Kikkel beszéltem? – 10. rész: Thad Jones (Hotel Intercontinental – 1985. január 16.)
Keddenként jelentkező sorozatomban azokról a külföldi jazz muzsikusról mesélek megtörtént eseteket, amelyek hozzám kapcsolódnak!
Thad Jones (1923-1986) az előző nap a Zeneakadémián lépett fel a Dán Rádió Big Banddel. Akkor backstage-en bemutattam neki Bérczy Krisztinát, hogy ő lesz a műsorvezető. Nem mondott semmit, viszont látszott rajta, hogy tetszik neki…
Erről jut eszembe: a fiatal és nagyon csinos, valamint nagyon szép hangú bemondónő, Bérczy Kriszta ezen a hangversenyen debütált jazz műsorvezetőként. Már ettől nagyon ideges volt. Én nyugtatgattam a színpadra vezető csapóajtó tövében… Még jó, hogy lediktáltam neki előre a konferanszié szöveget, mert így is megremegett keze-lába, mikor kiment a színpadra és 1200 jazz fanatikus tapsolt neki. És meglepő módon K.I. sem üvöltözött…
Másnap reggel el kellett mennem az Intercontinental Szállóba, hogy egy negyedórás interjút készítsek Thad Jones-szal „A jazz világa” című rádiós magazinműsorba. Már a ZAK-on nagyon barátságos volt velem Thad Jones, mert emlékezett rám (Debrecen 1986aludni. Erre maradtunk fél tizenegyben. Oda is mentem, de a portáról hiába hívták többször is, nem vette fel a telefont. 11 felé már kezdtem elveszíteni a türelmem és mondtam a recepciósnak, küldjön fel hozzá egy szobalányt, arra biztos felébred. És úgy is lett. Egyszer csak megjelent a lobbyban, ahol elnézést kért és mivel pont porszívóztak, mondta, menjük fel a szobájába, de „just five minutes”, mert pakolnia kell, a déli ebéd után rögtön indul velük a busz a reptérre. Felmentünk és megkérdezte, rámolhat a bőröndjeibe, amíg beszélgetünk? Mondtam, persze.
Először a családról kérdeztem, de félre értette és az akkori családjáról, szőke fiatal dán feleségéről és a gyermekeikről kezdett mesélni. Mondta, kész csoda, hogy ilyen tündérmese történik vele 60 körül. Erre már nem volt értelme Hank-ről, meg Elvin-ről kérdezni… Gondoltam, ha már ennyire bizalmába fogadott, megkérdezem tőle, hogy miért hagyott ott mindent 1978-ban New York-ban. Felemelte ébenfekete ujját és megkérdezte: voltál már házas? Mondtam, olyannyira, hogy már el is váltam. Igaz, újra is nősültem és én is szerelmes vagyok a második feleségembe. Erre jót kacagott és elmondta, első –New York-i afro-amerikai- felesége pokollá tette az életét a féltékenykedéseivel. Az egyik nagy veszekedés után elege lett az egészből, vett egy repülőjegyet Koppenhágába, ahová a trombitás Idrees Sulieman csábítgatta már évek óta. Mondta, hogy ott élő amerikaiakból összehozta az Eclipse zenekart. Először a Finn Rádiótól kapott felkérést, majd egyre többet a Dán Rádió Big Band-jétől is. Így került ide Budapestre is. Erre mondtam neki, hogy előző este mindenki izgatottan várta, mikor hozza ki az öltözőből a „valve trombone”-ját… Erre a felső ajkára mutatott, ahol egy éktelen seb tátongott félig már behegedve. Elmondta, hogy nem sokkal előtte a koppenhágai Montmartre Klubban egy részeg odament hozzá és egy törött üvegnyakkal szájba vágta. Keserű hangon mondta, lehet, hogy már soha többet nem tud játszani. Majd cinkos hangon azt kérdezte: „Tudsz titkot tartani?” Majd mielőtt köpni-nyelni tudtam volna, így folytatta: „Képzeld, 3 hét múlva megyek vissza New York-ba. 20 éve után újra a Count Basie zenekarral lépek fel. Nem tudom, mi lesz ebből, mert én már csak a saját zenéimet és hangszereléseimet akarom játszani. Nem érdekel már a swing…” Ennél a pillanatnál benyitott a szobába az énekes Richard Boone és mondta, indulni kellene Thad.
Hogy ezekre miért emlékszem ilyen pontosan? Mert több napi kutatás után megtaláltam a kazettát, amire annak idején felvettem a beszélgetést!
