JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. október 21.
Joy,Samara: Portrait2024. október 15.
Zsoldos Béla: Prémium2024. október 14.

Hírek

Én és a jazz - 13. rész (Zsoldos Mari sorozata)

Egykori rádiós munkatársnőm életének újabb fejezete! – A szerk.

Tomsits…

1962 nyarán, mint minden évben, Rómain nyaraltunk a Béke üdülőtelepen a Magyar Rádió által bérelt kis házikó két szobácskájában.

A telep a Duna-partig nyúlt és egy kockás terítős kertvendéglőben végződött, ott ebédeltünk, vacsoráztunk.

Esténként a Bergendy együttes játszott a kerthelyiség színpadán. Apu (Zsoldos Ernő), Béla öcsém és én majd’ minden este meghallgattuk a zenekar műsorát. Ott figyelt fel apu az együttes trombitására, a 16 éves Tomsits Rudolfra.

Következő évben megalakult a Stúdió 11 és apu Rudit ajánlotta trombitásnak, de életkora miatt még nem lehetett szerződtetni. Zsoldos Imre mellett Bleyer Péter maradt addig a zenekarban, amíg Rudi nem töltötte be a 18. életévét. Bleyer Petit már várta nyugat-európai szerződése, így 1964-ben Rudi a Stúdió 11 tagja lett.

studio-11-1-kep.jpg

studio-11-2-kep.jpg

studio-11-nevsor-3-kep.jpg

A rádiós munka mellett jazzformációival rendszeresen fellépett itthon és külföldön.

tomsits-quartet.jpg

A Tomsits Quartet Tomsits Rudolf, Vukán György, Berkes Balázs, Jávori Vilmos.

A Stúdió 11-nek trombitása, hangszerelője volt.

Táncdalokat, sanzonokat is írt, többek közt Psota Irénnek, Domján Editnek.

Befutott, elismert művész lett.

A magánélete sajnos nem volt ilyen sikeres.

Szegény, de szeretetteljes gyerekkor a Reitter Ferenc utcai szoba-konyhás lakásban, szerelmek-csalódások.

A Rádióban ismerte meg későbbi feleségét, a rádió- és tévébemondó Hódos Juditot, összeházasodtak, gyönyörű kislányuk született. A pár év boldogságot kettétörte Judit autóbalesete. Egyedül maradt kislányával.

Tímea nevelésében Rudi végtelenül melegszívű édesanyja segített. Később én is…

Úgy gondoltuk, hogy összeköltözünk. Hisz 16 éves korunk óta volt köztünk “valami”, ami sosem teljesedett be, nem álltam kötélnek. Ismertem nőügyeit, mindegyikről beszámolt. Nem bíztam benne.

Hódos Jutka halála után viszont úgy éreztem, nem hagyom magára.

Az a pár hónap, amíg együtt éltünk nem telt rosszul, összejártunk Vukán Gyurival, Bergendyékkel. Ebben az időben készült a békéscsabai Jókai Színház felkérésére színpadi zenéje, amelynek hangmérnöke és egyben énekes előadója is voltam.

Sokat jártunk Békéscsabára és egy ilyen hazaút után éreztem, hogy szakítok Rudival.

Aki autózott vele, az megérti. 220 felett száguldott mindig, simán vezetett forgalommal szemben. Én halálfélelemben ültem mellette. Az együttélés sem vált be.

Így aztán szétváltunk és mintha mi sem történt volna, barátságban dolgoztunk tovább a 8. stúdióban mindaddig, amíg nem vállalta el a Novi Sad-i Rádió bigbandjének vezetését.

Olykor, ha hazajött Jugoszláviából, felugrott hozzánk, anyunak dobozos édességet hozott, ratlukot. Emlékezett arra, hogy apu is ezzel lepte meg anyut, ha Jugoszláviában járt a zenekar. Anyukánk Belgrád mellett született, a Novi Sad-i líceumban érettségizett és gyerekkorát idézte a ratluk, ismertebb nevén lokum.

Múltak az évek és Rudiról rossz hírek jöttek…

Majd ő maga mondta el nekem betegségét. Bizakodó volt, minden kezelésnek alávetette magát, közben zenei terveivel foglalta el magát, otthonában stúdiót rendezett be, dolgozott, amíg csak tudott.

2003. június 11-én halt meg.

Halálának 5. évfordulóján Tomsits Rudolf Jazz Trombita Tehetségkutató Versenyt rendezett emlékére Maloschik Róbert a Magyar Rádió Márványtermében.

Írásom végére a Zsoldos Béla által létrehozott szupergroup, a Morgan Workshop lemezéről ajánlok zenét, László Attila szerzeményét.

https://youtu.be/qWK5HuC5hhA?si=FRtf_jHw86lhTfj5

hangfoglalo.jpg

nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez