AZ UNTERMANN SIKERE

Vasárnap a Budapest Jazz Clubban a bőgős-basszusgitáros Glaser Péter mutatta be „BRING DOWN THE ANGELS” címen frissen megjelent második, dupla szólólemezét. A lemezen közreműködött összes muzsikus fellépett a koncerten, közülük jó néhány saját maga is megtöltötte volna a nézőteret. A színpadon olyan énekesnők váltották egymást, mint Czerovszky Henrietta, Harcsa Veronika, Király Martina, Kozma Orsi, és Szűcs Gabi. A gitáros csapatban György Mihály, Mohai Tamás, Pintér Tibor, Tátrai Tibor, Tóth István „Sztív” kapott helyet, a billentyűs hangszereket Cselik Gábor szólaltatta meg, Czvikovszky Gábor szárnykürtön játszott, Mezőfi István „Fifi” dobolt, Czibere József az ütőhangszerek mellett a dobnál is kapott szerepet, valamint a Bujtor Balázs vezette RTQ vonósnégyes is fellépett.

Glaser Péter először Farkas Mihály zongoristáról és Mohai Győző dobosról, a háttérkivetítőn megjelent két, fiatalon elhunyt zenészkollégájáról emlékezett. Mindkettőjükkel sok-sok éven át játszott együtt, a „Bring Down the Angels” az ő emléküket őrzi, nekik íródott.

Mohai Győző 1967-ben született, és 50 éves sem volt, mikor 2016. július 11-én elhunyt szívinfarktusban. A Mamazonas, a Faxni, az MWF Quintet együttes dobosa bátyjával, az ezen a koncerten is fellépő Mohai Tamással Berki Tamás „A híd” című lemezén is játszott. Mohai Győzőről a JazzMa.hu oldalán Barcsik Géza kollégám is írt egy szép nekrológot annak idején.

A többek között a Brass Age (Baló István/Csuhaj Barna Tibor/Farkas Mihály/Gőz László/Héder Imre), a Silent Way (Czvikovszky Gábor/Dés András/Farkas Mihály/Glaser Péter/Gyenge Lajos ) formációkban játszott Farkas Mihály halálának körülményei a mai napig rejtélyesek maradtak. 2015 novemberében, 54 évesen, legfontosabb személyes tárgyait is hátrahagyva, váratlanul elhagyta budai otthonát, és soha többé nem került elő élve. Barátai egyből kizárták az öngyilkosságot, mondván, remek közérzete volt ebben az időben, a próbáit tervezte társaival. Majd egy évre rá a Duna ráckevei szakaszában került elő a holtteste, a rendőrség nem talált bűncselekményre utaló jelet, így közigazgatási eljárásban lezárta az ügyet. Keresése közben azonban kiderült, az ágrólszakadt muzsikus egy milliárdos cégbirodalom tulajdonosa. A hvg.hu cikksorozatban számolt be a különös esetről.

A megemlékezés után Glaser Péter bemutatta zenekarát, Mohai Tamás, Cselik Gábor, Mezőfi István „Fifi”, és Czibere József érkezett a színpadra. Kronológiai sorrendben mutatták be a lemez anyagát, így az első számot éneklő Czerovszky Henrietta csatlakozott hozzájuk. Ennek a dalnak, ahogy a lemezen megszólaltatott továbbiak többségének is, Hárs Viktor írta szövegét. A Tom Tom stúdióban kb. 10 évet lehúzó, vokalistaként közel 200 lemezen közreműködött Henit a jazzközönség a Balázs Elemér Groupban ismerte meg, Winand Gáborral a BEG első két lemezén énekelt. Az együttesből a második, leghosszabb ideig tartó korszak előtt vált ki, mikor a BEG csaknem teljesen kicserélődött. Hosszú időt töltött külföldön is, úgy gondolva, a pályafutása Magyarországon véget ért. Szerencsére az élet tartogat meglepetéseket, a közönség szeretettel fogadta, és valószínű, a hazatért énekesnő kezdődő másodvirágzásának lehettünk tanúi ezen az estén.

