JazzMa

Friss Hírek

Fertőrákosi koncert2025. július 07.
Zádor–Kováts Duo: 22025. július 05.

Hírek

XXV. Jazz és a Bor Fesztiválja – 2. nap

Szabad téren, hűvös szélben, de az írást és a borfogyasztást kényelmesebbé tevő asztaloknál ülve élvezhette az első napinál talán több néző az est két koncertjét.

gb.jpg

A Kovács Levente (dob), Kocska Ádám (basszusgitár) és Nedvig Balambér (gitár, ének) alkotta Gorg & Benzol trió műsorának kezdéseként zenei kifejezésekkel tarkított, meglehetősen elvont szövegbejátszása azzal végződött, hogy „elszabadult a pokol”. És tényleg. Erős jóindulattal a hallottakat nevezhetjük (részben) fúziós zenének, az egyéb irányokba történő kalandozás és zenei kísérletezés viszont végképp nem tartozik a JazzMa profiljába, így a közönség jelentős részének befogadó lelkesedése ellenére a további részletek ismertetésétől kénytelen vagyok eltekinteni.

A szünet után viszont kifogástalan, valódi fúziós jazzt hallhattunk – jazzkörökben bemutatásra nem szoruló játékosoktól.

tucsi-es-attila.jpg

László Attila Fusion Circus nevű, „all star” formációjának koncertje előtt Szalai Tücsi köszöntötte a 72 éves Attilát, aki együttesét úgy mutatta be, hogy „az analóg világból érkeztek, nem potmétereket tologatnak”.

attila-beszel.jpg

A megjegyezhető, dúdolható, érzelmekkel teli darabokat író és élvezetesen játszó gitáros zenekarvezető társai a hazai jazz élvonalát képviselő muzsikusok.

lattmann.jpg

Több évtizede együtt játszanak Lattmann Béla basszusgitárossal, kevésbé régen a keményen, látványosan doboló, de finoman seprűzni is képes Zombori Attilával.

attila-zombori-lattmann.jpg

Nagy János családi okok miatt nem jöhetett, így egy reggeli telefonhívást követően Oláh Cumó Árpád (külföldieknek „Tzumo”) ugrott be zongorázni.

tzumo-es-a-fuvosok.jpg

És Attila külön hangsúlyozta a nemcsak háttérzenész, hanem kiváló szólista fúvósok fontosságát: Csapó Krisztián harsonázott, Lakatos Sándor, azaz „Soso” altszaxofon, Pecze Balázs pedig trombitán és szárnykürtön játszotta László Attila szerzeményeit.

attila-soso-pecze.jpg

A dalok az elhangzás sorrendjében:

-        Good Luck,

-        GT (a  Babos–Tátrai–László A. gitártrióra emlékezve),

-        Soul to Soul (a trombita, a szaxofon, majd a harsona a basszussal és a dobbal, üdvrivalgást kiváltó dobszóló),

-        Mese a keringőről (szólószerepben a szárnykürt),

-        It’s Already That (látványos dobszólóval),

-        The Only One (Pecze Balázs olyan gyönyörűen fújta a szárnykürtöt, csak ezért is érdemes lett volna ott lenni),

-        + még egy szám, amelynek címét nem tudtuk meg, valamint

-        a borízű hangokkal vegyített zajos tetszésnyilvánítással kikövetelt ráadás, amelyet zongora–gitár improvizáció vezetett be, és Csapó Krisztián még a „Summertime”-ot is beleszőtte a szólójába.

vege.jpg

Melegséget hoztak egy hűvös nyári estén. Köszönjük a zenét.

hangfoglalo.jpg

nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez