A VILÁG ZENÉJE

A szeptember 1-én, vasárnap kezdődött 22. Zsidó Kulturális Fesztivál színvonalas programjaira oldalunkon is felhívtuk olvasóink figyelmét, természetesen a jazz, vagy a jazzhez kötődő eseményeket külön kiemelve. A keddi napon a Hegedűs Gyulai utcai zsinagógában Malek Andrea Jáger Bandi jiddis swing-et játszó Soulistic zenekarával lépett fel, a Dohány utcai zsinagógában a hazai jazzélet egyik legszínesebb egyénisége, Borbély Mihály, ezúttal a Vujicsics együttessel adott „háromgenerációs” koncertet. Nehéz választás volt, de mivel Borbély Mihályt csak ebben a formációban nem láttam soha koncerten, a balkáni dallamok mellett döntöttem.

A Vujicsics együttes 45 éve, 1974-ben a Pomázi Nemzetiségi Táncegyüttes zenekaraként alakult. A zenekar alapító tagjai, Győri Károly, Szendrődi Ferenc, Eredics Kálmán, Eredics Gábor, Borbély Mihály, Brczán Miroszláv és Nyári Iván egy pomázi fúvószenekarban ismerték meg egymást. Az Eredics testvérek dédapja szerb pap volt a közeli Csobánkán, Győri Károly dalmát, Borbély Mihály szlovák, Nyári Iván családfáján szerb felmenőket találhatunk. Egy év múlva vették fel a kutatómunkára indulva az évben egy damaszkuszi repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt népzenekutató, zeneszerző nevét. Az idősebbek, és a velem egykorúak emlékezhetnek, gyerekkorunk kedvelt tévésorozatának, a Tenkes kapitánya zenéjét is Vujicsics Tivadarnak köszönhettük. Első sikerüket a „Ki mit tud?” vetélkedőn érték el, mely siker után Nyári Iván kilépett az együttesből. 2004-ben Eredics Áron, Eredics Kálmán fia is a zenekar tagja lett, 2006 nyarán elhunyt az együttes egyik alapító szólistája, Győri Károly, akinek helyére halála után Vizeli Balázs hegedűs lépett. A Vujicsics Együtteshez kötődő családi szálak és a balkán zenéjének szeretete jelölte ki az 1995-ben Szentendrén megalakult Söndörgő útját, melynek tamburása az immár Vujicsics-tag, Eredics Áron, de a többieket is rokoni szálak fűzik Kossuth-díjas együttes alapítói között jegyzett Eredics testvérekhez. Áronon kívül Benjámin (brácsatambura, trombita, ének), Dávid (klarinét, szaxofon, kaval, prímtambura, basszprím-tambura, ének), Salamon (harmonika, furulya, hulusi, basszprím tambura), valamint Buzás Attila (nagybőgő, csellótambura, tapan, ének) játszik a zenekarban. A harmadik generációt a ViGaD Trió, a Vujicsics alapító Eredics Gábor fia, a családi örökséget harmonikásaként tovább vivő Eredics Vince, a prímtamburás Zetelaki Dániel, és a prímtamburás Zetelaki Gáspár képviselte. Nevük az alapító tagok keresztneveinek, Vince, Gáspár és Dániel kezdőbetűiből álló mozaikszó. Nemrégiben Csőke Dávid hegedűs szólista is csatlakozott hozzájuk, így kvartetté bővült a formáció.

Fekete Péter kulturális államtitkár megnyitóbeszéde után mindhárom zenekar színpadra állt, és közös örömzenélésbe kezdett. A meglepő dallamfordulatokban bővelkedő, olykor finoman áttetsző, máskor erőteljes ritmusú zene a közönséget is magával ragadta, a virtuóz szólókat zúgó taps követte. Érdekes volt, hogy Borbély Mihály ebben a részben gitáron játszott, én ugyanis még nem láttam őt húros hangszeren játszani.

A három zenekar ezután külön-külön is játszott, a ViGaD tehetséges fiataljai is sikert arattak, és természetesen Borbély Mihály fúvós hangszerei is megszólaltak. A Vujicsics együttes Bartók feldolgozásai, népdal gyűjtései, saját szerzeményei közben finoman egyre hangsúlyosabbá váltak a jazz elemek, és a Győri Károly emlékére írt kompozíció igazi katarzist hozott. A Duna menti dallamok egyre keletebbre vándoroltak, és Borbély szólója közben ugyanazt a lebegést éreztem, mint Garbarek „Ragas and Sagas”, vagy a „Madar” című lemezeinek hallgatása közben.

A meditáció megszakadt, és egy kis nosztalgikus múltidézés kezdődött, mikor a programban meghirdetett vendég, Tolcsvay László megérkezett. Testvérével, Bélával sokszor léptek fel annak idején Vujicsics Tivadarral, de most a Fonográfos korszakában írt dalaiból válogatottakat adta elő, a kíséretben pedig mindhárom generáció részt vett, új, balkáni színekkel tarkítva a kedvelt dalokat. A pop kanyar után, újra világzene, és újabb csoda jött, amelyet a Söndörgő hozott. Közel negyedórás szerzeményükben a lehengerlő trombita-szaxofon párbaj, és az ebbe kirívó virtuozitással kapcsolódó többi hangszer megszólalása az extázisig fokozta a hangulatot. Nem véletlen, hogy a 2014 nyarán megjelent „Tamburocket” az európai világzenei rádiósok listájának első helyén állt, az éves összesítésben a 3. legjobb világzenei lemez lett, az angol Songlines és fRoots világzenei magazinok pedig az év lemezének választották.

Újabb oldás, jött a finálé Tolcsvay Lászlóval és mindhárom generáció részvételével. A közönség is megénekeltetett, Borbély újra gitározott, és a ráadás sem maradt el.

Az esten elhangzottak minden bizonnyal a Down Beat listáin a „beyond music” kategóriában szállhatnának versenybe, és nem kerültek volna fel egy hatvanas években kiadott Blue Note lemezre, de egyes részei viszont a kiadó jelenlegi irányvonalát ismerve, ma megjelenhetnének az ő gondozásukban is. A jelenkor világában minden, a jazz zenében is egyre átjárhatóbbá váltak az eddig megszokott határok, összemosódnak egymással idegennek hitt műfajok, és emellett természetesen a hagyományhoz hűen játszók is ott vannak a palettán. Erre a sokszínűségre a legjobb példa, a születésnapját a hónap végén ünneplő Borbély Mihály, aki különböző formációiban akár régi magyar slágereket, kortárs műveket, standard feldolgozásokat játszik, vagy éppen népzenéből merít, zenéjében mindig ott az improvizáció, a játékosság, a játék szeretete, ami a jazz lényege. „Együtt lenni egyszerűen jó!”- szól a fesztivál jelszava, és ezen az estén ezt az érzést gyönyörű környezetben, mindannyian átélhettük.