A kislányként az MRT Gyermekkórusban éneklő, felnőve a Jazz+Az, majd a Cotton Club Singers után a saját kvartettjével is sikeres Kozma Orsi következett, majd tőle a mikrofont Péter első, 2012-ben megjelent lemezén is éneklő, a poptól a jazzig széles skálát bejárt Király Martina vette át. Az egymást váltó énekesnők után villámgyorsan négy szék került a színpadra, a vonós hangszerekre is felkerült a pickup, így a Bujtor Balázs vezette RTQ vonósnégyes pár másodperc után már játszhatott is. Egy tapsnyi idő után máris újabb énekesnő, a pályafutása kezdetén szintén a Cotton Club Singers énekegyüttesben feltűnt Szűcs Gabi került sorra. A Kozma Orsihoz hasonlóan különböző formációk mellett szólókarrierbe kezdett Gabin látszott, hogy annak idején színi tanulmányokat folytatott, minden rezdülésével kiemelte az énekelt szöveg drámai fordulatait. Ahogy a többieket, őt is elhallgattuk volna még, de a lemez forgott, és a Tátrai Trend állt a színpadon. Tátrai Tibor mellett Pintér Tibor gitározott, Czibere Józsi átvette Mezőfi Fifi helyét a doboknál, természetesen Glaser Péter maradt a bőgőnél, és a Trend Tibusz által megfogalmazott „kellemes, érthető és szerethető élő zenéje” zárta az első részt.

A szünet után visszatérő alapzenekarhoz a „Bosambo” különböző formációit alapító „Sztív”, azaz Tóth István csatlakozott, Glaser Péter pedig basszusgitárra váltott. A rockosabb hangzás megalapozta a hangulatot, amely akkor sem ült le, amikor újból jobban jazzes fordulatot vett a zene, György Mihály a Borbély Mihály Balkán Jazz Project és a Quartet B formációjának tagja csatlakozott a zenekarhoz. Az ő jazz-konzervatórium elvégzése után alapított Handmade nevű triójában egyébként Glaser Péter bőgőzött és Mohai Győző dobolt. A bemutatásban a dupla lemez vége felé jártunk, mikor a „polgári pályára” lépett, az aktív zenéléstől többször visszavonult, de a rábeszéléseknek engedve többször visszatért, Czvikovszky Gábor is színre lépett. Bátyjával, az azóta szemész orvosi hivatást választó Czvikovszky György bőgőssel alapított No-Spa zenekarral ’86-ban a Debreceni Jazznapok nemzetközi mezőnyében is nagy sikerrel szerepeltek. Tagcserék után később Balázs Elemér és Oláh Kálmán is bekerült a népszerű zenekarba, valamint Héder Imre tenorszaxofonossal Brüsszelben a Jazz Hoeilaart versenyen harmadikok lettek, Leverkusenben pedig elnyerték a legjobb zenekar díját. Gábor szárnykürt játéka, ahogy Balázs Józsi 40. születésnapján, most is nagy tapsot hozott. Szépen kipipáltam közben a meghívott sztárok névsorát, már csak egy név maradt a listán. Nem volt nehéz kitalálnom, Harcsa Veronika következett. Hangjával, lényéből eredő kisugárzásával ámulatba ejtett, ahogy megjelent beragyogta az egész színpadot. A lemez változatos anyagát keretbe foglaló záró szám azonban még hátra volt, az angyalokat lehozó balladát, ahogy az első számot is Czerovszky Heni énekelte, a két muzsikus emlékéhez méltóan, csodaszépen. Azért hogy ne fájdalommal a szívünkben térjünk haza, a ráadásban mindenki a színpadra lépett, és végül egy hatalmas örömzenével búcsúzhattunk.

