A Dizzy Gillespie Big Band New York-ban... és Budapesten!!! (+Steve Davis mini-interjú)
Múlt héten New Yorkban jártam, és sikerült jó pár remek koncertet megnéznem.
A hét egyik csúcspontja a Blue Note-ban megrendezett Dizzy Gillespie Fesztivál volt. John Lee basszusgitáros – aki pályafutása során olyan zenekarok oszlopos tagja volt, mint a Gerry Brown/John Lee, Philip Catherine, Joachim Kühn, Chris Hinze, Jasper van’t, Hof vagy Larry Coryell együttese – 1984-től Dizzy különféle formációiban játszott, egészen a mester élete utolsó szakaszáig. Dizzy halála óta különböző zenekarokkal tiszteleg előtte. Az egyik ilyen formáció a remek Dizzy All-Stars, amelyben többek között Tommy Campbell dobol, aki szintén Dizzy zenekarainak tagja volt.
De talán még ennél is különlegesebb a Dizzy Big Band: egy valódi all-stars együttes, amely immár közel húsz éve működik, és olyan legendák is megfordulta benne, mint James Moody, vagy Roy Hargrove. Ők most már Dizzy-vel játszanak a mennyekben.
De a mostani felállásra sem lehet panasz: olyan óriások játszanak benne, mint Freddie Hendrix trombitás, Steve Davis harsonás, Gary Smulyan baritonszaxofonos (aki, mint kiderült, magyar felmenőkkel is büszkélkedhet, ükanyai ágon), valamint Don Braden, Tim Ries és Mark Gross szaxofonosok. A koncertek második felében Roberta Gambarini énekesnő is csatlakozott a zenekarhoz.
A zenekar a héten Európába utazik, és Budapesten is fellép a Müpában – augusztus 30-án, szombaton este 8 órakor. A magyar koncerten Roberta helyett a kiváló hazai énekesnő, Pocsai Kriszta lép majd színpadra.
Müpa-program: Dizzy Gillespie Big Band – 2025. augusztus 30.
Egyik koncert után volt alkalmam kicsit beszélgetni Steve Davisszel is. Íme a névjegye és egy mini-interjú.
Névjegy:
Steve Davis napjaink egyik legjelentősebb harsonásaként van számon tartva. A Hartt School Jackie McLean Jazz Intézetének elvégzése után (’89) 1990-ben került igazán reflektorfénybe, amikor – utolsóként – csatlakozott Art Blakey Jazz Messengers zenekarához. Érdekesség, hogy Steve első lemezfelvételei Blakey utolsó munkái voltak, köztük a „One for All” (A&M), amelynek címadó szerzeményét Davis írta.
Az évek során Davis a jazz legnagyobb alakjaival dolgozott együtt, többek között első mesterével, Jackie McLean-nel, valamint Chick Corea-val, Benny Golson-nal, Jimmy Heath-szel, James Moody-val, Cecil Payne-nel, Harold Mabern-nel, Larry Willis-szel, Freddie Hubbard-del és a New Jazz Composers Octett-el, Slide Hampton World of Trombones formációjával, Horace Silver-rel, Cedar Walton-nal, Hank Jones-szal, René McLean-nel, Nat Reeves-szel, Avishai Cohen-nel, Roy Hargrove-val, és Willie Jones III-del.
A New York állambeli Binghamton-ban nevelkedett Davis a világ legrangosabb színpadain lépett fel, köztük a North Sea, Montreal, Vienne, Montreux, Newport, JVC, Detroit, Chicago és Playboy jazzfesztiválokon.
Játszott a Jimmy Fallon Show-ban Stevie Wonder-rel, valamint a Fehér Házban, a Ray Charles-nak szentelt PBS-gálán is.
Több mint 150 lemezen hallható, ebből húszon saját zenekar vezetőjeként. Legújabb, 2024-es albuma, a „We See” (Smoke Sessions) koncertfelvétel, amelyen Eddie Henderson, Ralph Moore, Renee Rosnes, Essiet Essiet és Lewis Nash társaságában hallható.
