A zeneszerző, aki mindenhonnan kilóg

A sokoldalú zeneszerző, Col Legno big band lemezt készít a Budapest Jazz Orchestra-val. Ennek apropóján olvashatják az alábbiakat.

Maloschik Róbert (MR): Zeneszerzőként hogyan mutatná be magát?

Col Legno (CL): Sokoldalú... De, mennyi ideje van, Robi bácsi?

MR: Ráérek.

CL: Sok mindenről szeretek sokat beszélni. A zeneszerzés pont ilyen.

Visszatekintve, annak idején nekem furcsa volt, hogy zenésztársaim közül egyik ír zenét, mint én, a többség azonban nem akar, vagy nem képes erre. Ma már világos, hogy bizonyos muzsikusok "csak" eljátsszák, mások ki is találják a zenét. Pontosabban, a "kitalálók" az őket ért zenei hatások alapján maguk is alkotnak valamit.

Nem hiszek a tehetségben, az eleve elrendeltségben. A munkában és annak gyümölcsében annál inkább. Sztravinszkijt kérdezték különböző csodálatos zenei megoldásairól, műveiről. A legenda szerint nem tért ki egyikre sem, hanem a munka oldaláról megfogva eképp válaszolt minden kérdésre: "A munkaidő nálam minden nap 8-14 óráig tart!"

MR: Mióta zenél és milyen hangszereken?

CL: Amióta bejutottam a fürdőszobába... Valamit folyton dúdolgatok, énekelek. Nálunk otthon mindig szólt a zene, és folyamatosan pattogott a labda. A kultúrház szemben volt, ott is mindig történt valami zeneileg; focizni meg bárhol lehet, ahol van akár egy gyerekszobányi kis hely.

Olyan tehetséges hegedűs voltam, hogy 35 évvel az első tanóra után Fodor tanár úr már nem is emlékezett rám, mint növendékére. A hegedűt és a szaxofont ma már mind szerzőként, mind hallgatóként a legsokoldalúbb és legélvezetesebb hangszernek tekintem.

Mielőtt a napi szintű szaxofonon gyakorlás bekerült volna az életembe, a mihálygergi szájharmonika zenekarban 10 éves korom előtt apámkorú férfiakkal zenélhettem népdalokat, műdalokat.  A szaxofonozás alapjait Becze tanár úrtól a salgótarjáni zeneiskola klarinét tanárától, igazgatójától tanultam meg. Tóth Sándor, a kedvenc reggae zenekarom akkori szaxofonosa, 20 éves koromtól folyamatosan avatott be a jazz rejtelmeibe.

Col Legno, a szaxofonos, fotó: Musztrai Kata

A jazz tanszak levélben érkezett felvételi tájékoztatója a mai napig megvan, de egy párkapcsolati szakítás után a padlóra kerültem, így nem vittem végig a felvételire felkészülés folyamatát. Abbamaradt a napi szintű hangszeres gyakorlás, a szolfézs tanulása és a kötelező zongorás készülés.

MR: A jazz hogyan került bele az életébe?

CL: A legelső emlék, ami eszembe jut az egy átszellemült tekintetű színesbőrű szaxofonos egy késő esti jazz műsorból, az akkoriban két magyar televíziós csatorna egyikéről. Valószínűleg a Pori Jazz Fesztivál lehetett ez, és talán Joe Henderson tenoron.

Egyáltalán nem értettem akkoriban a jazz-t, így gyakorlatilag nem is szerettem.

Az első "beavatás"-t a gimnáziumi padtársamtól Székvölgyi Lóránttól kaptam, aki akkor lelkes jazz zongorista növendéke volt Nagy Jancsinak. Igen, a Gonda tanítványnak. Lóri tőlem akkoriban maximum a hármashangzatokat unásig ismétlő reggae muzsikákat hallhatta. (Mai napig imádom a reggae zenét). Ő viszont egy olyan kazettát mutatott, amit Jancsitól kapott: „Girl from Ipanema” Stan Getz-cel, Bill Evans kompozíciók, Coltrane érthetetlennek tűnő szaxofonozása, és persze Miles Davis.

MR: A reggae-től egy big band lemezfelvételig mik a főbb állomások a maga életében?

CL: Örülök, hogy így szól a kérdés, mert ez a lemez valóban egy állomás és nem a végállomás. Ketté is bontom a válaszomat. Az első, a jazz szaxofonozással telt időszaktól a big band lemezig tart, a másik - egyébként párhuzamos - szál rólam, mint zeneszerzőről szól, aki minden alkalmat megragadott, hogy tanuljon, inspirálódjon és fejlődjön.

