JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.

Hírek

A Bartók konzi jazz tanszakának tanárai (2017-2018) – Kollmann Gábor (szaxofon)

Egyszer pár évvel ezelőtt már kísérleteztem azzal, hogy interjúsorozat keretében bemutassam Önöknek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének tanárait. Mit ne mondjak, nem volt könnyű… A vasárnaponként jelentkező új sorozatunkban a Bartók konzi jazztanárai remélem, kicsit rugalmasabbak lesznek… Tizenegyedikként Kollmann Gábornak szegezem a kérdéseket.

kollmann-gabor.jpg


1) Mióta tanítasz a Bartók konziban?

A legendás “Postás” Jazz Iskola (Erkel Ferenc Zeneiskola) megszűnése óta, ami ha jól emlékszem ez 2008-ban történt.


2) Milyen szisztéma alapján válogatod ki a jelentkezőket?

A diploma megszerzése óta tanítok, talán nem szerénytelenség, hogy nagy rutinra tettem szert a jazzoktatásban. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy aki ezt a műfajt választja, az erősen motivált és érdeklődő, emiatt inkább a rövid felvételi vizsga alatt az alap követelmények mellett az egyéb szükséges tényezőket próbálom felmérni, ilyen a kitartás, kreativitás, a szorgalom, megbízhatóság, kiszámíthatóság.


3) Amikor elkezdted, akkor kaptál tankönyvet, hogy hogyan oktasd a középfokú jazz szaxofonosokat, vagy volt egy saját tanterved?

Az első hónap tanítás után világossá vált előttem, hogy ki kell találnom, hogy mit és hogyan csináljak. Volt egy erős tanári példaképem Borbély Mihály személyében, egyrészt az ő gondolkodásmódját fejlesztettem magamban folyamatosan, másrészt rengeteg anyagot hoztam be külföldről. Az első időkben, ha hosszabb időt tölthettem nyugati zenészekkel, őket is sokat kérdeztem, hogy milyen módszerekkel tanítanak. Kialakítottam a saját koncepciómat, ami jól működik, lassan húsz felett lesz azon tanítványaim száma, akiket felvettek az egyetemre 2000 óta.


4) Most milyen szempontok alapján tanítasz? Heti hány órát adsz a konziban?

Régebben több iskolában is oktattam, most már csak a Bartók Konzervatóriumban tanítok

18 órában, és emellett a tanári master-esekkel is foglalkozom, felkészítem őket a szigorlatra gyakorlatvezető tanárként, így teljes állásban vagyok.

A saját módszereimet alkalmazom, és ezt próbálom átadni a jövő generáció tanárainak.


5) Hogyan tudod ezt egyeztetni egyéb elfoglaltságaiddal? Hisz Te vagy a Budapest Jazz Orchestra vezetője és gyakran vannak fellépéseitek.

A munkabírásom nagyobb, mint amit gondoltam magamról fiatalon. Először is nagyon szeretem, amit csinálok, a tanítást, a zenét, bármit, ami a zenével kapcsolatos. Másrészt a mai korban egyik életforma sem garantálja a biztos megélhetést, így mindkettőben igyekszem helytállni.

Reggeltől estig zene, még jól bírom :)


6) A 2017/2018-as szezonra vannak-e újdonságaid? Úgy értem, valami új tanítási technikát vezetsz-e be?

Igen. Részt veszek egy újabb egyetemi képzésben, így erős önkritikát tudok gyakorolni az ott hallottak alapján.

Jelenlegi reform céljaim a kommunikáció, empátia, a személyre szabott oktatás fejlesztése.


7) Vannak új növendékek? Kik ők név szerint?

Vadász Gellért és Weininger Kristóf a két zászlóshajó, nem csodálkoznék, ha hamarosan sok helyen találkoznánk velük szaxofonosként.

Csatlakozott idén hozzánk Pataki Dávid és Gergely Edvárd, rájuk még sok feladat vár.


8) Jazzművészként miket tervezel az elkövetkező hónapokra?

Újra életre hívtam a Kollmann Gábor Quintet-et, ami egy visszatérő álmom. Csanyi Zoltán, Hárs Viktor és Sramkó János mellett Bér Zsolttal egészülünk ki quintet-té. Halper Lászlóval újabb lemezbemutató következik, és egy triót is szervezek Birta Miklóssal.


9) Mikorra várható például egy újabb BJO lemez?

2017-ben még két DVD megjelenése várható a BJO-val, melyek legyenek meglepetések Karácsonyra!

2018-ban a jazz énekes Kovács Lindával szeretnénk lemezt készíteni, illetve Tóth Verával, akivel nagy erőkkel készülünk közös karácsonyi koncertünkre, mely  december 21-én lesz látható és hallható a Kongresszusi Központban.


Vissza a hírekhez