A Fiatalok, A Mester és a Világegyesítők – A 2026. évi Jazzkanizsa krónikája
Ha november, akkor Jazzkanizsa, tudja ezt minden környékbeli jazzmókus. Az esemény idén is egy estés, ahol 3 fellépő ad egy remek, intenzív élményt a hallgatóságnak. Idén a friss, fiatalos Szatmári Mátyás Trio nyitotta meg a fesztivált, őket a hazai gitárművészek egyik legjobbika, Snétberger Ferenc követte, majd az estét a hazajáró Németh Ferenc fémjelezte trió zárta. Végülis akár ennyi is lehetne hírszerűen a tudósítás, de akkor nem mondanák semmit sem erről az igencsak kellemes estéről. Vágjunk is bele az este krónikájába!
A fesztivált Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere nyitotta meg, majd a szervezők nevében a Kanizsai Kulturális Központ vezetője, Mikola Mária konferálta fel kanizsa egyik legfiatalabb formációját, a Szatmári Mátyás Trio-t.


Hogy mi a kapcsolat az első és a második fellépő között idén? Nos az, hogy a másodiknak köszönhető, hogy az első megalakult. Lévén, hogy a három fiatal a Snétberger Ferenc Zenei Tehetség Központban találkozott és dolgozott együtt. A közös munkából barátság és egy trió született Matyi gründolásában. A többi már történelem – tartja a mondás-, de én azt gondolom, hogy számukra a jövő csak most kezdődik. A koncertet hallgatva úgy éreztem magam, mint aki egy hídon lépked. Egy hídon, melynek egyik végén a tradícionális „oldschool” jazz érvényesül, a másikon pedig a modern, new jazz. Persze nincsenek hidak tartóoszlopok nélkül sem, mint például a free jazzes improvizációk, vagy a ritmikai kötetlenség. Szóval a srácok ezen a hídon lépkednek hol előre, hol hátra, néha időznek egy-egy gödörnél, bekukkantanak a híd alá is és meg-megérintik az oszlopokat is. Összességében azt gondolom, hogy egy szép, kerekívű koncertet hallhattunk, ahol a fent taglalt sokoldalúság és nyitottság végig tapintható volt.


Farkas Zsolt a zongoránál rendkívüli átéléssel játszott, érezhető kapcsolat volt a művész és hangszere között. Remek szólóival kápráztatta el a vájtfülüeket, a trió többi tagja is nyugodt szívvel számíthatott rá a dalok során.


Jónás Géza szemlátomást nagyon élvezte a koncertet, a közös játékot, gyakorta lepte meg a trió tagjait improvizatív futamaival. Őszinte mosolya az arcán, gyermeki játékossága remek fűszert adott hozzá a trió által teremtett hangulathoz.


Szatmári Mátyás pedig hozta mindazt, amit már évek óta biztosít számunkra: koncentrált, pontos dobjátéka a trió stabil alapját adta, melyre könnyen fel tudták témáikat fűzni a többiek. Érzékelhető volt, hogy a csapat az ő neve alatt fut, s a minőség elkötelezettje.
Setlist:
1. Butch and Butch (Oliver Nelson)
2. Django (John Levis)
3. Here’s That Rainy Day (Jimmy Van Heusen)
4. Dolphin Dance (Herbie Hancock)
5. Golden Earring (Jay Livingston)
6. The Comeback (Farkas Zsolt)

Egy szólókoncert mindig hatalmas felelősség. Bár mondhatnánk: könnyített pálya, hiszen nem kell senkihez alkalmazkodni, nem kell figyelemmel és tekintettel lenni zenésztársakra. De mikor egyedül kell betölteni, megtölteni tartalommal egy színpadot és egy nézőteret, akkor nincs lehetőség a hibázásra. Ezért is felelősségteljes, komoly feladat egyedül megjelenni a színpadon és fenntartani a figyelmet több, mint egy órán át.

Snétberger Ferenc pedig ennek igazi mestere. Jó pár formációban volt már szerencsém meghallgatni játékát, melyet mindig őszinte csodálattal élveztem, de azt hiszem, igazi, pőre zenei lelkét a szólókoncertjein lehet igazán megtapasztalni. S vajon hányféle hangja és mennyi stílusa van egy gitárnak? Hozzáértő kezében talán megszámlálhatatlanul sok.

Az idei JazzKanizsa-i koncertjén is egy hatalmas, földkörüli (vagy inkább univerzumkörüli) utazásra repítette el a hallgatóságot. Bach klasszikus zenéje, spanyol tangó, jazz, roma zene, lágy ballada és még sok-sok egyéb állomást érintettünk ezen a zenei szupersztrádán. A zene egy olyan utazás, ahol nem tudjuk mi lesz a végállomás, s azt sem, hogy milyen megállókat érintünk, de az biztos, hogy a célt elérjük – mondtam magamban, miután a setlistet kérve szabadkozott a művész: a leírt listája csak egy vázlat, közben nagyon sok egyéb témát és dalfoszlányt is beleimprovizált a kanizsai koncertjébe. Hiszen az utazás maga jóval fontosabb, mint a maga a megérkezés.

Setlist:
1. Bach mepro
2. Tango
3. Kék kerék
4. Ballada
5. Fhaders
6. Gomme
7. Ease
8. Tavaszi utazás


Az est utolsó formációja egy igazi vegyesfelvágott a szó legjobb értelmében.

Németh Ferenc aktuális triójában a rendezői balon,

a billentyűs fronton Tzumo Árpád foglal helyet, míg a túlsó végeken a brazil Vinicius Gomes pengeti a gitárhúrokat.

A három tag jelentősen más környezetből származik, de egyvalami ismételten bebizonyosodott: a zene egy külön nyelv, mely felülemelkedik nációkon, kontinenseken, világokon. Azon kevés és értékes dolgok egyike, mely összeköt, s nem szétválaszt. Egyesít, nem pedig megoszt.
Igazi összekovácsoló hangulata volt ennek a koncertnek.

Ahogy hallgattam Németh Ferenc jazzharmonikus népdalfoszlányait

-melyeket kiegészített Tzumo Árpád gyökereiből táplálkozó standardjazz-americanvibes vegyülete és megszínesített Vinicius Gomes dél-amerikai játéka- úgy éreztem, hogy ezt receptre kellene felírni a Föld nevű bolygó lakosainak. Talán kicsit jobb lenne ez a világ. Talán nem is kicsit.
Setlist:
1. Children Song
2. Flower
3. Spring
4. Seasons
5. Hope Town
6. Freedom
7. Christmas Song
8. Floating