Ahogy említettem, Tóth Sándornál tanultam, aki akkoriban többek között a Ladánybene 27, és a világhírű Pege Aladár jazz zenekarának szaxofonosa is volt. Mivel Miskolcon tanultam gázmérnöknek az ezredforduló környékén, hetente egy szombaton tudtunk Zuglóban találkozni a magánórákon. Kollmann Gábor már 20 éve figyelt engem a háttérben. (Nevet) Hiszen akkoriban Sanyiék telkének hátsó részén laktak Gáborék.

A sok kínlódás után végre eljuthattam azóta is nagy kedvencem, Dexter Gordon improvizációjának kazettás magnóról való lejegyzéséig. A kapcsolódó kottafüzetek máig megvannak: „Sticky Wicket”, „Old Milestones”, „There Will  Never Be Another You”. Ezeket írtam le a nagy szaxofonos példakép munkásságából és vittem a szaxofonórákra. Ezt nagyon élveztem!

Hosszan kacagtam, amikor először hallottam és láttam nyilatkozni Gordon-t egy videóban. Pont olyan a beszédhangja, mint a dús, vastag, remek szaxofon sound-ja.

Dexter Gordon transzkripcióm, kézzel írt kottám, fotó: Col Legno

Fél évig jártam is a Tóth Sándor vezette, Dunakeszin működő amatőr big band próbáira. Fellépésünk akkor egyszer sem volt.

A jazz nagyzenekarához kapcsolódó első élményem számomra elég érdekes. Apám a rendszerváltozás küszöbén Hollandiában járt, az akkoriban remek színvonalú magyar mezőgazdaságnak ugyan nyújtózkodnia kellett volna, de valószínűleg beérte volna a mintaország mintagazdálkodását színvonalban. (Mint tudjuk, azóta a mezőgazdaságot hazánkban szétverték...) A szakmai és egyben tanulmányút záró rendezvényén egy big band játszott. Apám hazahozta annak a formációnak, a The New Metronome Big Band-nek a lemezét. "Take the A Train". és ehhez hasonló standardek vannak nagyon tisztességesen, jó big band húzással, sound-dal azon a korongon. Pim Jacobs zongorista volt a vendég szólistájuk. Szoktam hallgatni mostanában is.

Később, mint közönség eljártam mindenféle big band koncertekre, találkozókra, szakmai napokra. Akkoriban még szó nem volt arról, hogy tudatosan készülök a saját big band lemezemre, hisz elhittem azt a mítoszt, hogy "arra születni kell".

Vannak nagyon meghatározó élmények, mint az interjú eddigi részéből is kiderült. Egy ilyen élmény volt a László Attilával való találkozás is. A Budapest Jazz Orchestra szokásos, magas színvonalú éves, szakmai napja zajlott. Épp véget ért a nebulókból összeverbuválódott big band nyilvános próbája, amit Attila vezetett. Odaléptem hozzá és megkérdeztem, hogy a jazz tanszak big band óráira be lehet-e járni? Attila visszakérdezett: Te szaxofonos vagy? Egészen biztosan nem hallhatott, nem láthatott játszani, egyszerűen kitalálta. Néhány héttel később már rendszeresen ott ültem a Köztelek utcában a tanszakos big band órákon, mint megfigyelő érdeklődő. Rengeteget tudok kérdezni, ha valami érdekel, de visszafogtam magamat: mindig csak egyet kérdeztem az órák végén, a legfontosabbat.

Így javasolta Attila nekem Friedrich tanár úr hangszerelés jegyzeteit. Azóta azt a jazz kis- és nagyzenekari hangszerelés jegyzetet rengetegszer elolvastam, áttanulmányoztam. Tulajdonképpen a készülő big band lemez - amelynek apropóján van ez az interjú - szakmailag leginkább ennek a két tananyagnak az elsajátításán és a gyakorlatba átültetésén alapszik.

Ma már ott tartunk, hogy 2020 októberében Friedrich tanár úr "megszórt" engem egy halom anyaggal. A Berklee College of Music harmóniákkal foglalkozó jegyzeteinek újból és újbóli tanulmányozásából például kiderült számomra, hogy a lemezre szánt egyes kompozícióim harmóniamenete - amiket én nem mindig tudatosan alkottam - milyen zeneelméleti megfontoláson alapszik. Jó pap holtig tanul! (Nevet)

Egyébként az első írásom a JazzMa hasábjain egy a fentiekben emlegetett szakmai napról szóló összefoglaló volt. Emlékszem az évek alatt olyan Schreck Feri előadásra, amikor dugig volt a terem harsonás tanulókkal, vagy improvizáció témában Kollmann Gábor  fejtágításaira ezeken a big band szakmai találkozókon.

