Jazz, jazz-rock, vagy amit akartok… A STUDIO11 Ensemble és Oliver Wolf fergeteges koncertje a Budapest Jazz Clubban
Az 1963-ban alapított, legendás STÚDIÓ 11 zenekart emlékezetem hajnalától ismerem. Az 1966-os évtől induló televíziós táncdalfesztiválok fekete-fehér közvetítései mély nyomot hagytak az akkor még éppen csak eszmélő zenerajongásomban. Két évtizeddel később, zenészpályafutásom során személyesen is találkozhattam velük, és „mikrofonközelből”, a Magyar Rádió 8-as stúdiójában ismerhettem meg a zenekar eredeti, legendás felállását Dobsa Sándor vezetésével. A kezdeti egy-két beugró helyettesítésből közel tíz esztendőn át tartó, felejthetetlen munkakapcsolat következett, amely mindmáig meghatározó zenei, művészeti és nem utolsósorban emberi élményem maradt.
Az eltelt évtizedek forgatagában zenekarok tucatjai születtek és tűntek el, rendszerek, pártok, kormányok jöttek-mentek, de egy dolog mit sem változott: a STÚDIÓ 11 (jelenleg Studio11 Ensemble) mind a mai napig állócsillagként és zenei zsinórmértékként ragyog a magyar zenei élet égboltján. És ez nem véletlen. A hat évtizeden átívelő, a hazai zenei életben páratlan stílusgazdagság – amelyet több ezer hangfelvételen, televíziós adásban és élő koncerten megszólaltattak – átfogja a zene mindazon halmazát, ami nem sorolható az úgynevezett klasszikus, vagy komolyzene területéhez, bár a zenekar már önmagában is klasszikusnak számít. Nehezen találnék olyan jelentős magyar előadót, aki az évtizedek során ne működött volna közre a formáció hangszeres, vagy énekes szólistájaként. Bármelyik ismert, vagy feltörekvő előadóművésznek mind a mai napig hatalmas megtiszteltetés, ha a zenekar vendégként meghívja egy-egy felejthetetlen estre.
A „Studio11 Evenings” elnevezésű, nagy sikerű sorozat november 7-i estjén a Budapest Jazz Club (BJC) színpadán vendégszólistaként mutatkozott be a fiatal és figyelemreméltóan tehetséges Oliver Wolf énekes, telt házas – jórészt ülőhely híján állva szórakozó –, kitartóan lelkes közönség előtt. Elöljáróban mindössze annyit, hogy mind a szólista személye, mind a repertoár összeállítása, mind pedig a zenekar hangzása a legínyencebb zenerajongók bőségtálában is a „finomságok finomsága” helyet foglalhatta el.
A koncertet a zenekar instrumentális blokkja indította. Az első négy kompozíció (One Day, Third Time Lucky, Do Nothin’ Till You Hear from Me, It Don’t Mean a Thing) azonnal demonstrálta a formáció védjegyévé vált, megalkuvást nem ismerő, kristálytiszta megszólalását. A zenekarvezető, Tóth Gyula finom, elegáns zenei irányítása mellett a hangszerelések úgy simultak a BJC falai közé, ahogy azt csak a legigényesebb hazai jazzműhelyektől várhatja el a vájtfülű jazzközönség.
Tóth Gyula stílusbeli sokoldalúságát nemcsak a repertoár összeállításában, hanem a gitáron is megcsillantotta: a hagyományos, meleg tónusú, vastag testű, a műfaj hangzásában nélkülözhetetlen, ikonikus Gibson jazzgitár megszólaltatása mellett előtérbe került a pregnáns, rockgitáros hangzás is, jelezvén, hogy a jazz-rockos világban is abszolút otthonosan mozog.
A harmóniák érzékeny világának másik felelőse ezen az estén – a zenekar állandó zongoraművésze, a hazai jazzélet kiemelkedő ikonja, Rátonyi Róbert helyettesítőjeként – a szinte minden zenei stílusban otthonosan mozgó zongorista, Romhányi Áron volt. Virtuóz játéka, stabil alapjai méltó módon gazdagították a harmóniaszekció hangzását.
