JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. április 18.
Pacsirtasirató a Muflonban2024. április 15.
Rafael Mário: Out of Zone2024. április 08.

Hírek

VUKÁN GYÖRGY EMLÉKTÁBLÁJÁNAK FELAVATÁSA

Mint arról korábban hírt adtunk, november 20-án kedden 25-30 jazzbarát, Vukán Gyuri több évtizeden át birtokolt lakóhelye előtt gyűlt össze a rendkívüli hideg, szeles, esős idővel dacolva abból a célból, hogy jelen lehessen a XII. kerületi önkormányzat által adományozott ízléses emléktábla felavatásán. Szeretettel üdvözölték egymást mindazok, akik Gyuri rendkívüli művészetét nagyra becsülték, többen közülük (e sorok írójával együtt) jó barátságban is voltak vele. A zenésztársak közül mindenekelőtt a veterán bőgőst, Berkes Balázst kell megemlíteni, aki nem kevesebb, mint 51 és fél éven át volt Gyuri partnere, ez bizony világviszonylatban is rendkívüli ritka. (Nem is tudnék hirtelen hasonlót említeni.)

Megjelent Balázs Elemér is, aki a két Vukán trió közül a Creative Art Trió állandó tagja volt.  (Szakcsi Lakatos Béla és a másik Vukán trió (a Super Trio) dobosa, Kőszegi Imre értesítették Berkes Balázst, hogy tv-szereplés miatt nem tudnak megjelenni.) Számos olyan nem zenész, de ismert személyiség is eljött, mint pl. Gyémánt László és felesége Ardey Edina festőművészek, vagy Dr. Freund Tamás agykutató. Őket is szoros barátság fűzte a kiemelkedő zongorista-zeneszerzőhöz: Gyémánt Laci Dália klub-béli indulásától volt kapcsolatban Gyurival, többször meg is festette, a Super Trio Birthday Party c. lemezének borítóját is ő készítette. Dr. Freund Tamás  (már csak életkora miatt is) később ismerte meg Gyurit, de mint amatőr klarinétos többször részesült abban a megtiszteltetésben, hogy játszhatott Gyuriékkal. Ő egyébként Gyurinak a Városmajori templomban 2013. szeptember 2-án megtartott gyászünnepségén a nyilvános megemlékezők egyike volt.

vukan-gyorgy.jpg

Először Fonti Krisztina, alpolgármester asszony mondott ünnepi beszédet. Elmondta, hogy Gyuri szerénysége folytán, szinte csak véletlenül tudták meg, hogy évtizedek óta a kerület hűséges lakója, a városmajori plébániához tartozik és minden hétfőn a Mezzo étteremben játszik Berkes Balázzsal. Hetvenedik születésnapját követően  kerületi díszpolgár kitüntetést kívántak neki adni. A Mezzo-ban keresték fel Gonda Attilával, a kerületi önkormányzat munkatársával,  mégpedig több alkalommal élvezték játékát és kifejezett jó barátság alakult ki közöttük. Majd a kitüntetés is megtörtént 2012 júniusában, amiről mi is beszámoltunk a Jazzma.hu hasábjain.  Az alpolgármester asszony meghatódva mondta, hogy milyen jó, hogy ezt nem halogatták, hiszen egy évvel később Gyuri váratlanul, tragikus hirtelenséggel elhunyt. De megemlékezett arról a 2013. április 5-én a MoM színháztermében adott felejthetetlen koncertjéről is, ami mindössze néhány hónappal előzte meg Gyuri halálát, és amelyen eljátszotta „Last Message” c. kompozícióját is!

emlektabla-avatas05.jpg

Berkes Balázs „Helló Papi” felkiáltással kezdte megemlékezését, mivel Gyuri is szerette papinak szólítani zenésztársait, kollégáit. Gyuri csodagyerek volt és „csodafelnőtt”  lett – folytatta Balázs. „Színes, sokoldalú lénye, tehetsége, muzsikálása mindannyiunk feledhetetlen emléke. Alkotói egyénisége, fantáziája, munkabírása, szorgalma, gyorsasága szinte követhetetlen volt…” Majd elmondta, hogy 1962-ben a Dáliában játszott, amikor egy alkalommal feljött a pódiumra egy „vidéki fiú”, aki kérte, hogy egy számot duettben eljátszhasson. Ezzel indult a több mint fél évszázados baráti és partneri kapcsolat.

Örök világosság fényeskedjék Neked, nyugodjál békében! – fejezte be megemlékezését Balázs.

Ezután leplezték le a szép emléktáblát, amely a XII. kerületben a Határőr út 19/b. alatt látható. Ha majd jobb lesz az idő, mondjuk tavasszal, érdemes felkeresni egy hegyvidéki séta keretében.


emlektabla-avatas03.jpg

emlektabla-avatas09.jpg

emlektabla-avatas10.jpg

Vissza a hírekhez