Andy Sheppard a „Világsztárok a BJC-ben” sorozatban
Munkatársunk Dr. Sümeghy László szombaton este a Budapest Jazz Clubban járt! – A szerk.
Andy Sheppard (1957. január 20-) brit tenor- és szopránszaxofonos a nyolcvanas években tűnt fel hazája jazz életében, a kétezres évekre pedig már az európai jazzélet egyik meghatározó szaxofonosává emelkedett. A nagyvilágban történő ismertsége kapcsán - hiszen mostani koncertjére a „Világsztárok a BJC-ben” sorozatban került sor - sem pro sem kontra nem tudok állást foglalni. Mindenesetre megnéztem a DownBeat magazin idei Critics Poll-ját, amelyen most nem találtam nevét, de ettől függetlenül egyértelműen egy magasan jegyzett zenészről van szó.
Saját együttesével készített lemezeit 2009 óta az ECM kiadó jelenteti meg, ami már maga is garancia a zenei tartalomra és a felvétel minőségére. Az itt 2009-2018 között megjelent négy albuma gitár-bőgő-dob kísérettel készült, a most szeptember 11-én kiadott „Salt Catchers” című lemezen viszont szaxofon-zongora-bőgő hangszer összeállítású trió játéka hallható. Az új kiadvány inkább Carla Bley zongoristával és Steve Swallow basszusgitárossal készített felvételekkel mutat rokonságot (Sheppard öt ilyen ECM lemezen is játszik). Ezt erősíti az is, hogy nyolc Andy Sheppard szerzemény mellett egy Carla Bley kompozíció is helyett kapott a lemezen.
Andy Sheppard nem túl sűrűn látható magyar koncert helyszíneken. Én egyszer hallottam élőben még 2014-ben az Opus Jazz Clubban, ahol Szakcsi Lakatos Béla, Orbán György és Balázs Elemér kísérő zenekarral játszott főleg standard darabokat. Ugyanitt 2015-ben saját quartet-jével is fellépett.
A lemezen és a koncerten is Rita Marcotulli (1959. március 10-) a zongorista, akit inkább kísérőként értékelnek magasra jazz körökben. Ennek bizonyságául megemlítem, hogy amikor Keith Jarrett amerikai kvartettjének szaxofonosa, Dewey Redman saját együttesével 1996-ban fellépett a Szegedi Jazz Napokon Rita Marcotulli volt a zenekar zongoristája.
A most kiadott „Salt Catchers” albumon Michel Benita (1954. július 29-), Sheppard régi és állandó zenésztársa bőgőzik. Ő egyébként a Párizsban élő Archie Shepp zenekarában is sokat játszott. A BJC nyomtatott programfüzetében még úgy jelent meg, hogy a svéd Anders Jormin szólaltatja majd meg a basszus hangszert, de végül Benita lépett a BJC közönsége elé.
Ha már szóba került a közönség, le kell írni, hogy telt ház volt, a koncert napjára az összes jegy elővételben elfogyott. Ráadásul nemcsak sokan voltak, hanem hozzáértő és vájtfülű közönség gyűlt össze, akik nagyra értékelték a magas színvonalú produkciót, a kiváló hangszeres játékot. Ez a produkció még a „Világsztárok a BJC-ben” sorozat előadásaitól elvárthoz képest is többet nyújtott.
Kétszer 45 percet játszottak, a második rész 45 perce a ráadás darabbal együtt lett meg. A ráadásért nem nagyon kellett megerőltetnie magát a közönségnek, levonulás után egy perccel már vissza is jöttek, amolyan betervezett ráadás volt. Sheppard nem nagyon fókuszált a konferálásra, így nem tudom leírni a programot. Meglepő módon, a most megjelent „Salt Catchers” albumot csak a második rész utolsó száma előtt hozta szóba (utána el is játszották a „Salt Catchers” című kompozíciót), így - nem ismervén részletesen a lemezt – nem tudom milyen mértékben támaszkodtak az albumon található szerzeményekre.
Olyan zene volt, hogy a dob hiánya fel sem tűnt. Sheppard tenor- és szopránszaxofonja nagyon tisztán és érzelmesen szólt, talán furcsa, hogy ezt emelem ki, de még a levegő surrogásával is kifejezően játszott.
Benita mesterien kísér, nemcsak pengetve, hanem vonóval is, a szólóit pedig hallani kell.
Rita Marcotulli elsősorban a kísérő játékban jeleskedett, de volt néhány frappáns zongoraszólója is.
A BJC munkatársa, Keleti Kristóf a felvezetőben azt mondta, hogy 18 éve vártak erre az alkalomra. Nálam csak 12 év telt el az előző koncertélmény óta, reménykedem a rövidebb időtávon belüli viszontlátásban.