Mára már nincs olyan ember a Budapest Jazz Orchestra-ban, aki a zene(szerző)i érésemhez, fejlődésemhez, ismereteimhez ne tett volna hozzá valamit. Ferivel és Gáborral nyúlnak vissza az interakciók a legrégebbre, és a zenekar vezetőiként értelemszerűen Velük a legintenzívebb a szakmai és emberi kapcsolat. A lemezt Zana Zoli, a big band szaxofonszekciójának vezetője fogja keverni és masterolni, így amikor ez zajlik, a napi kapcsolat biztosan Zolival lesz a legsűrűbb.

ML: A lemezre majd még kitérünk. És mi a másik szál zeneszerzőként, az kimaradt?!

CL: Igen, köszönöm. Sokféle zenét írtam és írok. Vonósnégyest, vonószenekari művet, szimfóniát, szimfonikus költeményeket, filmzenéket, táncelőadásokhoz kísérőzenét. Szeretném kiemelni a társadalmi szempontból is kiemelkedő jelentőségű operaprojektemet, amely a hajléktalanságról szólt. Az opera librettójában nehézsorsú, nagyszerű alkotók írásaival. A 2015-ös sikeres ősbemutatón Somos Csaba vezényelte a nagyszerű Duna Szimfonikusokat, és olyan kiváló szólisták játszottak a Csepel Színház lenyűgöző színháztermében, mint Csereklyei Andrea, Mikecz Kornél, vagy Alagi János. Magam találtam ki és vittem végig ezt a 19 hónapos projektet: zenét írtam, szerveztem, pénzt gyűjtöttem, képviseltem az ügyet a médiában és bátran rendeztem az operaelőadást is.

Meghajlás a teljes stábbal a hajléktalanopera után, fotó: Kovács László

Ezek a zeneművek abból erednek, hogy szeretek kitalálni zenéket, és sokat inspirálódok a jazz klubokban, a klasszikus zenei előadásokon, kíváncsi vagyok a hagyományos és a modern táncprodukciókra egyaránt, számos könnyűzenei programot is figyelemmel kísérek, és előfordul, hogy népzenei koncertet hallgatok élőben.

Így egy kicsit mindenhonnan kilógok, viszont egy kicsit mindenhová tartozónak is érzem magamat, ahol zene szól. Tulajdonképpen az a zeneszerető szerző vagyok, aki mindenhonnan kilóg. És ez így teljesen jól van, mára ezzel már megbékéltem. Mérnökök közt focista, a labdarúgók között közgazdász, a gazdasági szakemberek soraiban zeneszerző. Ez a különös ismertetőjegyem: sehol sem, illetve mindenhol otthon vagyok, és zeneszerzőnek tartom magamat. Egészen pontosan abból a sokmindenből, amely az életem része, a zeneköltést csinálom a legeslegszívesebben.

Mivel a két diplomám egyike sem zenei, ezért a teljes képhez hozzátartozik, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem elég sok nyilvános programján részt vettem érdeklődőként. A teljesség igénye nélkül: a Fekete Gyula tanszékvezető által meghívott vendég zeneszerzők kurzusaitól, a "XX. század zenéje" tantárgy teljes félévi óráin keresztül Horváth Balázs "Spektrális zene" témabéli doktori védésén át Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Polónyi Ágnes (sorban) zongora, gordonka, hárfa mesterkurzusáig.

MR: És részt vett aktív zeneszerzőként a Modern Art Orchestra(MAO) első mesterkurzusán 2020-ban. Meséljen erről, mert engem a jazz jobban érdekel: mit csináltak, kik vettek ebben részt, mit tanultak, kik voltak a mesterei?

CL: Kapok hírlevelet az Artisjus-tól és olvastam a MAO mesterkurzusáról két héttel a jelentkezési határidő előtt. Mivel "A Duna" már készen volt 17 fős big band apparátusra, így kiválasztottam három tételt belőle, és picit áthangszereltem a 18 fős MAO-ra. A hagyományos big band hangszerösszetételhez képest a MAO-ban nincs harmadik harsona, viszont van vadászkürt és tuba.

Meglepődtem, amikor Fekete-Kovács Kornél felhívott, bár ekkor már sejtettem, hogy bekerültem, hisz a telefonszámomat kizárólag a jelentkezésem alapján ismerhette. A kb. 45 perces beszélgetés során szót ejtettünk a "Jégtörő hajó a Dunán", a "Dankasirály és más dunai madarak", a "Románc (A hajóskapitány és a tanárnő szerelmi viszonya)" tételekről, amelyeket elküldtem a jelentkezésemben.

Inenntől Subicz Gábor lett a "mester", és én voltam a "kurzus". Majd természetesen, ahogy közeledtek a szekció és tutti próbák, úgy kapcsolódott be újra Kornél a folyamatba.

