Joey DeFrancesco is elment
Csütörtök éjjel (augusztus 25-én) érkezett a hír, hogy 51 korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Joey DeFrancesco, a jazz-orgonálás egyik legnagyobb alakja.
Joey karrierje legendás. Miles Davis “szúrta ki” egy Philadelphia-i tévés interjúja során, ahol a műsor másik részében az akkor 17 éves helyi csodagyereket, Joey DeFrancesco-t mutatták be. Miles meghallotta, ahogy játszik, azonnal meg akarta ismerni, és meg is hívta esedékes világ körüli koncertturnéjára, és Miles Davis “Amandla” lemezén is játszott.
Joey zenészcsaládból származik; nagyapja jazz-szaxofonos volt, és édesapja, Papa John DeFrancesco is orgonista, számos lemezt adott ki, némelyiken Joey is játszik. A DeFrancesco családot a Philadelphia-i zenei életben jól ismerték, a kis Joey korán megismerte Jack McDuff-ot és Jimmy Smith-t is. (Később közös lemezt is készített Jimmy-vel.)
A korai DeFrancesco lemezeken Houston Person szaxofonos volt az egyik gyakori zenészpartnere, és az egyik legütősebb korai triójában Paul Bollenback és Bryan Landham játszott gitáron, illetve dobon. John McLaughlin-nal is zenélt együtt, például a remek Free Spirits trióban, Dennis Chambers-szel a dob mögött. (Ez a trió 1994. július 20-án Siófokon léptek fel! – A szerk.)
Joey trombitálni is tudott, nem is akárhogy (Miles Davis ajándékozta neki az egyik trombitáját, még anno). Az utóbbi években énekelt is, és legújabban már tenorszaxofonozott is – nekem kicsit az volt az érzésem, mintha kicsit megunta volna a (kizárólagos) orgonálást.
Van Morrison-nal is készített két lemezt az elmúlt években.
Joey 30 lemezt adott ki zenekarvezetőként: az elsőt 16 évesen a Columbia Records-nál (All of Me). Emellett számtalan lemezen is játszott vendégzenészként. 4 Grammyt nyert. Tulajdonképpen a Hammond orgona 80-as években elindult reneszánsza jórészt Joey-nak köszönhető.
Nekem volt szerencsém sokszor látni élőben: a Ronnie Scotts-ban Londonban, a Free Spirits trióval a Royal Festival Hall-ban, aztán tucatnyi alkalommal Seattle-ben a Jazz Alley-ben, ahol majdnem évente megfordult, és legutoljára tavaly szeptemberben a Berni Jazzfesztiválon
Erről így írtam:
https://www.jazzma.hu/hirek/2021/09/04/joey-d-marians-jazzroom-bern-2021-szeptember-1/
Pozitív, energikus, nagyon kedves ember volt, fanyar humorral és hatalmas, amolyan phillys-olaszos életszeretettel. Soha nem volt álszerény: pontosan tisztában volt a zenében játszott szerepével, legendás státuszával. Zenésztársai is élő legendaként tisztelték.
Nagyon nagy túlsúllyal küzdött egész élete során, és orvosként mindig aggódtam, hogy fog ez kihatni az életkilátásaira, azzal a nagyon intenzív turnézással, amit egész életében folytatott (volt, hogy évente 200 koncertet adott). De az utóbbi tíz évben mintha sikerült volna leadnia a súlyából… de egész életében mindenféle kisebb-nagyobb betegséggel küzdött, amelyekről nemigen lehetett hivatalosan olvasni, de azért lehetett itt-ott hallani. Halála okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Óriási veszteség ez minden zenekedvelőnek. Nálam most éppen egy kevésbé ismert, remek CD, a Bireli Lagrene/Dede Ceccarelli/Joey D triólemez (Avenue Les Diables) szól.
Rest in Peace, Joey D. There will never be another you.