Glaser Péter első, „These Are My Hands” című lemeze 2012-ben jelent meg, Dennert Árpád, Kuzbelt Péter, Mohai Tamás, Cselik Gábor, Berdisz Tamás, és Király Martina közreműködésével. Gyerekként, 6 éves korától kezdett csellózni, amiről 14 éves korában váltott át bőgőre. Megkérte szüleit, hadd nézzen meg egy koncertet a tévében. Meglátott valakit bőgőzni, aki Sting volt, akkor határozta el, hogy neki bőgőzni kell. Aztán konzi, főiskola, végül főiskola jazztanszak. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola klasszikus, majd jazz tanszékét is elvégezte. Ahogy nekem adott interjújában elmondta: „Igazából az az érzés keringett bennem, hogy a klasszikus zenében a bőgőben, de a csellóban sincsen perspektíva. Ha valaki nem olyan szólista alkat, domináns egyéniség - én meg nem vagyok olyan –, akkor fel kell vállalni, hogy nem vagyunk szólisták, kísérő emberek vagyunk, és akkor kísérő emberként kell a legjobbat nyújtani”. Öt évig tagja volt a Balázs Elemér Groupnak és Dés László szeptettjének, jelenleg Szűcs Gabi, Szabó Tamás és Tátrai Tibor zenekaraiban játszik. Keresett session-zenész, rengeteg formációban szerepelt már, többek között játszott Gadó Gáborral, a már említett Handmade zenekarban Mohai Győzővel és György Mihállyal, és a Farkas Mihály által alapított Silant Way lemezein is őt hallhatjuk. A felsorolt zenekarok stúdió-munkálatainak jó része is az ő irányításával készült, és egyébként hangmérnökként ő rögzítette a GETNO című film zenéjét is. Szavait idézve: „A hangmérnökség a jazztanszak környékén indult azzal, hogy csak úgy elkezdett érdekelni. Magam szórakoztatására, sőt az osztálytársaimnak is készítettem felvételeket már. Egy idősebb hangmérnök barátom mondta egyszer, hogy a hangmérnökséghez két út vezet. Az egyik út a műszaki része, a másik meg a zenei része. Mind a kettő ugyanoda vezet, de a zenei része jobb. Ezt én úgy raktam át magamba, hogy aki zenészként megy a hangmérnökség felé, annak van egy olyan ízlésbeli, rálátásbeli zenei tudása, ami egy műszaki vonalról érkezett emberben nincs meg. Az maximum azt tudja, persze azt nyilván jobban, mint én, hogy melyik gomb mit csinál. A zenei gondolatokban való gondolkodás, és annak áttranszformálása műszaki paraméterre, hangminőséggé, sokkal fontosabb. Aki a „zenészségből” jön, az jobb.” Muzsikusként, hangmérnökként a szakmában ismert, és elismert ember, a közönség nagy része, mégsem ismeri. Rosszindulat nélkül állítom, a vasárnapi lemezbemutató koncert is a plakáton szereplő nevek miatt hozott teltházat. Glaser Péter játéka az a fajta nyugodt, nem virtuóz, nem megfejtős, nem kérkedős, nem kitépkedem a fogólapot című bőgőzés, amit a reflektorfényt kerülő egyénisége is mutat. Önmagáról vallotta, „Azt kell tudni, én világ életemben úgynevezett csereember voltam. Én minden zenekar műsorát tudtam. Ráadásul olyan fajta vagyok, akivel nem kell próbálni. Én bárhol be tudok ugrani csak úgy. Igazából nagyon jól éreztem magam, ebben a kíséreti, kíséretember poszton. Ha az untermann nem kapja el a csávót, akkor szevasz. Ebben az „untermannságban” ki tudtam teljesedni.” Ez a hét év után megjelent második, leginkább fúziósnak mondható lemez eddigi pályájának esszenciáját adja. Érdemes Glaser Pétert megismerni!