JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. október 13.
Symbiosis 5: Wondering2024. október 01.
Takács Bálint: Shorts2024. szeptember 29.

JazzUp

JazzUp – Czakó Virág

Virágot személyesen nem ismerem (mindössze egyszer beszéltem vele telefonon), de sok jót hallottam már felőle. Láttam a YouTube-on több felvételét, így bátran ajánlottam be őt az idei Debreceni Bor és Jazz Napok fellépői közé. (Csak zárójelben említem meg, apukáját közel 30 éve ismerem.)

czako-virag.jpg


1) Mikor és hol születtél?

Budapesten születtem, 2001. december 27-én.

2) Volt előzménye a családban a zenélésnek?

Igen, édesapám eleinte basszusgitárosként, majd nagybőgősként több neves formációban szerepelt. Jelenleg a Budapest Jazz Steps zenekar tagja.

3) Rögtön énekkel kezdtél, vagy valamilyen hangszeren tanultál először?

Általános iskolás koromban egy-két évet zongoráztam, de nem merült fel az a szándék, hogy esetleg zenei pályára készüljek. 16 éves koromban kezdtem el jazz zenét hallgatni és a szüleim megdöbbenésére elhatároztam, hogy jazzének órákat szeretnék venni.

4) Milyen zeneiskolákba jártál/jársz?

Korábban a Tóth Aladár Zeneiskolában tanultam, és most Pomázra, a Teleki-Wattay Művészeti Iskolába járok énekelni, valamint a Premier Iskolában zongorázok.

5) Ki az énektanárod?

Az első években Vers Dóra volt a tanárom, és most Pocsai Kriszta tanít énekelni. Hangképzésben segít Tóthné Bures Éva.

6) Kinek, vagy minek a hatására fordult figyelmed a jazz felé?

Énekesek terén Diana Krall volt talán a legmeghatározóbb számomra. Elegáns stílusa, ahogy a dallamokkal játszik, nagyon megtetszett.

7) Kik a kedvenc jazzénekeseid?

A klasszikus nagy előadók, mint Ella Fitzgerald, Billie Holiday, Nina Simone után megismertem a kortárs énekeseket is. Kedvenceim közé tartoznak Cécile McLorin Salvant, Veronica Swift, Gabrielle Cavassa.

8) Hol szoktál fellépni?

Szerencsésnek tartom magam, hogy fiatal énekesként már több fellépési lehetőséget kaptam az iF Café Jazz Clubban, a Budapest Jazz Clubban, és néhány környékbeli művészeti fesztiválon.

9) Dely Robival duóban miket énekelsz?

Valójában Dely Robinak köszönhetem, hogy a második kiszenekari próba után elhívott az iF Kávézóba egy teljes estés duó koncertre. Akkor is, és azóta is hagyományos, valamint modern standard-ek szerepelnek a repertoárunkban.

10) Mikor alakítottad meg saját az együttesed, a Czakó Virág Projektet, és kik a tagjai?

Eddigi rövid pályafutásom alatt duóban, vagy apukámmal kiegészülve trióban játszottunk és játszunk. A Czakó Virág Projekt valójában két dolog miatt született januárban, egyrészt az iskolámtól kapott stúdió lehetőség miatt, másrészt a továbbtanulásomhoz szükséges hagyományosabb hangvételű anyag elkészítésére. Óriási élmény volt a közös munka, remélem a jövőben ennek lesz folytatása. A quartet tagjai Rieger Attila gitáros, Cseh Balázs dobos és Czakó Péter nagybőgős.

11) Most hogy újra kinyithattak a jazzklubok vannak már felkéréseid?

Az újranyitó helyek közül van már néhány meghívásom.


12) És mi a helyzet a nyári jazzfesztiválokkal?

Dely Robival lehetőséget kaptunk fellépésre a Debreceni Bor-és Jazznapokon, ezenkívül két vidéki művészeti fesztivál is szervezés alatt áll.

13) Sok sikert a pályafutásodhoz!
Köszönöm szépen, és az interjút is!


hangfoglalo.jpg


nka-logo.jpg

Vissza az összes interjúhoz