A zenekar harmóniavilágát a gitár és a zongora mellett Gátos Iván keyboardjátéka alapvetően meghatározta ezen az estén. Mind a harmóniák, mind pedig az általa létrehozott egyedi hangszínek tökéletesen idomultak a repertoárban szereplő dalok hangzásvilágához. Iván ezúttal nem csupán billentyűs szólistaként, hanem hangszerelőként is lenyűgözte a közönséget, modern, mégis a tradíciókat mélyen tisztelő köntösbe öltöztetve az általa jegyzett darabokat.
A ritmusszekció és egyben a zenekar biztonságát Boegán Péter dobos alapozta meg, aki számára nem jelentett lehetetlen küldetést a zenei stílusok közötti átjárás kockázatos vállalkozása. Huncut pillantásaiból jól látszott, hogy a közönség és a szólista közötti humoros, kommunikációs játékot a dobok mögül tökéletesen érzékelte, majd reflektált rá különleges játékának bravúros ritmuskombinációival. Mellette Takács Donát basszusgitáros rendkívül ízléses, puha, de óraműpontosságú, precíz és határozott játéka, valamint Zsoldos Dániel színes, precíz ütőhangszeres hangzása – amely a leghátul lévő sorból is jól érvényesült – olyan megingathatatlan alapot biztosítottak, amelyre a frontvonal bármikor bátran támaszkodhatott.
A fúvóskórus összeszokott, homogén hangzást nyújtott, a két trombita, három szaxofon és a harsona klasszikus felállásának hangereje élt és vitt, de egy pillanatra sem volt bántóan éles vagy hangos. Nagy Balázs precíz és finoman simuló altszaxofonszólamai és szólói, Csejtei Ákos tenorszaxofonszólói és fuvoladallamai, Barbinek Gábor pontos és virtuóz harsonajátéka, valamint a formációhoz új tagként csatlakozott baritonszaxofonos, Weisz Gábor játéka és szólói arányos, egyetlen lüktető egységként szólaltak meg. Ezen az estén a fúvósok professzionális hangszerelése különleges jelentést kapott, a trombiták dinamikailag és fekvésben is visszafogott, de rendkívül határozott, precíz háttérszólamai erőt és lüktetést adtak. Itt külön is ki kell emelnem a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kiváló tagját, Magyar Ferencet, valamint a fiatalabb generációhoz tartozó, ám vitathatatlanul világszínvonalat képviselő Csizmadia Dávidot – aki visszatérő lead-trombitásként több alkalommal működött már közre és erősítette a kölni WDR Big Band trombitaszekcióját; nem túlzás, játéka – hűen a családi hagyományokhoz – nemzetközi színvonalra emelte a zenekar fúvós hangzását.
Az instrumentális blokk különleges színfoltjaként hangzott el Malek Miklós „Éjszakai vonat” című szerzeménye. Ez a darab varázslatos módon, elementáris erővel idézte fel a régi, eredeti Stúdió 11 hangzást, hidat képezve a múlt dicső rádiós korszaka és a jelen hangképe között.
Az est különleges fénypontját kétségkívül az a blokk jelentette, amelyben színpadra lépett a Leeds Conservatoire-ban végzett, kivételes soul és R&B gyökerekkel rendelkező Oliver Wolf. A színpadra történő belépés – még ének nélkül is – alapvetően meghatározhatja az éppen aktuális előadó és a közönség szimpátiáját. Nos, Oliver megjelenésekor minden kétséget kizáróan az első pillanatban az volt érezhető, hogy ezt a fiatalembert a színpadra teremtették. Kedves, közvetlen megjelenése, hangszíne, mozdulatai, gesztusai azonnali szimpátiát váltottak ki a publikumból. Az ifjú énekes selymes, mégis karakteres orgánumával, de érett színpadi jelenlétével gyorsan magával ragadta a közönséget.
