JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.

Hírek

20 éve történt (2000) - László Attila

Attilát a 70-es évek közepén ismertem meg. A Zoller Attila Jazz Gitár Tehetségkutató Verseny zsűrijébe természetesen meghívtam, és nemcsak azért, mert 2000-ben ő volt a Magyar Jazz Szövetség elnöke.

laszlo-attila.jpg


1) Pont 20 éve történt... Emlékszel még valamire?

Persze, a Zoller Attila Gitárverseny egyike része volt annak a sorozatnak, amit a Magyar Rádió támogatásával akkoriban szerveztél, és amelyben a fiatal jazz generáció kimagasló tehetségei lehetőséget kaptak tudásuk bemutatására. Nagyon jó gitárosok voltak a fiatalok között, arra gondoltam, hogy jó az időzítés, többen már igazi művészi erényeket csillogtattak. Emlékszem még arra is, hogy a fordulók során a kísérő zenekar milyen elegánsan oldotta meg a sokféle stílusból összeálló zenei feladatot. Különösen Cumó játéka fogott meg, az a nagyszerű ízlés, amivel zongoristaként kísérte a versenyzőket. A gitárverseny döntőjében a zsűri elnöke a contempory jazz gitározásnak  világszerte elismert sztárja, Pat Metheny volt.


2) Miután mind a hét versenyző lejátszotta a két-két számot, a zsűri visszavonult pontozni. Emlékszel a körülményekre?

Igen. Mindenki kialakította a döntő közben a véleményét -ami persze nyilván szubjektív-, én úgy emlékszem, a helyezéseken kívül az is érdekelt, hogy melyik zsűritag mit látott meg és értékelt a különböző versenyzők játékában. Meg, hát volt egyfajta büszkeség is bennünk, hogy ilyen jó ifjú hazai gitárosokat hallhat Pat Metheny.


3) Neked melyik gyerek teljesítménye tetszett a legjobban?

Számomra Pusztai Antal és Nagy Laci játéka volt különösen emlékezetes. Nagy Lacit gyerekkorában tanítottam is egy darabig. A versenyen ők gitározás szempontjából már nem is gyerekek voltak, hanem igazi művészi megoldásokat bemutató fiatal muzsikusok, akik saját stílusukat építik.


4) Hogy viselkedett veletek Pat Metheny a zsűri amerikai díszelnöke?

Nagyszerű ember, igazi empátiával viseltetett a zsűri tagok véleményével kapcsolatban is, noha kiderült, hogy neki konkrét véleménye van az első helyezettel kapcsolatban. Nagyon barátságos és szerény volt. Az értékelésnél elmondta, hogy nagyon jó produkciókat lehetett látni a döntőben, de olyan szabad gitár bevezetőt, mint amilyen Pusztai Antal játszott a Stella elé, ő még nem hallott. Az egyéni játékmód nagyon fontos a jazzben, ezért véleménye szerint ő volt a legjobb a versenyen.


5) Visszagondolva az akkori dolgokra, hogy érzed ki futotta be a legnagyobb ívű pályát közülük?

Ha egy nevet kell kiemelni akkor Pusztai Antal, (Yamaha Nemzetközi Gitárverseny I. hely (1999, BécsAusztria), Nemzetközi 'Zoller Attila' Gitárverseny I. hely (2000, Budapest), Montreux-i Jazz Fesztivál I. díj (2004, SvájcMontreux) de az akkori versenyzők közül többen is színvonalasan és élvezetesen gitároznak azóta is. No és folyamatosan jelen vannak a mezőnyben.

Vissza a hírekhez