Ebben a vasárnaponként jelentkező sorozatban időrendi sorrendben emlékezem meg az elhunyt magyar jazz zenészekről. Akitől találok felvételt a neten, azt természetesen lejátszom.
Ebben a szombatonként jelentkező sorozatomban a következő hetekben azokat említem meg, akik rajtam keresztül kerültek be a Debreceni Jazz Napok programjába!
Majdnem teltház előtt zajlott a Jazz Hole jazzklub nyitó koncertje a „lyuknak" egyáltalán nem nevezhető rendezvényteremben. A házigazda Schreck 3 zenekar (Schreck Ferenc - harsona, Hárs Viktor - bőgő, Serei Dániel - dob) vendége Urbán Orsolya jazzénekesnő volt.
Az utóbbi években egymás után jönnek a megemlékezések a 100 évvel ezelőtt született és a jazz zene alakításában kitörölhetetlen érdemeket szerzett zenészekről.
Néhány név a teljesség igénye nélkül: Charlie Parker, Charles Mingus, Dave Brubeck, Ella Fitzgerald, Barney Kessel, Sarah Vaughan.
Victor Bailey basszusgitáros egy későbbi generáció szülötte. Ő március 27-én lenne 64 éves, de már – sajnos – 2016-ban 56 éves korában elhunyt.
Mivel nemzeti dalunknak nem találtam jazz változatát, így helyette Laszlo Gardony, majd John Patitucci március 15-höz kapcsolódó jazz témáját játszom le Önöknek!
Olvasóink kívánságának megfelelően újra indítottam „Névnaposok” című sorozatomat!
Ma Kristóf névnap van. A magyar jazz történetében 2 Kristófot találtam.
Győri barátom, Hartyándi Jenő évtizedek óta sikeresen munkálkodik a környék jazzéletének életben tartásán. Kitartásáért és újabb ötleteiért megemelem előtte nem létező kalapomat! Ebben a sorozatban péntekenként a ravazdi „farmján” felvett beszélgetéseket láthatják-hallhatják! – A szerk.
Sokan és egyre többen vannak a kis magyar jazzpiacon olyanok, akikről azt mondják, hogy jazzénekesnők, vagy akik magukat annak tartják, vagy hiszik, de attól tartok, hogy az „igazi” jazzénekesnők száma jóval kevesebb. Utóbbiak közé tartozik Urbán Orsi, a „bársonyos alt” (idézet Ludányi Tamástól), aki nem először lépett fel Tatabányán – ezúttal az ő nevét viselő együttessel.
Ez az írás - ahogyan a FIVE STARS ALBUMS című sorozat esetében is történt - a free jazz honlapján ismertetett alkotások közül mutat be kéthetente egyet.
Hetvenötödik rész: GUSH - AFRO BLUE.