JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. október 14.
Zsoldos Béla: Prémium2024. október 14.
Symbiosis 5: Wondering2024. október 01.

JazzUp

JazzUp – Fekecs Ákos

Fekecs Ákos 1991. szeptember 30-án született Budapesten. Tehát mikor az idén augusztus elején Székesfehérváron az AlbaRegiaFest Jazz Tehetségkutató Verseny zsűrijének tagjaként megismerkedtem vele, még nem volt 23 éves. A beálló próbán mondtam neki, hogy ilyen kis teremben ne játsszon ilyen hangosan, mert mindenkinek le fog szakadni a feje. A többiek jókat nevettek, ő pedig értetlenkedve nézett rá: „De hát Robi bácsi, ez nem is hangos…” Aztán másnap délután kiderült, hogy az Infinity nyerte meg a zenekari versenyt…

1. A Kőbányai Zenei Stúdió előtt is zeneiskolába járt? Hová és ki volt a dobtanára?

Tanulmányaimat Győrben, a Nádorvárosi Közoktatási Központ általános iskolájában, ének-zene tagozatosként kezdtem. Mivel Édesapám dobos volt, Édesanyám pedig ének-zene szakos tanár és engem is nagyon érdekelt a zene, nyolc évesen beírattak a Liszt Ferenc Zeneiskolába, ütő szakra. Az első évben Maros Gábornál kezdtem, a második évtől Legoza Gáborhoz jártam dobórákra. Eközben hetedik osztályosként Valastyán Tamásnál is elkezdtem magánúton tanulni, aki akkor még a Kőbányai Zenei Stúdió diákja volt. Az általános iskola utána nem konziba kerültem, hanem a Krúdy Gyula Gimnáziumba, reál-angol-olasz szakra. Harmadikosként kezdtem külön dobórákra járni Budapestre, Sramkó Jánoshoz.

 

2. Mettől-meddig járt Kőbányára és ott kik voltak a tanárai?

Az érettségi után, 2010-ben felvettek a Kőbányai Zenei Stúdióba, ahol Sramkó János, Solti János és Németh Gábor voltak a főtárgy tanáraim. Itt 2014-ben fejeztem be a tanulmányaimat. A Kőbányán töltött évek alatt Szendőfi Pétertől is kaptam pár magánórát.

 

3. A maga agyából pattant ki az Infinity ötlete?

Igen, már a középiskolában szerettem volna egy olyan zenekart, ahol olyan zenét játszhatunk, amilyet szeretnék, de az első ötletek csak Kőbányán jöttek.

 

4. Hogyan és miért választotta a zenekarba épp ezeket a zenészeket? Különösen érdekelne Héjja Kati...

Az eredeti felállásból csak ketten maradtunk Krisztiánnal, a gitárossal, de akkor elkezdem az elején. Az egész akkor kezdődött, amikor megismertem Tury Krisztiánt, aki négy évig osztálytársam volt Kőbányán. Az első évben nagyon összerázódtunk, mind zeneileg, mind emberileg. Ő volt az első olyan zenész, akit az összes ritmus, forgatás, eltolások, felosztások, egyszóval minden érdekelt. Vele tudtuk megvalósítani az első közös ötleteket. A basszusgitárhoz évfolyamtársunkat, Domonkos Gábort, a billentyűkhöz egy már végzett Kőbányás növendéket, Marsal Ferencet hívtuk el. Sokáig a próbák csak jamelésből álltak, de szépen lassan konkretizálódtak a számötletek. Így négyen két kis koncertet adtuk.