Végül a kedvenc Ravel vonósnégyesen big band átiratát mutatta be a mesterkurzust záró koncerten a MAO a Budapest Music Center nagytermében 2020. január 18-án. /Ez a "Románc (A hajóskapitány és a tanárnő szerelmi viszonya)" című tétel/

Minden hónapban egy-egy zeneszerző dolgozhatott 15 perces darabjának bemutatásához kapcsolódóan a MAO-val. A mesterkurzus résztvevői Hofecker Dániel, Florin Gorgos, Papp Mátyás, Szabó Illés, Varga Dániel, és Col Legno voltak.

A Ravel vonósnégyes big band átiratának remekül sikerült felvételét elküldtem egykori hegedű tanáromnak. Fodor tanár úr - aki sajnos ez év elején elhunyt - elismerően ennyit fűzött hozzá: az oroszlán megmutatta karmait...

MAO Master Class koncert után meghajlás a BMC-ben, Col Legno is a színpadon, fotó: László Enikő

MR: Hát akkor jöjjön "Col Legno: A Duna" lemezfelvétel a Budapest Jazz Orchestra-val.

CL: Picit még visszább megyek a műfajhoz és az apparátushoz. A big band az én nagyon leegyszerűsített felfogásomban a klasszikus zene és a jazz között helyezkedik el. Úgy értem, ha minden hang meg van írva előre, az egy ponton túl unalmassá válhat; ha minden "szabad", számomra valahol az is. A jazz nagyzenekarra írt művekben érzem leginkább az egyensúlyt a kötöttség és a szabadság között.

A Duna szerelmeseként több szempontból közelítve mutatom be legnagyobb folyamunkat. A swing korszaktól a modern megszólalásokig széles skálán mozgó big band alkotásban gyönyörű hidak, jégtörő hajók, vízparti padok, tragikus áldozatok, jellegzetes állatok, egykori hajómalmok, pusztító árvizek, érdekes legendák, sorsdöntő csaták, szennyező anyagok, szent helyek, vízi növények, természeti jelenségek, ókori maradványok és lenyűgöző panorámák elevenednek meg.

László Enikővel, aki itt a www.jazzma.hu portálon megjelenő - jellemzően big band - írásaimnál is fotós partnerem, végigjártuk a 400 km-nyi magyar folyamszakaszt. Enikő készített remek fotókat, videókat és drónfelvételeket. Ha lesz olyan hely, ahol alkalmas technika is rendelkezésre áll, vetített hátteret varázsolunk Enikő alkotásaival a big band mögé.

"Col Legno: A Duna" premierje 2019. június 15-én volt Baján a hajdani Duna főág vízi színpadán a Budapest Jazz Orchestra előadásában 8 tétel megszólaltatásával. A zenekar remekül helyállt, noha 20 éves fennállása alatt ilyen szúnyoginvázióval még soha sem volt dolga. (Nevet)

A Duna premier, Baja, BJO, fotó: Kelemen Áron

Tehát a lemezfelvételről. A nagyszerű Budapest Jazz Orchestra közreműködésével (mai állapot szerint) április 29-én lemezre rögzítjük "A Duna" c. többtételes big band kompozíciómat. Kovács Karesz, a zenekar állandó hangmérnöke veszi fel az anyagot, és Zana Zoli, a big band szaxofonosa keveri, majd masterolja azt. A fő támogató az NKA, ugyanakkor számos szervezet és magánszemély nyúlt még a zsebébe, hogy anyagilag is hozzájáruljon a lemez megjelenéséhez.

Az eredetileg nyilvános koncerten tervezett lemezfelvételt zárt ajtók mögött tartjuk a vírushelyzet miatt a B32 Galéria és Kultúrtér színháztermében.

Mire rögzitjük a hangfelvételt, pont egy éve leszünk már ez ügyben nekifutásban. (Kínjában nevet) És ez nem egy áprilisi tréfa!

MR: Mire vágyik, mint zeneszerző?

CL: Minél nagyobb a zenei apparátus, annál jobban izgat zeneileg a feladat. Annál kevesebb a megkötés, annál színesebb lehet a hangszerelés, és természetesen annál több pénzt kell összegyűjteni a megvalósításhoz. Tehát, mire vágyom?

"Jó estét, Párizs! Ma este a ... kompozíciómat mutatja be a ... szimfonikus zenekar es a ... big band Magyarországról!"

MR: Sok sikert a big band lemezhez, és "Párizs"-hoz!

CL: Valamennyi, a fentiekben név szerint, vagy név nélkül megemlített tanárnak, barátnak, rokonnak, egykori társnak, zenésznek hálás vagyok! Nagyon köszönöm! Jó egészséget, Robi bácsi!