JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2020. szeptember 26.
JazzUp – Gergely Edvárd2020. szeptember 24.
Wania, Dominik: Lonely Shadows2020. szeptember 24.
Lemezajánló (2020.09.21-27.)2020. szeptember 21.
Rypdal, Terje: Conspiracy2020. szeptember 21.
Mi újság? – Holb Alexandra2020. szeptember 20.
Wilkins, Immanuel: Omega2020. szeptember 20.
JazzUp – Papp Márton2020. szeptember 17.
Porter, Gregory: All Rise2020. szeptember 12.
Mike Gotthard 30!2020. szeptember 08.
Dave Holland (1946-)2020. szeptember 07.
Játék – 2020 szeptember2020. szeptember 06.
FELHÍVÁS 2020. szeptember 06.
Bird 1002020. augusztus 29.
Branford Marsalis 60!2020. augusztus 26.
Klubtámogatás hetedszer2020. augusztus 16.
Mi újság? - Tommy Vig2020. augusztus 02.

Hírek

Életem jazzkoncertje – Gróf István (Sárvár)

A FONDA-STEVENS GROUP SÁRVÁRI KONCERTJE - 2017. március 30.

A formáció biztos magja Michael Jefry Stevens zongorista és Joe Fonda bőgős, akik mellett most fellépett az a Herb Robertson trombitás, aki az utóbbi 15 évben már összeszokott velük, és az a Harvey Sorgen dobos, aki ugyan az utóbbi két évtizedben gyakran muzsikált velük, de most első alkalommal járt Sárváron. És talán pont az ő személye volt az az ok, ami miatt ismét egy másik arcát mutatta be a csoport: dobolása, a ritmusok felszínre hozása teljesen meg tudta változtatni a zene hangulatát. A többször Stevens-ékkel játszó osztrák Emil Gross-szal ellentétben puhán, színesen, plasztikusan hozza a ritmust, talán az akusztikus latin zenék kíséretének jobban megfelelve.

Az éppen csak 60 esztendős Harvey (ez nem kor ebben a műfajban!) pedig izgalmas életutat tud maga mögött: a pop műfajában együtt dolgozott a mindig igényes Paul Simon-nal, az amerikai white boys blues egyik leghíresebbjével, Greg Allman-nel, és egy jó évtizedet dobolt Jorma Kaukonen pszichedelikus blues-bandájában, a Hot Tuna-ban. De a szíve a jazzhez húzta – ezen a szakon is végzett a Michigan University-n – és ’94 óta mélyült el ebben a műfajban.
A felállás szinte a megszokott volt: középen, vezérként a központban állt az alacsonynövésű Joe Fonda, elmaradhatatlan sapkájában. Tőle jobbra, a zongora mögött a vékony, hórihorgas zongorista-zeneszerző, Michael Jefrey Stevens, míg a jobb sarokban, a szép kályha előtt a dobos, előtte pedig a nagydarab, zord, örökké koncentráló trombitaművész, Herb Robertson.
Az első darabban, a „Soon to Know”-ban Michael komor hangulatú zongorafelvezetőjével indult: polgárpukkasztó free jazz volt a javából. A „komolyzenész” zongorista akkordjai után Fonda volt az, aki egyre jobban beleélte magát, mintegy saját magát, majd a többieket is hergelve az összetett, asszimetrikus ritmusokba, de sem az ő, sem Robertson staccato-szerű trombita-sikoltásait nem igazán díjazta a közönség.

Nem így volt a második, a 10 évvel később, 2013-ban született „Polyporhous” című, jóval „közérthetőbb” számuknál. A szokásos, a zongora majd mind a nyolc oktávját „belakó” Michael dallamfelvezetője után továbbra is a zongora-bőgő uralta a számot, ragyogó rögtönzéseikkel. Látszott, hogy meglepő módon, egymásra nézés nélkül is tudják, ismerik egymás gondolatait ebben a mindig a pillanatnyi hangulati változásokat lekövető, nem kiszámítható zenei műfajban. Az örömzenéhez aztán Herb is csatlakozott, immár megtapsolt rögtönzésével, beleéneklésével. A ritmusember, aki gyakorta nem ült, hanem állva szólaltatta meg dobjait, „sátántánccal” hozta le felgyülemlett érzéseit a dal vége felé. A harmadik szám, a „My Song” inkább egy kortárs zenei alkotás interpretálása volt, mint sodró jazz-szám: a nyúlfarknyi darab tulajdonképpen egy zongora-trombita etűd volt, Stevens már megszokott kamarazongorájával, Robertson szépen visszafogott, szordínós trombitájával.

A „Twelve” című, rákövetkező számukban a zenészek – megvariálva a megvariálhatót – összeragasztottak jónéhány stíluselemet, így jó kis lábdobogtató swinget, kőkemény rockot, a felvezető dallamban pedig a ’70-es évek fúziós jazz elemeit fedezhettük fel. Nem megszokottan Harvey dobszólója indította a dalt. Nagy tudására vall, hogy a lábdob és a lábcin legtöbbször csak megszokásból volt előtte, alig-alig használva őket, míg a pergőn, a tamokon és a két cinen pörgette, dobolta rettentően sokszínű produkcióit. A középrészben aztán a zongora rögtönzését a trombita, majd Fonda káprázatos bőgőszólói követték. Ismét a modern kreatív jazz percei következtek: konstruktív zajongással kezdték a több részből összerakott „Oh, Lord I Want to Sit on Your Terrace” című, már címében is meghökkentő darabot. Joe vonóval húzta a legmélyebb hangot bőgőjén, folyamatosan, de Michael is nagyon kakofon volt. A legmeglepőbbet azonban Herb csinálta: a hangszín-lágyításra szolgáló barna tölcsért nyikorgatta a trombitája csövében, persze ritmusra, és megfelelő hangfekvésben, majd kérdezz-feleleket vidámkodtak a zongoristával. A szám közepe felé aztán mégiscsak a trombitás volt az, aki „emészthető” zenével huzakodott elő olyannyira, hogy már majdnem egy Herb Albert ritmikájú és dallamvilágú slágerrészbe torkollott a zenéjük. Sorgen ezúttal dinamikus és kőkemény dobszólóját a „jobboldal”, a bőgős és a fúvós hangos bekiabálásokkal ösztönözte addig, míg a spirituálé-hangulatú dalban a címet ismételve, megtapsoltatták és megénekeltették a meglepően nagyszámú közönséget. A szám csúcspontján aztán mind a négy zenész hangszereik nélkül, a capella is énekelt egy sort. A rock-zenekarok arzenáljából átvett populáris gesztussal aztán mindenki önfeledten tapsolt és énekelt, talán a nyurga Stevens egy-egy ironizáló táncmozdulata jelezte azt, hogy ezt ne vegyük komolyan tőlük, ez csak egy fricska a slágerzene irányába.

A ráadás szám, a „For Us”, erős ellentétben a kezdővel, egy jó kis standard jazzdarab volt, amolyan ’50-es évekbeli Duke Ellington stílusában, ahol megint csak Michael volt az, aki irányított, és emlékezeteset improvizált a nagy fekete zongorán.
A koncert végén az eddigiektől eltérően, rendesen fogytak is a The Fonda/Stevens Group CD-i is. Nem csoda, ezen a kedd estén nagyon kitettek magukért a fiúk.

Fotók: Dr. Kereszty Gábor

ptx4207.jpg

ptx3995.jpg

-ptx4112-masolat.jpg

Vissza a hírekhez