Én és a jazz - 3. rész (Zsoldos Mari sorozata)
Egykori Magyar Rádiós kolléganőm -akivel 1975-től 2007-ig, vagyis nyugdíjba vonulásáig 32 éven keresztül gyártottuk a jazzműsorokat!- minden hónap harmadik vasárnapján jelentkezik! – A szerk.
1911. augusztus 24-én született apu, Zsoldos Ernő. Az ő zenei érdeklődése határozta meg az utat, amin családunk a mai napig halad, és ami miatt kötődésem a jazzhez, ahogy az eddigi részekből kiderült, már a születésemkor “meg volt írva”.
Apu 5 éves korától tanult hegedülni.
A hegedű mellett zongorázott, a zongora mellett harmonikázott, de más hangszerek is érdekelték. A nagybőgő, a gitár, különösen a Hawaii-gitár, az éneklőfűrész, a trombita, a pozaun, ami végül fő hangszere lett.
A fotókon apu más és más hangszerrel az M.R.T., vagyis a Magyar Revű Tánczenekar muzsikusaként. Jobbszélen hegedűvel, harmonikával. Balszélen trombitával. A trombitakórus tagjaként és a kivilágított Hawaii-gitárral.
Az M.R.T. Arizona Band zongoristája Miss Arizona férje, Rozsnyai Sándor volt.
Apu 1948-ban már egy másik MRT, azaz a Magyar Rádió Tánczenekara alapító tagja és a pozaunkórus vezetője.
A kezdetben 15 tagú zenekar tagjai:
Martiny Lajos - zongora,
Mrnák-Mezei József - dob,
Berki Géza - gitár,
Schlotthauer József - bőgő,
Váradi György, Piroska Zoltán, Balázs Tibor, Csepek István, Vig György - szaxofon,
Zsoldos Ernő, Zeitler Márton, Hlaszni József - pozaun,
Zsoldos Imre, Aszódi Ferenc, Bleyer Péter – trombita,
Pogány László – ének.
“A Magyar Rádió Tánczenekara játszik, vezényel Zsoldos Imre” - adás előtt így konferált a bemondó!
A képen az 1953-as 21 tagú nagytánczenekar.
Balassa P. Tamás - zongora,
Mrnák-Mezei József - dob,
Berki Géza - gitár,
Schlotthauer József - bőgő,
Urbán István - fuvola,
Seprődi Sándor, Scheer Ede, Vig György, Csepek István, Balázs Tibor - szaxofon,
Zsoldos Ernő, Zeitler Márton - pozaun,
Zsoldos Imre, Bleyer Péter, Kelényi György, Szirtes-Papp György - trombita,
Miletin Géza, …, Dombai Zoltán, Fekete János - hegedű,
Hidasi-Hajós Éva - harmonika
1956 után a zenekarból többen elhagyták az országot, így 18 tagú bigband formációban működtek tovább. A kép 1957-ben készült.
Balassa P. Tamás - zongora,
Mrnák-Mezei József - dob,
Berki Géza - gitár,
Schlotthauer József - bőgő,
Fekete János, Zsolnay Vilmos, Scheer Ede, Csepek István, Seprődi Sándor - szaxofon,
Zsoldos Ernő, Reinisch Jenő, Zeitler Márton, Selényi Dezső - pozaun,
Zsoldos Imre zenekarvezető, Bleyer Péter, Torma József, Kapitány László, Fekete Zoltán - trombita.
A gyerekkortól barát és muzsikustárs, Vig Gyuri a forradalom után elhatározta, hogy családjával kivándorol Amerikába. Mi nem mentünk ki 1948-ban, ők viszont igen, de addig nagyon jóban voltunk. Gyurival, feleségével, Hédivel, a két gyerekkel, Tomival és Pityuval összejártunk, nagy partik voltak a lakásukon, ahol az egész Tánczenekar jelen volt családostól. Aztán elutaztak. Sűrűn leveleztünk, a Schlotthauer családnak és nekünk gyakran jött hatalmas csomag Amerikából. Volt abban minden, a ruhaneműtől a DownBeat-ig. A jazzújságból értesültünk Tommy egyre nagyobb sikeréről, Shelly Manne és Tommy barátságáról.
