JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. október 14.
Zsoldos Béla: Prémium2024. október 14.
Symbiosis 5: Wondering2024. október 01.

JazzUp

JazzUp – Török Bettina

Bettinával 2020. január 5-én ismerkedtem meg személyesen. A Bartók konzi félévi vizsgakoncertje előtt mutatta be nekem Salvai Ádám.

torok-bettina.jpg


1) Mikor és hol született?
1997. május 29-én születtem Orosházán.


2) Volt a családban előzménye a zenélésnek?

Nagypapám szaxofonozott, anyukám pedig zongorázni tanult gyerekkorában.


3) Mi volt az első hangszere? Mikor váltott bőgőre, majd basszusgitárra?
Az első hangszerem a hegedű volt az alapfokú iskolában.

A bőgőt mindig is lenyűgöző hangszernek tartottam, de sosem volt lehetőségem játszani rajta. 2018-ban eldöntöttem, hogy márpedig én igenis hozzá fogok jutni egy ilyen hangszerhez. Ebben nagy segítségemre volt Matthew G. Mitchell, aki a felvételire való felkészítésben is fontos szerepet játszott. Végül még abban az évben télen megvettem az első saját bőgőmet, Matthew ajánlására. Horváth Andor nagybőgőst is kiemelném, hiszen ő volt az, aki megmutatta, hogy hogyan kell helyesen játszani a hangszeren és irányt mutatott, hogy hogyan tanuljak, mit gyakoroljak.

A basszusgitár még jóval a bőgő előtt került képbe. 2017-ben apukámmal felújítottunk egy Jolana Vikomt basszusgitárt (1973-as) és elkezdtem rajta játszogatni. Sokkal jobban érdekelt a hangszer, mint addig bármelyik, már az első pillanattól kezdve. Így barátaim hatására jelentkeztem a 2017-es Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborba, ahol megnyertem a „2017 legtehetségesebbnek és legszorgalmasabbnak talált basszusgitárosa” című díjat, ami egy Cort GB54JJ basszusgitár volt. Ez hatalmas lendületet és motivációt adott a továbbiakban. Megemlíteném, hogy nagy segítségemre volt Horváth Elek tanár úr, aki vállalta még a nyár folyamán is, hogy segíti a basszusgitározási tanulmányaimat, tehát ő volt az első, aki elkezdte egyengetni az utamat basszusgitárosként. Most pedig Csuhaj-Barna Tibor tanár úrral folytatjuk tovább a munkát.


4) Milyen zeneiskolákba járt/jár? Ki voltak a tanárai?
Az általános iskola mellett az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolába jártam hegedű szakra. Ezután a békéscsabai Premier Művészeti Szakgimnáziumba kerültem, itt érettségiztem, zongora szakon voltam. A gimnázium befejezése után Szegedre költöztem, a Szegedi Tudományegyetem Ének-zene tanszékén tanultam tovább, zenekultúra szakon. Itt leginkább klasszikus összhangzattant, karvezetést és kóruséneklést tanultam. Éppen most szereztem meg sikeresen a diplomámat. Az egyetem mellett a szegedi Premier iskolában tanultam másfél évig basszusgitározni Sövény Olivértől. 2019-ben jött az ötlet két szegedi barátommal Szalvai Ádámmal és Veréb Patrikkal, hogy jelentkezünk a Bartók Béla Konzervatórium jazztanszakára, ahova mindhárman felvételt nyertünk. Így az egyetemet levelező tagozaton fejeztem be, közben pedig már egy éve tanulok a konziban jazz-basszusgitár szakon, ahol többek között Csuhaj-Barna Tibortól, Lukácsházi Istvántól, Pozsár Mátétól és Ávéd Jánostól is van lehetőségem tanulni.


5) Mikor került Szegedre?
Ahogy az előbb említettem, a gimnázium után költöztem Szegedre azután, hogy felvettek az egyetemre. Ez 2017-ben volt.


6) Mikor és minek a hatására fordult figyelme a jazz felé?
A jazz iránt a szegedi évek alatt kezdtem el érdeklődni, melyben nagy szerepe volt Sövény Olivér tanáromnak, aki olyan zenéket mutatott nekem, amiktől leesett az állam. Az elsők között volt például a „Kind of Blue”. Paul Chambers játéka már akkor megfogott és Olivér ennek megfelelően hozta nekem óráról órára a gyakorlatokat és transzkripciókat.


7) Szegeden kikkel játszott együtt?
Itt ismertem meg Szalvai Ádám és Veréb Patrik gitárosokat, akikkel volt egy közös formációnk, amivel sokat játszottunk a városban. Sokszor voltak jelen vendégzenészek is, mint például Blaho Attila, Haraszti Ádám, Sövény Olivér, Cséffán Dávid, Szegény István és Billy Prim.


8) Mikor jött Budapestre?
2019 nyarán költöztem fel Budapestre.


9) A Bartók konziban kikkel alakított zenekart?
Basszusgitárosként több zenekari gyakorlaton is részt vettem az elmúlt évben Ávéd János és Csuhaj-Barna Tibor vezetésével. Az zenekarok tagjai: Veréb Patrik, Szalvai Ádám, Kacsenyák Gábor, Lehel Bence, Fábry Adonisz, Bognár Benedek, Regián Réka Kata, Papp Márton.


10) Van saját együttese? Mi a nevük? Mióta működnek, és kik a tagok?
Jelenleg egy saját zenekarom van, a Blue Flamingos Quartet, amiben főként konzisok játszanak: Papp Márton szaxofonon, Veréb Patrik gitáron és Stanfel Péter dobon. A formációt 2019-ben alapítottuk nem sokkal azután, hogy Patrikkal felköltöztünk a városba. Azóta sem nagyon telt el olyan hét, hogy ne ültünk volna össze zenélni. A mostani időszak pedig különösen izgalmas a zenekar életében!

Ezen kívül Szalvai Ádám, Fekete Zoltán és Orbay Lilla barátaimmal benne vagyunk egy új projektben, amivel a 2020-as Debreceni Bor- és Jazznapokra készülünk (ezúton is köszönjük szépen a meghívást).


11) Komponál is, vagy csak basszusgitározik?
Szoktam komponálással is foglalkozni, de nem ez az elsődleges. A zenekarom repertoárján jelenleg is van egy a saját szerzeményeim közül.


12) Mikor végez a konziban?
2021 nyarán fogok végezni.


13) Tervezi a továbbtanulást?
Szerettem volna a Zeneakadémiára jelentkezni jazz-basszusgitár szakra, de mivel egyelőre a BA képzés nem indul (és mivel az 5 éves képzésre már nincs elég államilag támogatott félévem) ezért úgy döntöttem, hogy a konzi után magán úton folytatom majd a tanulmányaimat.


14) Legközelebb mikor és hol lép fel?
2020.07.31-én a Budapest Jazz Clubban játszok legközelebb a Blue Flamingos Quartet-tel.

https://www.youtube.com/watch?v=Yo7QwqZMP6M


15) Sok sikert a további pályafutásához!
Köszönöm szépen!


hangfoglalo.jpg


nka-logo.jpg

Vissza az összes interjúhoz