Üstökös - Interjú Varga Dániellel, aki nemrégiben a Michael Brecker Nemzetközi Szaxofon Versenyen szerepelt nagy sikerrel
A 27 éves Varga Dániel a fiatal korosztály legnagyobb tudású szaxofonosai közé tartozik. A grazi Zeneművészeti Egyetemen végzett jazz szaxofon és zeneszerzés szakon. Az idén első alkalommal, az izraeli Eilat-ban megrendezett Michael Brecker Nemzetközi Szaxofon Versenyen azon nyolc ifjú művész közé került, akik az elődöntőben részt vehettek a rangos megmérettetésen. Varga Dánielt kérdeztem a versenyen szerzett élményeiről.
1. Hogyan szereztél tudomást a versenyről, és miként zajlott a jelentkezés?
Azt hiszem Ben Wendel osztotta meg a Facebook-on, vagy Instagram-on, és ott láttam először ezt a versenyt. Aztán később több tanárom is írt, hogy van ez a verseny, de csak mint hírlevél.
Először online kellett beküldjek felvételeket 4 különböző kategóriában. Három fajta jazz standardet. (Lassú balladát, medium bluest és egy up tempo standardet.) És egy Michael Brecker szólót kellett eljátszanom zenekarral. Ezen felvételek alapján szűrte ki Ben Wendel, Melissa Aldana és Marcus Strickland, hogy ki legyen az a 8 a 108-ból, aki a középdöntőben is játszani fog majd.
2. Rajtad kívül volt-e a mezőnyben kelet-európai szaxofonos?
Volt egy orosz srác, de ő már régóta az Államokban él. A szokásos Berklee, New York, stb. jazz karriert tolja. Egyébként egyedül én voltam olyan, aki Kelet-Európában él, játszik.
3. Kik alkották a zsűrit?
Az első fordulóban ugye Ben Wendel, Melissa Aldana és Marcus Strickland. Ezek a formák, a mostani kortárs jazz szaxofonozás topjai most.
A középdöntőben pedig Dan Gottfried (a Red Sea Jazz fesztivál első művészeti vezetője), Marquis Hill trombitás, Donny McCaslin és Marcus Ratka szaxofonosok. De végig hallgatták a középdöntőt még Susan Brecker (Michael Brecker özvegye), Eli Degibri, Jeffrey Levenson és Daryl Pitt is.
A döntőben pedig Kenny Garrett, Ron Carter, Eli Degibri és Donny McCaslin volt.
4. Volt/voltak-e kötelező darabok; miket játszottál?
Nem volt semmi sem kötelező, azt hoztál, amit akartál. Én a „Suspone“ (Mike Stern) up tempos rhythm changest játszottam, és gyorsabb balladában a „Time Remember“-t (Bill Evans). Annyi volt, hogy egy hónappal az esemény előtt már ki kellett küldeni a kottákat, hogy a kísérő zenekar (Yonatan Riklis - zongora, Barak Mori - bőgő, Eviatar Slivnik - dob) megnézzhesse és gyakorolhasssa azokat. Akik aztán szénné is kísértek bennünket. Nem csak, hogy felkészültek voltak, de olyan tűzzel és élettel kísértek mindannyiunkat a legvégéig, és még utána is a jam session-ön, hogy ha egy hangot sem játszom a versenyen, az is elég lett volna, mert annyira izgalmas volt, amit mögöttem csináltak. Hihetetlen élmény volt!
5. Miután lejöttél a színpadról, mit éreztél? Elégedett voltál a teljesítményeddel?
Nem egészen. Egyrészt elsőként mentem fel és kb. tudtam, hogy akkor a zsűrinek én leszek a viszonyítási alapja. Amit nem tudtam eldönteni, hogy most ez jó, vagy rossz. De közben örültem is, hogy elsőként voltam túl rajta, mert még mielőtt a többi szaxis megmutatta volna a foga fehérjét, én túl voltam a két számomon, és játszás közben nem azon görcsöltem, hogy az előttem lévő itt és ott azt csinálta, meg „gyilkos“ kadencia, altissimok és techinkák itt meg ott, azt én is tudom, most akkor én is ide bejátszom azt, hogy lássa a zsűri én is tudok ilyet, stb… Szóval, így tisztábban tudtam a zenére koncentrálni, egy már amúgy is stressz helyzetben. Amit igazán éreztem a játszás után, az a megkönnyebülés volt. Úgymond végre vége. Lement rólam a stressz és a nyomás. Már a verseny előtti héten tökre pánikban voltam. Hangszerészt hivogattam, hogy nem szól a cső, közben szólt, csak kivoltam fejben már. Aztán fúvókát cseréltem, mert azt hittem nem szól, és már ilyen pszichés görcsölésben, zuhanásban voltam. Úgy éreztem, a versenyen való szereplésem az egyetlen módja és útja, hogy előrébb jussak a karrieremben, és ezt most aztán nagyon meg kell nyerni. Plusz, mindenki engem néz és kritizál, ha majd nem sikerül… Teljesen kivolt a fejem. Szóval örültem, hogy vége volt.
6. Milyen eredményt értél el?
Középdöntősként végeztem a versenyen. Szóval nem jutottam tovább a legjobb háromba. De Susan Brecker és még egy másik szervező is mondta, hogy a zsűri köztem és egy másik srác között vacillált a döntőbe jutáson. Közel jártam.
7. Mi volt legnagyobb élményed a versenyen?
Fuú… Egyrészt ott voltam Izraelben életemben először. A gyönyörű Vörös tengernél. Korallzátonyok meg minden. Már ott elolvadtam.
Aztán a verseny a Red Sea Jazz Festival programjaként volt megrendezve, szóval részt vehettem a teljes fesztiválon. Ami pedig aztán egy jazz sztárparádé volt, három intenzív napba tömörítve. Kenny Garrett, Ari Hoening, Avishai Cohen, Marques Hill, Donny McCaslin, Eli Degibri, Ron Carter, Al Foster… Sírtam… és még nagyon sok iszonyat durva izraeli zenész… A jam session-ök olyan tüzek voltak, hogy szén.
Na és akkor a másik 7 szaxis, aki ott volt… Már önmagában véve, ezekkel a srácokkal lógni, hallani hogyan játszanak és gondolkoznak, díj volt.
Ebben az egész miliőben részt venni már olyan kultúrsokk volt, amire egyből rá tud függni az ember. Nem is tudom, mit csinálok jövőre. Szerintem mennem kell újra.
8. Készülsz újabb megmérettésen részt venni?
Szaxofon versenyen szerintem már nem. Általában az ilyen világversenyeken az életkor limit 30 év. Én pedig két év múlva betöltöm azt. Legutóbb ilyen jellegű világverseny szaxofonozásban 2013-ban volt, előtte meg 2002-ben, ha jól tudom. Ki tudja mikor lesz legközelebb ehhez hasonló esemény...? De zeneszerzés, hangszerelés versenyeken még biztos fogok indulni az elkövetkezendő években.
Dani, szívből gratulálok! Köszönöm az interjút, és további sok sikert kívánok!
Alább képek Eilat-ból:
A nagy csapat - az elődöntő előtt
Dani a versenyen 1
Dani a versenyen 2
Dani az elődöntő után Michael Brecker özvegyével
Susan Brecker a Moped Loewen lemezét tartja kezében, amely Dani egyik formációja