Vig Gyuri, később Tommy Vig is hazatelepedett jazzénekesnő feleségével, Mia Kim-mel. A barátság máig tart, Tommy Vig és Zsoldos Béla zeneileg is megértik egymást.
Schlotthauer József, apuhoz hasonló jó ember, a Tánczenekar bőgőse és hangszerelője volt. Feleségét apu ismerte még a háború előtti időkből revütáncosnő korából. 1948-ban már én is megismertem Jóskát, Mártát és a Schlotthauer gyerekeket. Együtt szaladgáltunk a Rádió folyosóin, vagy ültünk a hangszerszállító ponyvás teherautón, ha a Tánczenekar fellépett valahol, vagy Angyalföldi úti lakásukon találkoztunk. Évekkel később egyik fiával kollégák lettünk. A gyerekkori barát, Schlotthauer Péter az egyetem elvégzése után a Magyar Rádió hangmérnöke lett, jazzközvetítések sora fűződik nevéhez.
Visszatérek a háború előtti időkre.
Az Arizona jó lehetőség volt külföldi szerződések között válogatni, kettőt említek. Apu Libanonba szerződött egy nyári szezonra 1938-ban Obendorfer Árpáddal, becenevén Leczákkal, Obendorfer Jenő, azaz Chappy testvérével. Mikulai és Takács karmesterek erre a turnéra összehozott zenekarával utaztak Bejrútba. A feltett fotók egyike apu szerződése. Érdemes kisilabizálni, hány hangszerre szólt a felkérése…
Ezt követte Svájc. Malcsiner Béla zenekarában játszott a téli szezonban, a dobos Obendorfer Jenő, Chappy volt.
(Itt jegyzem meg, hogy Malcsiner Béla unokaöccse, Malcsiner Ferenc, kollégám volt a Magyar Rádióban…)
Arosa népszerű üdülőparadicsom a magas hegyek közt Graubünden kantonban. A Hotel Tshuggenben játszottak esténként.. Ezalatt Imre nagybátyám helyettesítette aput az Arizona mulatóban. Hogy Zsoldos Imrét ki helyettesítette Heinemann Sándor zenekarában, ahol trombitált, azt nem tudom.
A hetvenes évek elején elmentem Arosa-ba és a Tschuggen hotelbe. Apu mesélte, hogy éjszakánként annyi hó esett, hogy reggelente ki kellett ásni magukat a hóból 1938-1939 telén. A következő szezonokat is lapáttal a kezében töltötte…munkaszolgálatosként árkot ásott valahol Ukrajnában…
.
Aput két műfaj érdekelte mindenek előtt. A klasszikus zene és a jazz.
Huszas éveiben hegedült Unger Ernő karmester Margitszigeti Szimfonikus zenekarában. A zongora szólista a fiatal tehetség, Fischer Annie volt. Emellett különböző jazz együttesekben játszott akkoriban. A jazz miatt elkezdett angolul tanulni, beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem angol nyelv és irodalom szakára, a második zsidótörvény miatt csak a világháború után tudott lediplomázni. De addigra már anyanyelvi szinten beszélt angolul. Nemcsak az irodalmi angolt, hanem az amerikai tiszti klubban töltött nyolc hónap alatt elsajátított amerikai-angolt is kitűnően használta.
Jól ismerte Len Hughes Magyarországon letelepedett angol jazzmuzsikust, trombitást. Világosan emlékszem, hogy 3-4 éves koromtól gyakorta mentünk hozzá a Szent Korona útján (ma Irinyi József utca 23.) lévő franciaerkélyes lakására kottákért és a Magyar Rádió Tánczenekarának repertoárját kibővítendő, jazzörökzöldek nyomtatott partitúráiért. Az így kapott kottákat apu egy betűrendes füzetben rendszerezte.