2022-es „Bluesthetic” című lemezén Steve Nelson, Peter Bernstein, Geoff Keezer, Christian McBride és Willie Jones III játszanak Davis szerzeményeiből álló programot. A Bluesthetic hónapokig vezette a JazzWeek Radio Chart-ot.
Más kiemelkedő albumai közé tartozik a „Say When: Celebrating J.J. Johnson”, a „Think Ahead, a Correlations” (Smoke Sessions), valamint a „For Real”, és a „Gettin’ It Done” (Positone).
2019-ben Chick Corea Grammy-díjas „Spanish Heart Band” lemezén (Antidote) közreműködött, majd a zenekar európai turnéján is játszott.
Hosszú ideig rendszeresen játszott az One For All szextettel (Eric Alexander, a nemrég elhunyt Jim Rotondi, David Hazeltine, John Webber és Joe Farnsworth társaságában), amellyel közel húsz albumot rögzítettek. Steve harsonajátéka fontos szerepet kapott Rotondi legutolsó, „Finesse” című lemezén is.
Emellett szoros szakmai kapcsolat fűzi Nat Reeves bőgőshöz, játszik John Lee Dizzy Gillespie All-Stars zenekarában, Ron Carter és Christian McBride bigbandjeiben, valamint a Queens Jazz Orchestra-ban.
Egyik szerzeménye (Optimism) szerepel a McBride Big Band Grammy-díjas „Bringin’ It” (2018) albumán.
Steve rendszeresen fellép és felvételeket készít feleségével, Abena Koomson-Davis énekesnővel, akinek 2024 februárjában jelent meg debütáló albuma (Where Is Love, WJ3), amelyen közös fiuk, Tony Davis gitáros is közreműködik. Steve és Abena együtt szerepeltek Natalie Merchant 2023-as „Keep Your Courage” (Nonesuch) albumán is.
Oktatóként szintén jelentős életművet épített: több mint három évtizeden át tanított a Hartt School Jackie McLean Jazz Studies tanszékén, ahol 2023-ban „Az év öregdiákja” címmel tüntették ki. 2022 őszén a Hartt után a Berklee College of Music rézfúvós tanszékének professzora lett. Olyan rangos intézményekben is oktatott, mint a San Francisco Conservatory RJAM programja, a Jamey Aebersold Summer Jazz Workshops, a Skidmore Jazz Workshop, a Jazz in July (UMASS Amherst), valamint a Stanford University Jazz Workshop.
Interjú:
Csaba: Milyen érzés a Dizzy Gillespie Big Band tagjaként játszani? Már több mint 15 éve zenélsz John Lee zenekarában…
Steve: Van az már 24 éve is! 2001 decemberében csatlakoztam először a Dizzy Gillespie All-Star Big Band-hez, egyhetes fellépéssorozatra a tokiói Blue Note-ban. Azóta is óriási öröm és rengeteg tanulság játszani ebben a zenekarban. Olyan, mintha egy nagy család lennénk – ez is John Lee vízióját dicséri: nemcsak Dizzy gazdag örökségét őrzi a banda, hanem közösségként is működik, ahol a különböző generációk együtt fejlődhetnek. Amikor beléptem, még olyan legendák adták át a stafétát, mint Jimmy Heath, Slide Hampton, James Moody, Frank Wess, Claudio Roditi, vagy Jon Faddis… majd Roy Hargrove (akit nagyon hiányolunk), Antonio Hart, Mark Gross, Frank Greene, Freddie Hendrix, Gary Smulyan és mások az én nemzedékemhez tartoztak. Most pedig mi próbáljuk továbbadni a stafétát a következő hullámnak, olyan kiváló fiatal muzsikusoknak, mint Erena Terakubo, vagy Altin Sencalar, akik velünk tartanak a budapesti koncertre is. Nagy megtiszteltetés és öröm ennek a zenei hagyománynak a részesének lenni.
