Szinte hihetetlen, de igaz, hogy ebben az évben valahová is eljutottunk az országhatáron túlra.
A sok-sok tavaly év végén szőtt tervből ez az egy vált valóra. Erdélyben három városban játszottunk nemrég, a Nemzeti Ünnep és az 1956-os eseményekre való emlékezés kapcsán.
November közepéig még kitölthető a Hangfoglaló Program Innovációs Alprogramja által indított, magyar zenekarok turnébuszainak állapotáról indított kutatás. A kitöltők között értékes nyereményeket sorsol ki a lebonyolító Winwinwin Kft.
Horváth Albert a Magyar Jazz Szövetség által 2020-ban megrendezett Az Év Fiatal Jazz-Zenésze 2020 verseny abszolút győztese. A szakmai zsűri és a közönség díját most először ugyanaz a művész vihette haza. A 21 éves zongoristával a többi közt elért eredményéről, megszerzett tapasztalatairól, jövőbeli terveiről és a koronavírus-járvány által előidézett, a zenészvilág számára különösen nehéz időszakról is beszélgettünk.
Október 2-án új sorozatot indítottam, amelyben magyar jazzmuzsikusok felvételeit játszom le Önöknek névnapjuk alkalmából.
Erről jut eszembe, vegyenek magyar jazz CD-ket, ezzel támogassák a COVID-19 járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe jutott magyar jazzmuzsikusokat!
Október 2-án új sorozatot indítottam, amelyben magyar jazzmuzsikusok felvételeit játszom le Önöknek névnapjuk alkalmából.
Erről jut eszembe, vegyenek magyar jazz CD-ket, ezzel támogassák a COVID-19 járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe jutott magyar jazzmuzsikosokat!
Október 2-án új sorozatot indítottam, amelyben magyar jazzmuzsikusok felvételeit játszom le Önöknek névnapjuk alkalmából.
Erről jut eszembe, vegyenek magyar jazz CD-ket, ezzel támogassák a COVID-19 járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe jutott magyar jazzmuzsikosokat!
A JazzKarc egy hetente jelentkező magazin, mely a Karc FM 105,9 rádión hallható péntekenként, este nyolc órától, majd éjféltől kerül ismétlésre. A 2016 májusában indult műsorfolyam szerkesztő-műsorvezetője jómagam vagyok -tehát Gáspár Károly-, és Maloschik főszerkesztő úrnak köszönhetően 2017 januárja óta, itt a jazzma.hu-n is lehetőségem van ajánlani kedves Olvasóinknak az aktuális adást!
Minden hónap elején megjelenő írás: az előző időszakra vonatkozó évfordulók, születésnapok, megemlékezések, koncertek, lemezek - aktualitások, vagy kevésbé friss zenei események - egy jazzrajongó felvetései a műfajról.
Ötödik évfolyam - tizenegyedik rész.
Újabb szemezgetés a következő napok, hetek jazz újdonságaiból.
A letöltéssel megvásárolható Hi-Res formátum, a vinyl, vagy a CD megjelenési dátuma azonos előadó esetén is eltéréseket mutathat, nem feltétlenül megegyező napra esik.
Hétfőnként jelentkező rovatunkban igyekszünk érdekességeket találni a friss kiadványok között.
Christian McBride 1972. május 31-én született Philadelphia-ban. Igazi egyéniség, aki nagybőgőn és elektromos basszusgitáron is játszik, illetve zeneszerzéssel, hangszereléssel is foglalkozik. Eddigi élete során több mint háromszáz felvételen hallható a játéka. Hatszoros Grammy-díjas.
Négy éve, 2016 októberben indította el –a minden hónap első vasárnapján dedikált CD nyerési lehetőséggel jelentkező- játéksorozatát a Seattle-ből a svájci Friburg-ba költözött Dr. Szabó Csaba! – A szerk.