Angolul beszélgettek, lemezeket hallgattak, akarva-akaratlanul megismertem az összes korabeli jazzstílust, az angolt is kezdtem érteni. Néha velünk jött kislányával a brit nagykövetség kultúrattaséja, bizonyos Corby, aki jazzrajongó volt, és akivel Len-től függetlenül tartottuk a kapcsolatot, amíg 1953-ban nem rendelték haza, amit én nagyon zokon vettem, mert az ő lakására is feljártunk lemezt hallgatni, a kislányával babázni és konzerv narancsdzsúzt inni. Ha átvillamosozok Budára, a mai napig felnézek a házra és odaképzelem magunkat apuval, Len-nel, a feleségével a franciaerkélyes lakás ablakai mögé. Ugyanígy felnézek a Corby család szintén franciaerkélyes lakására, a Stefánia út 32 első emeletére. Nem emlékszem viszont annak a villaépületnek a címére Budán, ahová ugyancsak eljártunk apuval. Az amerikai nagykövet lakott ott, a titkára, egy bizonyos Mr. Saperby fogadott minket, én féltem nagy németjuhász kutyájuktól, ezért a hatalmas alagsori konyhában a személyzettel töltöttem az időt, amíg fent apu a kor divatos amerikai slágereit játszotta zongorán. Itt is kaptam konzerv-narancsdzsúszt…
Apu ebben az időben a Zenész cimű újságban időről-időre megjelentetett egy-egy jazztárgyú írást, kottapéldát. A cikkeket a zenészszakszervezet székházában adtuk le a Gorkij fasorban. (Ma Városligeti fasor.)
Minden alkalommal elkísértem aput, mert izgalmas séta volt a Benczúr utca 1-ből a titkosnak vélt Benczúr-közön át eljutni a fasorba. Mielőtt ráfordultunk a titkos útra, engem alig lehetett elvonszolni a még titkosabb hatalmas bombatölcsér mellől, ami a jelenlegi Benczúr Szálló kertjében volt, amíg be nem temették.
1948-ban apu és Imre, majd 1949-ben én is rádiós lettem…rádióóvodás!
Ott szövődött életre szóló barátság Borlai Kingával, Borlai Gergő édesanyjával!
Sok szál fűz a Borlai családhoz. Amikor Apu a Moulin Rouge zenekarában játszott, Kinga nagynénje a tánckarban táncolt. Dr. Borlai László, Kinga édesapja a Magyar Rádió főpénztárosa volt 1945-től.
Kingával a barátságon kívül a közös munka is összekötött bennünket 2014-ben bekövetkezett haláláig. Kinga hangjátékokat készített, és zenei műsorokat.
1978-ban született második fia, Gergő, aki ma már világszerte ismert és keresett dobos. Édesapja, Lakatos Gábor, a kitűnő hangmérnök, egykor a Rádióban dolgozott.
Borlai Gergő tehetsége korán megmutatkozott. Ennek felismerésében szerepet játszott az, hogy Kinga kérésére öcsém, Zsoldos Béla meghallgatta és a megfelelő tanárhoz, Nesztor Ivánhoz irányította őt, később Presser Gábor figyelmét is felhívta Gergő zsenialitására.
Azóta sok közös koncert, rádió- és lemezfelvétel van Zsoldos Béla és Borlai Gergő mögött.
És hol máshol készülhetett volna Béla és Gergő közös lemeze, mint a Magyar Rádió 8-as stúdiójában 1995-ben, ahol én 1965 és 1975 között minden létező jazzformációval sokat, nagyon sokat dolgoztam…
A Tom-Tom Records 2010-ben adta ki a CD-t, az időközben elhunyt hangmérnök kollegám és barátom, Kiss István emlékének is adózva a páratlan zenei anyaggal.
Ha Borlai Kinga, Apu, Imre megérhette volna…
A MÜPA színpadán Borlai Gergő, Zsoldos Béla, fia Zsoldos Dániel, Imre nagybátyám fia, Zsoldos Gábor!
Öcsém 70. születésnapi koncertjén készült a fotó.