Ferenc 2012 szeptemberében Németországba költözött. Helyét Enyed Károly (szintén akkori kőbányais évfolyamtársunk) vette át, akivel elkezdődtek első számunk, az „Infinity” felvételei. A gitár, zongora és basszusgitár sávokat a Zanza Zenekar Stúdiójában rögzítettük. Eközben a III. Dobmánia Tábor Dobversenyének I. helyezettje lettem, és nyereményem egy profi dob-hang és -képfelvétel volt a Fervill Sound Kft. jóvoltából. A nyeremény és a félkész „Infinity” szám összekapcsolása eredményezte a zenekar debütáló hanganyagát. A számban lévő basszusgitár-szólóval pedig Gábor nevezett 2013-ban az Orszáczky Jackie basszusgitár versenyre, melyen II. helyezést ért el. A számot nagy érdeklődéssel fogadta a közönség. Egy nap alatt 1000-es nézettségre tett szert a Youtube-on.
Károly a zenei tevékenységét Kolozsváron folytatta, így ő sem maradt sokáig a zenekarban. Az ezt követő időszakban a banda trióban működött. A Stúdió 1.0-ban rögzítettük második számukat, a Terminátor 2 film zenéjének átdolgozását. Ezzel a stúdió tehetségkutató versenyét is megnyertük. Nyereményünk egy kislemez felvétel volt, melynek munkálatai még előttünk állnak.
Nem sokkal ezután sajnos Gábor is kilépett a zenekarból. Az Infinity újragondolása 3 új tagot invitált. Héjja Katalint a billentyűkhöz, Gyarmati Gábort a basszusgitárhoz és a zenekar hangzását nagyban módosító Bartók Mátét a szaxofonhoz. Ők is a Kőbányai Zenei Stúdió növendékei voltak.

 

5. Amikor az idén tavasszal jelentkeztek a székesfehérvári AlbaRegiaFest Jazz Tehetségkutató Versenyére, mire számítottak? I mean, gondolták volna, hogy egy fusion zenekar is győzhet?

Nagyon nagy örömmel mentünk Székesfehérvárra és bíztunk abban, hogy az a pár nap vidáman fog telni, ami így is történt. Ahogy zajlottak a próbák és egyre jobban kezdett összeállni a műsor, úgy mi is egyre optimistábbak lettünk a verseny kimenetelét illetően. Az eredményhirdetés az erős mezőnyben nagy meglepetést és örömöt hozott.

 

6. Milyen érzés volt többszáz fős közönség előtt játszani pár órával az eredményhirdetés  után?

Megtisztelő volt mindannyiunk számára.

 

7. Mivel alapjáraton mind az öten más-más zenekarokban is játszanak -tényleg, felsorolná, hogy ki milyen bandákban és főleg, hogy milyen műfajban játszik...- elég nehéz lehet összeegyeztetni egy próbát. Maga szervezi ezeket?

A próbákat közösen szervezzük, de sokszor nehéz megfelelő időpontot találni, ami mindenkinek jó.  Több állandó zenekarban játszunk, illetve session munkákban veszünk részt. A tagokat illetően vannak átfedések.

Kati a Budafok Bigbandben zongorázik, a Pace Palmers (Soul, R&B) formáció billentyűse és az Orbán Adrien - Héjja Katalin Duó tagja , valamint Gáborral együtt tagja a Song-óra Csoportnak, amely kedd esténként a Lámpásban, illetve a Toldi Moziban szervezett jam session sorozatok házigazdája.

Máté zenekarai: Cariccio (Blues), Buskanjo (ska), Gourmand (Chill-Slampoetry), Zrínyi Pop (Gypsy Jazz), Jaco Pastorius Tribute Band, Hoppál Mihály Band, Wellhello (Pop).

Gábor inkább a Hip-Hop/Jazz vonalon mozog, de vannak alterosabb, poposabb bandái is: Gourmand, Gerendás Péter, Baricz Gergő, Kacskaringo.

Krisztián az Ős P. Box (Hard Rock) és a TritonUs (Fusion Jazz) formációkban vesz részt.

Az én zenekaraim: Ős P. Box, VálaszÚt (Pop-Rock), Szirota Jennifer - Somogyi Remig (Blues-Rock), Monyo Project (Cold Rock), Zanza (Blues-Funk), Move (Blues-Rock), TritonUs, Rollin' On Party Band


8. Hogyan és mennyi idő alatt készült a klip?

A hanganyagot júniusban kezdtük felvenni és ezt képileg is rögzítettük. Az alapvető elképzelésünk az volt, hogy csak ennek a képanyagából dolgozunk, de végül mindenkit felvettünk zöld háttér előtt is. Még soha sem csináltunk ilyesmit, ezért el is csúsztunk a megjelenéssel, de nagyon sokat tanultunk a munkálatok alatt. A felvételek, keverés, master, vágások, mind a Zanza Stúdióban készültek Kovács Lehel keze alatt.

 

9. Hol lesz legközelebb fellépése az Infinity-nek?

Sajnos még nincs előrelátható koncertdátum.

 

Infinity - Tátiti

Vissza az összes interjúhoz