JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. április 20.
Drive-In Saturday2024. április 20.
Pacsirtasirató a Muflonban2024. április 15.
Rafael Mário: Out of Zone2024. április 08.

Hírek

A Bartók jazzkonzi 2019/2020-as tanévének félévi vizsgakoncertjei – 2. nap

A hétfői koncerttel folytatódott és egyben zárult a két estén át tartó félévi vizsgakoncertek sora, melyen a Bartók konzi növendékei mutatkozhattak be. Előző este még én is a fellépők között szerepeltem, a második napra viszont már szabad voltam, így örömmel vállaltam, hogy beszámolok a társaim, kollégáim produkcióiról.

Kezdésként a konzi énekeseiből összeállított kórus adott elő két művet Lakatos Ágnes tanárnő irányítása alatt. A kiválóan sikerült dalok remek hangulatot alakítottak ki a folytatáshoz.

Ahogy az ilyenkor megszokott, az ismertebb örökzöldek közül több elhangzott nem is egyszer. Viszont mindig érdekes látni és hallani, hogy egy-egy szerzeményhez ki hogyan nyúl hozzá és mit hoz ki belőle.

Az első zenekari felállásban főleg gimnazisták szerepeltek és gond nélkül helytálltak, senki sem szeppent meg a figyelő szemek hatására. A harmadik produkció tagjai már részben rutinosabb zenészek (a tavalyi év egyik felfedezettje, Sebestyén Patrik, illetve Bolyki Tamás, aki nemrég zenekarával a Jazz Combo versenyen ért el első helyet), nem is kell mondani, hogy magabiztosan teljesítették a feladatot. A szünet előtt azonban még ért egy kellemes meglepetés. Nagyon érett és szép éneklést hallhattunk Dömök Rékától, társai pedig remek szólókkal rukkoltak elő (nem semmi csoporttársaim vannak, az biztos).

A második félidő első két dalában mindössze az énekesek cserélődtek, a hangszeresek változatlanul maradtak a színpadon. A vibrafonnal Bognár Benedek mindenképp üde színfolt volt, az előbbi számnál ráadásul Pecze Zsófi nem csak énekelt, de fuvolázott is. Mindig öröm hallgatni ilyen hangszereket jazz zenei környezetben. Őket követte egy újabb izgalmas felállás fuvolával, szaxofonnal; a szokásos basszusgitár és dob duót pedig Döme Ábel egy klasszikus gitárral egészítette ki. A három általuk előadott dal közül ráadásul a második Ábel saját szerzeménye, ami egyszerre volt a felvezetése a nagyon ismert standard-nek, a „Take Five”-nak. Csak úgy, mint a korábbi formációknál, itt is nehéz lenne bármibe belekötni.

Egy újabb emlékezetesebb élmény következett számomra ezután: a “Nature Boy” hangzott el Cséffán Dávid Ruben előadásában, akit Négyessy Barnabás gitáron, Kuti Laura basszusgitáron és Csikós Áron dobon kísért. Gyönyörűen megszólalt a dal és remélem, hogy sokszor hallom még Dávidot énekelni. Nyilvánvalóan a kísérőkre sem lehet panasz, akik folytatásként a „Monk's Dream”-et játszották el. A jelenlegi és volt konzis diákokból álló Blue Flamingos zenekartól hallhattuk a „Have You Met Miss Jones”-t. A zenészeken egyértelműen érződött az összeszokottság és a magabiztosság, ami meg is mutatkozott a kiváló előadásban.

A gyakrabban játszott örökzöldek sorából kicsit kitörve hallhattunk még egy Esperanza Spalding dalt is, amit jó választásnak tartottam. A zenészeknek hála, jól meg is szólalt és el is gondolkoztam, hogy legközelebb valami hasonlóval érdemes lenne előrukkolni.

Utolsóként végül egy olyan zenekar zárta az estét, amelyik eredetileg egy nappal korábban lépett volna fel. Caussanel Izabella betegsége miatt azonban áttették a formációt erre a napra, és igen jól tették. Az énekesnő produkcióján nem érződött, hogy bármi hátráltatná, és kiváló zenéléssel búcsúztatták az estét.

Rengeteg fiatal és tehetséges zenész, kiváló improvizációk és hangszerelések. Nyilván konzis diákként nehéz objektív szemmel nézni a két estét. Épp ezért nem is emelnék ki senkit külön, mivel tudom, hogy mindenki odatette magát. Ehelyett mindannyiunk nevében szeretném megköszönni a tanárainknak a felkészítést, és az elmúlt félévet, illetve a Budapest Jazz Clubnak a lehetőséget!

Az első produkció az énekesekből összeállított kórus. Kísérte őket: Kalmár Botond (zongora), Gerendás Ruben (basszusgitár), Ceryák István (dob).


001-3.jpg


Első zenekar tagjai: Bangó Adrienne Anita (ének), Papp Márton (szaxofon), Kozma Levente Ruben (trombita), Mező Ernő Richárd (gitár), Berkes Marcell (zongora), Rajczy Ádám (basszusgitár), Csikós Áron (dob). Előadott dalok: „Misty”, „There Will Never Be Another You”.


002-3.jpg


Második zenekar tagjai: Sebestyén Patrik (trombita, ének), Csikós Áron (dob), Bolyki Tamás (gitár), Suke Sándor (basszusgitár). Előadott dalok: „My Funny Valentine”, „Armando's Rhumba”.


003-3.jpg


Harmadik zenekar tagjai: Dömök Réka (ének), Pongrácz Benedek (gitár), Bognár Benedek (dob), Lakatos László (zongora), Bugarcic Nikola (bőgő). Előadott dalok: „The Girl from Ipanema”, „There Will Never Be Another You”.


004-3.jpg


A 2. szett első zenekarának tagjai: Pecze Zsófi (ének, fuvola), majd Zsombori Bíborka (ének); Kuti Laura (basszusgitár), Gollob Ádám (gitár), Bognár Benedek (vibrafon), Kun Bálint (dob). Előadott dalok: „The Thrill Is Gone”, „What Is This Thing Called Love”.


005-3.jpg


006-3.jpg


A második zenekar tagjai: Regián Réka Kata (fuvola), Papp Márton (szaxofon), Döme Ábel (gitár), Török Bettina (basszusgitár), Bognár Benedek (dob). Előadott dalok: „Blue Monk”, „Flow”, „Take Five”.


007-2.jpg


A harmadik zenekar tagjai: Cséffán Dávid Ruben (ének), Négyessy Barnabás (gitár), Kuti Laura (basszusgitár), Csikós Áron (dob). Előadott dalok: „Nature Boy”, „Monk's Dream”.


008-3.jpg


A negyedik zenekar (a Blue Flamingos) tagjai: Papp Márton (szaxofon), Veréb Patrik (gitár), Török Bettina (basszusgitár), Stanfel Péter (dob). Előadott dal: „Have You Met Miss Jones”.


009-3.jpg


Az ötödik zenekar tagjai: Parragi Rebeka (ének), Bolyki Tamás (gitár), Bugarcic Nikola (basszusgitár), Fábry Adonisz (dob). Előadott dal: „I Know You Know”.


010-2.jpg


A hatodik zenekar tagjai: Caussanel Izabella (ének), Orbay Lilla (zongora), Förhétz Tamás (gitár), Bugarcic Nikola (bőgő), Csikós Áron (dob). Előadott dalok: „Smoke Gets in Your Eyes”, „I Got It Bad”.


011-4.jpg


hangfoglalo.jpg


nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez