JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. október 14.
Zsoldos Béla: Prémium2024. október 14.
Symbiosis 5: Wondering2024. október 01.

JazzUp

JazzUp – Kacsenyák Gábor

Gábort idén január 5-én, a Bartók jazzkonzi félévi vizsgakoncertjén láttam először. Amint énekelni kezdett rögtön bevillant, ezzel a fiúval mindenképp interjút kell készítenem.

kacsenyak-gabor.jpg


1) Mikor (év, hónap, nap) és hol született?

2000-ben születtem. Július 27-én Miskolcon.


2) Volt a családban előzménye a zenélésnek?

A miénk teljes egészében zenész család. Édesapám jazz-dobos, Édesanyám hegedűművész, illetve a Húgom is elképesztően jól hegedül és énekel.


3) Mi volt az első hangszere? Mikor váltott énekre?

Az első hangszerem a cselló volt, amit óvodásan kezdtem el. Közben kisebb szerepeket vállaltam a Miskolci Nemzeti Színházban, mint gyerekszínész. Itt tetszett meg nagyon az éneklés. A miskolci konzervatóriumba ugyan még csellóval felvételiztem, de 2. év közepén átjelentkeztem jazz-ének tanszakra. Azóta számomra  az éneklés az első.


4) Milyen zeneiskolákba járt eddig?

Miskolcon jártam zeneiskolába az Egressy Béni, illetve az Erkel Ferenc intézményekbe. Ezek után a Miskolci Bartók Béla Zene és Táncművészeti Szakgimnáziumba jártam. A 13. évemet pedig a  Budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban végeztem.


5) Kik voltak az énektanárai?

Sok tanárom volt már eddig énekből, de akiket kiemelnék: Simonné Balog Emese (nála kezdtem el éneket tanulni és a középsuli végéig el is kísért), Kazai Ágnes (akinél  elkezdtem a jazzt), Horváth Cintia (akinél a középiskolás jazz tanulmányaimat befejeztem), Lakatos Ágnes (akinél Budapesten elkezdtem tanulni és teljesen új világot tárt ki előttem).


6) Édesapja hatására kezdett jazz-zel foglalkozni? Ez mikor történt?

Ugyan Édesapám munkásságának is van a köze az én jazzes tanulmányaimhoz, de alapvetően önálló döntést hoztam. Ez a miskolci Bartókban történt 10. osztály félév után.


7) Kik a kedvenc jazzénekesei?

Nagyon sok szuper jazz énekest hallgatok. Sőt, többükkel személyesen is jó a kapcsolatom. Külföldiek közül nagyon nagy hatással van rám Chet Baker, Jamie Cullum, Ella Fitzgerald, stb… Itthon számtalan embert tudnék mondani, akiknek elismerem és szeretem a munkásságát, kezdve a tanáraimmal, vagy az eddigi tanszak, vagy osztálytársaimmal. Akár Pestről, vagy Miskolcról beszélünk, mindkét helyen rendkívül tehetséges és inspiráló emberekkel voltam körülvéve, hosszú lenne mindenkit név szerint említeni, de  innen is nagyon köszönöm nekik.


8) Van már önálló együttese, vagy csak az osztálytársaival alkotott zenekarral szerepel?

Van kettő zenekarom, a Before The Last és a Here We Are. Ezek  ugyan nem jazz zenekarok, de a tagok jelentős része  szintén jazz zenét tanul, vagy tanult.


9) Legközelebb mikor és hol lesz fellépése?

A legközelebbi koncert augusztus 22-én Miskolcon lesz a Helynekemben a Here We Are zenekarral.


10) Sok sikert a pályafutásához!

Köszönöm  szépen!


hangfoglalo.jpg


nka-logo.jpg

Vissza az összes interjúhoz