A Gyémánt Bálint New Trio a BJC-ben
Egy ideje már vártam arra, hogy hallhassam végre új triójával élőben Gyémánt Bálintot. Így aztán azonnal éltem a lehetőséggel, amikor láttam, hogy koncertjük lesz a Budapest Jazz Clubban. Ez pedig párhuzamosan azt is magával hozta, hogy beszámolóval jelentkezem az estéről.
A hazai jazzélet egyik legismertebb és igen aktív alakja, Gyémánt Bálint talán a legtöbbek számára a Harcsa Veronikával alkotott közös produkciója kapcsán lehet ismerős. A gitáros persze sok más felállásban is gyakran fellép, nem meglepő, hogy egy saját triót is alakított. Az eredeti koncepció azóta már átesett egy változtatáson. A zenekarvezető társai jelenleg basszusgitáron Bartók Vince, a doboknál pedig Szabó Dániel Ferenc.
Az új tagok egyszerre jelentettek változást a trió hangzásvilágában is. A megszokott gitár, bőgő és dob megszólalást formázták át egy modern, kísérletező irányra. Ebből kaptunk egy nagy adaggal, ami tartalmazott többek között rock improvizációkat, hip hop ritmusokat, akusztikus balladát. Egy igazi zenei hullámvasútra ültünk fel és röviden tényleg annyiban összegezhetném, hogy egy kiváló este volt.
Kezdésnek a “Pyramidion” hangzott el, ami egy videóval karöltve már felkerült az internetre. Örömmel fogadtam ezt a dalt, sokszor meghallgattam már és jó érzés volt végre élőben is megtenni ezt. Ezt követte az „Indigo” című szerzemény, mely még a régi felállásra íródott. Ennek a témája is ismerősen csengett, a „True Listener” című albumról egyértelműen a kedvenceim között szerepel. A sorban harmadikként egy teljesen új dal hangzott el és itt éreztem azt, hogy igazán megérkeztek a zenészek. Természetesen az is közrejátszhatott, hogy egy dinamikus, torzítós hangszínnel megtolt, rockosabb témával indítottak, amit előbb Bálint nyújtott meg egy nagyon jó szólóval. Erre válaszként némileg talán még őt is túlszárnyalta Szabó Dániel Ferenc a maga improvizációjával. Folytatásként eljátszották Bálint albumának címadó dalát, a „True Listener”-t, ahol a zenekarvezető újfent akusztikus gitáron játszott. Két gyönyörű hangszert (egy-egy elektromos és akusztikus gitárt) váltogatott Bálint az egész este folyamán, mindkét gitárt kiválóan megszólaltatta.
Az est fénypontja számomra ezután következett. A szünet előtt még elhangzott a „Shapeshifter” című dal, amely Bálint Harcsa Veronikával készített, legújabb lemezének a címadó szerzeménye. A zenészekben bőven rejlett a kísérletező, vállalkozó kedv és itt ki is tudták élni magukat. Különleges atmoszférát alakítottak ki, minden hangszeren a legszokatlanabb hangszínekkel játszadoztak és kreáltak valami egészen másvilági dolgot. Nagyon örülnék neki, ha ez a dal is felkerülne ilyen feldolgozásban egy jövőbeli albumra. Megelégednék azonban egy „Pyramidion”-hoz hasonló videóval is, az biztos, hogy néhányszor megszólalna a virtuális lejátszón.
A második félidő egy lágyabb dallal folytatódott, amit egy újabb rockos kompozíció váltott. Erről Bálint el is mondta, hogy annyira új még, hogy címe sincs, ezért az ötleteket örömmel várják. Ezt követte egy népdal feldolgozás, amit aligha kell bárkinek is bemutatni. A „Tavaszi szél” szólalt meg, ami igen kellemes élmény volt egy ilyen zenei környezetben. A hivatalos műsoridőbe még belefért a „White Lies”, ami az első félidő tempósabb, torzítósabb dalának a rokona volt. Szabó Dániel Ferenctől itt is kaptunk egy hatalmas szólót, talán még jobbat, mint az előzőnél. A visszatapsolás után elhangzott Sting klasszikusa, a „Fragile”, a rendkívül hullámzó estének a végére pedig odakerült a pont.
Különleges hangzásvilág, kísérletezés hangszínekben, hangszereken, eszközökön és technikákban. Műfajok, hangulatok ötvözése, érdeklődés a határok feszegetése iránt. Engem ezek a dolgok fogtak meg az este során. Viszont egy-két mondatban is könnyedén megírhattam volna ezt a beszámolót. Az este kiváló volt és nagyon ajánlom, hogy ha valahol a Gyémánt Bálint New Trio feliratot látják, oda nyugodtan térjenek be egy kis zenei utazásra.