Csaba: Volt személyes kapcsolatod Dizzy-nél? Van történeted, amit szívesen megosztanál?
Steve: Többször is láttam játszani a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején. 1989-ben például egy Connecticut-i bigbandben játszottam, amit Sonny Costanzo harsonás vezetett, és Dizzy volt a vendégszólista. Huszonegy éves voltam akkor. 1990-ben Vienne-ban láttam fellépni a United Nations Band-del. Akkoriban még a Jazz Messengers tagja voltam Art Blakey mellett, ugyanazon a fesztiválon játszottunk. Ez volt az a turné, amikor Arturo Sandoval lelépett Kubából. Oldalról figyeltük, ahogy Dizzy bemutatta őt a nemzetközi jazzvilágnak – felejthetetlen élmény. Volt szerencsém néhány kérdést is feltenni Dizzy-nek a színfalak mögött, és hallgatni, ahogy ő és Art Blakey viccelődnek egymással. Dizzy igazi tanár volt mindannyiunk számára. Óriási élmény, hogy pályám elején, legalább néhány alkalommal, a közelében lehettem.
Csaba: Néhány napon belül Budapestre utazol, Magyarország egyik legszebb koncerttermébe. Tudom, hogy zenésztársaid közül például Tim Ries-nek vannak magyar kapcsolatai, például Oláh Kálmánnal és Balázs Elemérrel. Neked van bármilyen kötődésed Magyarországhoz?
Steve: Személy szerint nekem nincs, de Tim említette már Oláh Kálmánt és más kiváló magyar muzsikusokat. Nagyon várom, hogy talán lesz alkalmam találkozni velük, és esetleg együtt is zenélni Budapesten.
Csaba: A legutóbbi két lemezed, mindkettő a Smoke Sessions gondozásában, két teljesen különböző projekt: az egyik egy régebbi felvétel Hank Jones-szal, a másik pedig a friss „We See”, amelyen Eddie Henderson, Ralph Moore, Renee Rosnes, Essiet Essiet és Lewis Nash szerepel. Mit kell tudnunk ezekről?
Steve: A „We See” albumot élőben vettük fel a New York-i Smoke Jazz & Supper Clubban 2023 októberében. A koncepció az volt, hogy modern jazz-klasszikusokat játsszunk, minimális hangszereléssel a három fúvós frontvonalra – és csak zenéljünk, szabadon, kották és kötöttségek nélkül. Szerintem különleges lett a végeredmény, és remélem, a hallgatók is így érzik. 2024 novemberében tartottuk a lemezbemutatót, ugyancsak a Smoke-ban, és annyira élveztük, hogy úgy döntöttünk, folytatjuk. Az őszi időszakban újra lesz öt estünk a Smoke-ban, és 2026 áprilisában New Yorkban, Bostonban és Baltimore-ban is fellépünk. Ez egy igazi álom-zenekar: a zenészek között fantasztikus az összhang, és nagyon remélem, hogy lesz folytatás, akár saját szerzeményekkel is. A „Meets Hank Jones” lemez pedig egy régi álmom beteljesülése volt: Hank Jones-szal és Peter Washington-nal játszani trióban. Úgy képzeltem el, mintha csak beülnék a legendás Bradley’s klubba a Village-ben a ’70–90-es években – és igyekeznék nem elrontani a pillanatot. Életem egyik legnagyobb zenei élménye volt Hank-kel és Peter-rel játszani. A session természetes és felszabadult volt, Hank pedig – 89 évesen – hihetetlen frissességgel és lelkesedéssel játszott minden hangot. Óriási inspiráció volt, egy olyan élmény, amit soha nem fogok elfelejteni.
Csaba: Köszönöm szépen a beszélgetést, és jó utat Budapestre!
