JazzMa - Lemezpolc - Kritika - Butcher Brown: #KingButch

Lemezpolc kritika:
Butcher Brown - #KingButch

Butcher Brown: #KingButch 2021. március 09., Kész Petra

Butcher Brown - #KingButch (Concord Records/Universal Hungary)

Amikor az ember a kezébe vesz egy lemezt, az első benyomását a design és a booklet igényessége határozza meg. A #KingButch borítóképét nem más, mint Lou Beach készítette, aki az 1977-es Heavy Weather (Weather Report) grafikáját is. Állati jól néz ki!

A lemez egy 47 másodperces track-kel indul, ami egyáltalán nem albumkezdő hangulatú, inkább olyan, mintha egy dal középrészénél kapcsolódnék be valamibe. Hirtelen meg is ijedtem, hogy vajon lemaradtam valamiről? Mert nem mellesleg elég dögös a groove, tetszik, nehogy már kimaradjon valami finomság. Minden konvenciótól mentesen indul tehát a hashtagKingButch, amivel engem egyébként meg lehet fogni.

Ezután egyből egy hangbeálláson találtam magam. Mikrofonpróba egy kettő. Na meg is jött a reverb, kezdődhet a nóta. Teljes szürrealitás, mintha koncerten lennék (lennék már koncerten). Tennishu arra buzdít, hogy önbizalommal és munkával mi is megvalósíthatjuk az álmainkat, nem számít, mennyire túlhajszolnak vagy alulértékelnek minket. Nekik, a Butcher Brownnak is sikerült “Best Band in the World”.

A harmadik dal nem akar több lenni, mint ami. Egy jó groove, szép akkordokkal Rhodes-on, a tetején fúvós locsolgatás. Kiváló muzsikálás van egyébként az egész lemezen.

A Frontline introját Andrew Jay Randazzo játszotta fel nagybőgőn és csellón, az egész tetejét pedig egy fretless impróval bolondította meg. Ebben a dalban még több impulzus ér. Az egész lemez folyamatosan építkezik.

Ezután nosztalgiázhatunk egyet, visszarepülhetünk a 90-es évekbe. Idáig inkább a vertikális mixtúra volt jellemző a dalokra, (a Gum in My Mouth például a rap és a bossa fúziója) most viszont egy kivételes horizontális ötvözettel találkozhatunk. A dal gyakorlatilag elkezdődik úgy, mintha egy korai Jamiroquai nóta (természetesen modernebb hangzással), rengeteg deley-vel a dobon, aztán hirtelen bejön 8 ütemnyi fusion téma. Szerintem elég vagány.

A #KingButch eltörli a műfaji megkötöttségeket és skatulyázást. Korszakokat és műfajokat ölel körül, megteremtve ezzel a Butcher Brown hangzást. Fellelhető benne a kortárs hip-hop-tól, a 70-es évek fusion-jén át a 60-as évek jazz-funkja, és természetesen ki mit vél még felfedezni benne. Live act-szerűen bentmaradt hangpróba, vagy felvétel utáni kommentár teszi még természetesebbé az anyagot. A kimunkált részek állnak balance-ba a nyersességgel. Nem hiányoznak bonyolult ritmikai megfejtések ahhoz, hogy megállapítsuk, mennyire tehetséges zenészekről van szó.

Mindenkinek ajánlom a #KingButch lemezt, aki bírja a bitang jó groove-okat és a lazulós muzsikát.