Négy trombitás Miles Davis centenáriumi koncertjén a BJC-ben
Munkatársunk pénteken este a Budapest Jazz Clubban járt! – A szerk.
1926. május 26-án, vagyis 100 éve született a trombitás Miles Davis, aki saját bevallása szerint öt-hat alkalommal újította meg a jazz műfaját. 1991. szeptember 28-án hunyt el, de a magyar közönség szerencséjére halála előtt pár évvel kétszer is élőben láthattuk/hallhattuk Őt zenekarával Budapesten (1989. november 16. – Budapest Sportcsranok + 1990. március 21. - BS). Ezeken értelemszerűen pályája utolsó szakaszában játszott zenéjével ismerkedhettünk meg, életműve nagyobb részének felidézése most már csak lemezekről és tribute koncerteken másodkézből lehetséges.
A centenáriumi év alkalmából világszerte sokan döntöttek úgy, hogy programot állítanak össze Miles Davis munkásságának megidézésére. „Volt is, lesz is” – mondhatjuk minden egyes ilyen koncert után, de azt hiszem Davis zseniális öröksége megunhatatlan. A magyarországi megemlékezések egyike május 29-én a BJC-ben négy trombitást is felvonultatott a hazai élvonalból, kellemes estét szerezve a termet megtöltő közönségnek.
Bár Davis pályafutása nagy részében a be-bop korszakban kialakult trombita – szaxofon – zongora – bőgő – dob összeállítású quintet felállást favorizálta, most az est folyamán zongora, bőgő, dob hangszerek alkották a kíséretet. A zenészek pedig a következők voltak:
Oláh Krisztián – zongora, KORG szintetizátor
Gyányi Marcell – bőgő
Csízi László – dob
A négy trombitás közül először Sebestyén Patrik lépett a színpadra, aki a trió kíséretében Davis lírai alkatát elevenítette fel.
Őt Koós-Hutás Áron követte, aki mellesleg az est művészeti vezetője is volt és a Davis örökség egyik közönség kedvencét adta elő, a „Seven Steps to Heaven”-t. A „Dear Old Stockholm” előadásához pedig visszajött Sebestyén Patrik is, amit így két trombitás játszott el.
Persze a számokban szóhoz jutott a kísérő trió minden tagja is, hosszabb-rövidebb szóló erejéig.
Richard Rodgers és Lorenz Hart szerzeménye, az „It Never Entered My Mind” Fekete István előadásában szólalt meg, aki Fekete-Kovács Kornéllal közösen még a „Mr. Pastorius”-t is eljátszotta. Ebben a Marcus Miller által írt darabban eredetileg Miller basszusklarinéton játszott, ezt a hangzást közelítendő Fekete-Kovács Kornél a mélyebb hangú szárnykürtöt használta.
Ez a darab volt az előadottak közül időben a legkésőbbi Davis repertoárjából, hiszen ez csak 1989-ben jelent meg az „Amandla” című albumon. Mellesleg ebben a számban használta egyedül Oláh Krisztián a szintetizátort a koncerten.
A szünet után Fekete-Kovács Kornél először csak a mikrofont ragadta magához és elmesélte, hogyan bűvölte meg őt Miles Davis művészete. Az utána eljátszott szám, a „My Funny Valentine” pedig Davis pályafutásának egyik ikonikus darabja.
Az „All of You” (Cole Porter) előadását Fekete István és Sebestyén Patrik trombita játékával hallhattuk, majd jött a finálé.
Mind a négy trombitás együtt volt a színpadon és eljátszották Miles Davis szerzeményét, a „No Blues”-t, ami a címével ellentétben egy blues kompozíció. Hosszan előadott darab volt, nemcsak a trombitások, hanem a kísérő zenekar tagjai is lehetőséget kaptak szólók eljátszására.
Talán kicsit ünneprontás, de nekem Gyányi Marcell ebben előadott bőgőszólója volt a legmaradandóbb.
Búcsúzóul csak javasolni tudom mindenkinek a még soron következő Miles Davis tribute koncert kínálatot, aki ismeri és szereti Davis művészetét, annak azért, aki pedig nem, annak azért.