A második blokk kezdetén csendült fel a zenekar egykori oszlopos tagja, a tragikusan korán elhunyt szaxofonművész, Csepregi Gyula két kiváló szerzeménye, a „Captain of T" és az „Exclusively for You”, amelyek elhangzása méltó zenei emléket állított a formáció zenei örökségének.
A vokális blokk egyik kiemelkedő zenei csúcsát Michael Jackson „Rock with You” című számának zseniális átdolgozása jelentette. A repertoár méltó megkoronázásaként Oliver Wolf elképesztő belső izzással hozta el a Leon Russell által halhatatlanná tett, George Benson-féle stílusban újragondolt „This Masquerade” című dalt. Az énekes és a kíséret közötti dinamika itt érte el az est csúcsát, a dal finom, füstös lüktetését a zenekar lélegző, pulzáló kísérete tette felejthetetlenné.
És hát a közönség! Ez a koncert fényes bizonyítéka volt annak, hogy egy patinás, zenetörténelmi név mögött hogyan képes egy formáció generációról generációra megújulni. A mai, az alapítástól számítva immár harmadik generációs STUDIO11 Ensemble – ahol Tóth Gyula és az ezen az estén hiányzó Rátonyi Róbert rangidősként képviselik a zenei hagyományokat, miközben a tagság nagy része fiatal, ambiciózus muzsikusokból áll – elképesztő frissességgel és dinamizmussal működött ezen az estén. Ez a vibráló, modern energia pedig azonnal átugrott a színpadról: a telt házas klubban az idősebb zenerajongók mellett a legfiatalabb generáció is együtt lélegzett, lüktetett és a BJC-ben ritka látványként táncolt a zenekarral.
Nos, ezúttal a fiatal, tehetséges szólista, a kiváló zenekar, a kompozíciók válogatása, a színpad és a nézőtér közötti zenei szimbiózis a csillagok szerencsés együttállását hozta el. A STUDIO11 Ensemble nemcsak őrzi a lángot, de Tóth Gyula vezetésével képes folyamatosan megújulni, és hidat képezni a legendás múlt, a jelen és a jövő zenéje között. A BJC közönsége állva ünnepelte őket – teljesen megérdemelten.
Oliver Wolf, STUDIO11 Ensemble: Szívből gratulálok!
Dr. Galyas László
(A cikk szerzője eMeRTon-díjas trombitaművész-jogász)
Közreműködők:
• Oliver Wolf – ének
• Tóth Gyula – gitár, zenekarvezető
• Romhányi Áron – zongora
• Gátos Iván – keyboard
• Boegán Péter – dob
• Takács Donát – basszusgitár
• Zsoldos Dániel – ütőhangszerek
• Csizmadia Dávid – trombita
• Magyar Ferenc – trombita
• Nagy Balázs – altszaxofon
• Csejtei Ákos – tenorszaxofon, fuvola
• Weisz Gábor – baritonszaxofon
• Barbinek Gábor – harsona
Műsor:
- One Day (Bob Mintzer)
- Third Time Lucky (Danny White / Basia Trzetrzelewska)
- Do Nothin’ Till You Hear from Me (Duke Ellington / Bob Russell)
- It Don’t Mean a Thing (Duke Ellington / Irving Mills)
- All of Me (Gerald Marks / Seymour Simons)
- Feelin' Good (Anthony Newley / Leslie Bricusse)
- Fly Me to the Moon (Bart Howard)
- This Masquerade (Leon Russell)
- Captain of "T" (Csepregi Gyula)
- Exclusively for You (Csepregi Gyula)
- Éjszakai vonat (Malek Miklós)
- Spain (Chick Corea)
- Rock with You (Rod Temperton)
- Gondolj rám (Oliver Wolf)
- Don’t You Worry ’bout a Thing (Stevie Wonder)
- Superstition (Stevie Wonder)
