East, Nathan: Nathan East 2014. április 09., Albert Zoltán
Nathan East - Nathan East
Úgy látszik, a tavasz több különlegességet is magával hozott a tengeren túlról, ennek egyik ékes példája az alábbi nagylemez, melyet a kiváló basszusgitáros, Nathan East jegyez.
East (1955) a világ egyik legfoglalkoztatottabb session-basszusgitárosaként ismert, olyan nevek kísérőzenekaraiban stúdiózott és élő koncertjein játszott, mint Eric Clapton, Stevie Wonder, Phil Collins, vagy ha a zenekarokra gondolunk, akkor a Toto-t és a Daft Punk-ot kell megemlítenem és persze - nem utolsósorban - a smooth jazz "szupernégyes" Fourplay zenekar sem maradhat ki a sorból. Az impozáns lista a lemezen közreműködőket illetően is helytálló, hiszen világsztárokban bővelkedik a hangzóanyag, mely egy valódi időutazásnak is felfogható, East karrierjének fontos állomásait és inspirációit érintve.
Kezdésként a "101 Eastbound" hangzik el, ami egy East szerzemény, hangulatában tökéletesen definiálja a művész zenei világát, majd Stevie Wonder "Sir Duke"-ja hallható, kiváló ötletekkel és fantasztikus dinamikákkal.
Ezután a jazz felé fordul East és Pat Metheny egyik legszebb dalát dolgozza fel (Letter from Home), mindezt nagy tisztelettel, stílusosan teszi, mely kiváló vonós hangszerelésben csúcsosodik ki.
Majd egy újabb, finom stílusváltás: Van Morrison dala, a "Moondance" jövetkezik Michael McDonald vendégszereplésével, amiben a swing maradt, azonban a 70-es évek, jó értelemben vett "flegma" megközelítésével szemben a feldolgozást inkább egy puccos koncertteremben tudnám elképzelni.
Az "I Can Let Go Now"-al "fordul a kocka" és McDonald dala kerül feldolgozásra, ami egy újabb szín a palettán, különösen, hogy Sara Bareilles énekével szólal meg, aki kitűnő választásnak tűnik.
A ballada után egy húzós pop-funk szerzemény, a "Daft Funk" szólal meg, a refrént pedig a Daft Punk zenekar oszlopos tagja Mr. Talkbox erősíti.
A Fourplay hangzás sem hiányozhat, a "SeveNate" tagadhatatlanul ebből a forrásból táplálkozik, a dalt és a gitárszólót Chuck Loeb jegyzi, majd újra a nyugodt, balladisztikus irány dominál Steve Winwood klasszikusában (Can't Find My Way Home), ahol ki más, mint Eric Clapton a sztárvendég. Ezt követően Bob James "Moodswing"-je hangzik el, James és East duója kiválóan lélegzik együtt ritmushangszerek nélkül is, az "Overjoyed" továbbviszi ezt a gondolatmenetet, ahol a dal szerzője, a legenda, Stevie Wonder játssza el a témát és a szólót. A "Yesterday"-t - azt hiszem - senkinek nem kell bemutatni, és erre a dalra is jut egy különlegesség, ami egyből kettő, hiszen East fia, Noah zongorázik a dalban, méghozzá igen jól és az apa (Nathan) énekel, mély és meghitt hangulatot közvetítve. A "Madiba"-ban az ének marad, azonban egy Fourplay-s íz kerül újra terítékre. A finálében az "America the Beautiful" energikus groove-ja tör utat a hallójáratokba, monumentális elemekkel, az eklektikussága ellenére a lemez talán egyik legjobb dala. A "Finally Home" pedig hazatérést (egyben a búcsúzást) szimbolizálja, filmzene-jellegű megszólalásával zárja a több, mint egy órás albumot.
Összességében egy kiváló lemezt hallgattam, mely a rengeteg zenei információ miatt többszöri hallgatásra "termett", ezért (és a fentiek miatt is) ajánlom a JazzMa.hu olvasóinak.
