MERT ÍGY JÓ, “SO NICE” - A Lukács Eszter Jazz Core lemezbemutó koncertje az iFben
Szöveg és fotók: hofi.
Maloschik Robi főszerkesztő felkérésére írok a koncertről. Köszönöm a felkérést, megint megértettem valamit.
Nem vagyok zeneértő, meggyőződésem, hogy a zeneértést sem adják ingyen, nem elég születni rá, tanulni kell. Tanulás nélkül maradunk zene élvezők. (Elsőre a zene fogyasztó szó jutott eszembe, nem véletlenül: fogyasztói kultúrában élünk. Vannak bőven jó oldalai ennek a világnak. Például, ahogy fejlődik és terjed a jazz. Gondolj csak bele, a telefonodban ezer és ezer csoda elérhető. Az, hogy összekeveredik ez a két fogalom, a fogyasztás és az élvezet, az baj). Éppen ezért, utána kellett kérdezzek, mit csinálnak a mesterek, miért volt olyan jó ott ülni, élvezni élőben a zenét.
Mert, nagyon jó. Csupa ismerős otthonosan hangzó dal, szívet melengető hallgatni. Ez az idézet sokat megmagyaráz, az én fiatalságomról is szól:
“Hallgatom Münchent meg Luxemburgot, hallgatom, hogyan tombolnak a négerek... elektromos bendzsó, elektromos gitár, trombita, nagybőgő és zongora, de csak mint ütőhangszer! Jöjjön el egyszer hozzánk este! Bing Crosby és Grace Kelly, Eartha Kitt, a fekete csalogány, és Louis Armstrong, másképp Satchmo, úgy énekelnek, hogy csak úgy repdes tőle az ember szíve!” (Bohumil Hrabal: Esti tanfolyam)
Hallgatjuk a dalokat, örökzöld standard-ek: Lukács Eszter kedves, elragadó énekét (még kérek, veszek CD-t), a szaxofonszólókat, amit a szabadság levegője hajt (Dennert Árpád), a gitár az énekhez simuló, de érezhetően egyéni és a pillanathoz kötött dallamait (Gyárfás István), és a mélyből szóló nagybőgőt mindezek mögött, alatt és fölött (Soós Márton).
Szerettem volna megtudni valamit a titokról, a MŰVÉSZET-ről. Tudod mit tudtam meg? Hogy nincs titok, a dolgok egyszerűek és érthetőek (mint a matematika): kell az a sok munka, tanulás és odaadás, ha az életünk a zene, akkor ez van.
Esztert kérdeztem, miért ez az első lemeze, hiszen lehetne (kellene) már sok. Vannak, akik könnyebben rászánják magukat, könnyebben érzik elérkezettnek az időt, kb. ezt válaszolta.
A másik okos kérdésem, miért nincs dob a zenekarban. Erre a titokra Gyafi adta meg az egyszerű választ: mert így jó. Így szól úgy, ahogy most szerettük volna. Máskor meg dobbal szól úgy, ahogy szeretnénk.
Még egy facebook komment segített megérteni. Neumann Balázs kommentelte a live-hoz: “Időutazás! Annyira hiteles, kevés ilyen van ám…”
Valami ilyesmit tanultam: tisztelni kell az értékeket, és azok nem mérhetők számokkal, főleg nem árakkal. Az egyszerűség a tökéletes. Ahogy Erdős Pali bácsi (a nagy (tehát egyszerű matematikus) mondta, minden tételnek megvan a legegyszerűbb és legszebb bizonyítása. Azok vannak “a könyvben”. Van egy zenei könyv is: a legegyszerűbb és legszebb zenékkel.
Itt lehet belehallgatni a koncertbe (de CD-n is elérhető a So Nice):
