Névnaposok – Dániel
Olvasóink kívánságának megfelelően újra indítottam „Névnaposok” című sorozatomat!
Ma Dániel névnap van. A magyar jazz történetében 29 Dánielt találtam.
Olvasóink kívánságának megfelelően újra indítottam „Névnaposok” című sorozatomat!
Ma Dániel névnap van. A magyar jazz történetében 29 Dánielt találtam.
Veszprém koncerthelyszínei mindannyian gyönyörű, elragadó környezetben találhatóak.
Idén az exkluzív koncerthelyszínen, a Jezsuita Templomkertben, a festői Veszprémvölgyben felállított szabadtéri színpadon, a 16. századi jezsuita kolostor romjai és a 17. században épült barokk templom-épület magával ragadó atmoszférájú környezetében három nap, három különböző műsort hallhat a közönség, melynek egy közös nevezője van: Snétberger Ferenc.
Szöveg: Hegedüs Zsuzsanna, fotók: Dr. Peller György.
Egykori rádiós munkatársnőm életének újabb fejezete! – A szerk.
Ebben a vasárnaponként jelentkező sorozatban időrendi sorrendben emlékezem meg az elhunyt magyar jazz zenészekről. Akitől találok felvételt a neten, azt természetesen lejátszom.
Győri barátom, Jenő 32 éve indította útjára a mára már magyar jazztörténeti legendává vált Mediawave fesztivált! – A szerk.
Ezen a napon
Mindig jó Veszprémben lenni, a VeszprémFeszten pedig még jobb. Mint mindenki tudja, a szervezők gondolnak azokra is, akik a remek jazzkoncertek közben szeretnek kellemesen, egy pohár remek bor mellett ismerősökkel, barátokkal és – kezdetben ismeretlenekkel – egy jó diskurzust folytatni egy festői szépségű, tapintható történelmű helyszínen. Ezért is rendezik meg évről évre az Óváros téren a Rozé, Rizling és Jazz Napokat, s a pódiumot a magyar jazz és világzene fellépőivel szórják tele, naponta három koncertben. Ja és a legfontosabb: bár a remek borok nem, de a koncertek ingyenesen fogyaszthatók!
Olvasóink kívánságának megfelelően újra indítottam „Névnaposok” című sorozatomat!
Ma Illés névnap van. A magyar jazz történetében 1 Illést találtam.
Ezen a napon
Úgy tűnik, hogy a VeszprémFeszt szervezői idén gondoltak mindazokra is, akik nem tudnak itt lenni velünk a remek koncerteken a helyszínen.
A Samba Sound és a Regős Quartet gitárosa volt.
Ebben a péntekenként jelentkező sorozatban a magyar jazztörténet énekesnőit mutatom be Önöknek szoros abc-ben.
Győri barátom, Hartyándi Jenő évtizedek óta sikeresen munkálkodik a környék jazzéletének életben tartásán. Kitartásáért és újabb ötleteiért megemelem előtte nem létező kalapomat! Ebben a sorozatban péntekenként a ravazdi „farmján” felvett beszélgetéseket láthatják-hallhatják! – A szerk.
Ezen a napon
Ez az írás - ahogyan a FIVE STARS ALBUMS című sorozat esetében is történt - a free jazz honlapján ismertetett alkotások közül mutat be kéthetente egyet.
Nyolcvannegyedik rész: JOHN SURMAN - WORDS UNSPOKEN.
Ezen a napon
Az alábbi írást 2024. július 17-én, szerdán 13 óra 39 perckor küldte munkatársunk! – A szerk.
2024. 07. 15., hétfő - PONTOON Jazzelünk.
Olvasóink kívánságának megfelelően újra indítottam „Névnaposok” című sorozatomat!
Ma Endre névnap van. A magyar jazz történetében 17 Endrét találtam. Közülük 9-en már meghaltak.