Miles Davis dobosai Gregory Hutchinson szemével
A USA kimeríthetetlennek látszó jazzdobos kínálatából Gregory Hutchinson lépett fel quintet-jével november 16-án este két koncerten is a Budapest Jazz Clubban.
A dobosnak idén jelent meg „Kind of Now - The Pulse of Miles Davis” című lemeze, amelyen saját hangszerének szemszögéből közelít Davis zenéjéhez.
Szó, ami szó, Miles Davis pályája során a jazz történetéből kifelejthetetlen dobosok hosszú listájával játszott együtt. A korai években Kenny Clarke, Art Blakey, Max Roach volt partnere; az első nagy quintetben Philly Joe Jones és Jimmy Cobb; a második nagy quintetben pedig Tony Williams volt tag; a „Bitches Brew”-val kezdődő korszakból pedig Jack DeJohnette, Lenny White, Billy Cobham, Al Foster neve jut hirtelen eszembe. Mindegyikük nagy egyéniség volt, iskolateremtő dob technikával, mindannyian sajátos módon formálták a zenekar ritmusát, összhatását. Ezt a sokféleséget jeleníti meg Hutchinson Davis felvételeinek egyéni feldolgozásában.
A lemezen tizenhárom kompozíció található, amelyből tíz Davis, illetve zenésztársainak szerzeménye a Miles Davis életműből, míg három Hutchinson szerzeménye. Illusztris a lemezén közreműködő zenészek névsora, de közülük egyikük sem szerepelt a turnézenekarban.
A fellépők között a legnagyobb név kétségkívül a zongorista Aaron Parks volt, aki most is remekelt. Tenorszaxofonon és egy elektronikus fúvós hangszeren Seamus Blake játszott.
Miles Davis hangszerét, a trombitát Milena Casado szólaltatta meg, akit a DownBeat magazin listája a Rising Stars kategóriában előkelő helyen rangsorol (ahogy hallgattam, nem véletlenül).
A legnagyobb meglepetést viszont számomra eddig ismeretlen Jasen Weaver okozta kitűnő bőgőzésével.
Az elsőnek játszott kompozíció jó hosszúra sikeredett, lehetett vagy 25 perces. Mindenki szóhoz jutott benne kiváló szólókkal és a zenekari hangzásra sem lehetett kifogás.
Másodiknak a „Fall” című Wayne Shorter kompozíció hangzott el, a „Nefertiti” album 1967-es felvétele, amelyen eredetileg Tony Williams dobolt.
Harmadik darab a híres, nevezetes „Bitches Brew” volt az azonos című lemezről. Miles Davis szerzeményének 1969-es felvételén Lenny White és Jack DeJohnette dobolt. Ebben a számban Seamus Blake nem tenorszaxofonon játszott, hanem valami zöld színű (bár ez valószínűleg lényegtelen) elektronikus fúvós hangszeren. Ettől függetlenül ennek a darabnak a megszólaltatása állt legközelebb az eredeti Miles Davis felvételhez.
Kb. 55 percet zenéltek, mikor Hutchinson felállt a dobszerelés mögül, mégegyszer bemutatta a zenekart, majd nagyon határozottan elbúcsúzott a közönségtől. Ennek hatására a hallgatóság egyik fele a távozáshoz kezdett készülődni, míg a másik fele - ráadásban reménykedve - kitartóan tapsolt.
Nekik lett igazuk, visszajöttek és eljátszották - ha röviden is - a Miles Davis repertoár egyik mára standard kategóriába került darabját, a „Seven Steps to Heaven”-t. Victor Feldman és Miles Davis közös szerzeménye az azonos című albumon 1963-ban jelent meg először Tony Williams dobolásával.
Mire sikerült kijutnom a teremből, Gregory Hutchinson az előtérben már egy CD- és vinyl lemezekkel megrakott asztalka mögött ült. Már megszoktam, hogy mióta a lemezvásárlók száma drasztikusan lecsökkent, az árcédulára brutálisan magas számok kerülnek. Így az áron nem is lepődtem meg, inkább azon, hogy a pénznem dollárban volt megadva. Egyszerű magyar koncert látogatóként így csak a jó és emlékezetes élményeket vittem magammal.







