JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2020. október 30.
Olvasói Szavazólista 20202020. október 30.
NEQ szeánsz az Opusban2020. október 29.
Garcia, Nubya: Source2020. október 29.
Egan, Mark: Electric Blue2020. október 27.
Belső utazás a Fonóban2020. október 25.
30 ÉV JAZZ2020. október 22.
Versenyfelhívás - Jazz Combo2020. szeptember 29.
FELHÍVÁS 2020. szeptember 06.

Hírek

HARDBOP A JAVÁBÓL, AVAGY A PATAJ GYÖRGY QUINTET FRENETIKUS KONCERTJE A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN 2016. SZEPTEMBER 23-ÁN Szöveg: Márton Attila Fotók: Deseő Csaba és Csécsi Attila

Pataj Gyuri barátom (sajnos nem elég sűrű) fellépései nagyon fontosak számomra – és ezzel nem vagyok egyedül. A Harmónia Jazzműhelyben pénteken este a hazai jazz igazi mesterei szorgoskodtak, és adtak hosszútávra szóló zenei élményt azoknak, akik ezen a szép szeptember végi víkenden éppen a minőségi szórakozás igényével foglaltak helyet kedvenc klubom nézőterén.

A megszokottól eltérően szlogenemet írásom elejére telepítem: „Az élőzenét semmi sem pótolja.” Azt a lelkes, emóciótól fűtött, remekbeszabott játékot, aminek tanúi lehettünk, nem lehet sem szavakkal, sem írásban visszaadni, azt látni-hallani kellett. Nem túl gyakran lehetünk tanúi annak, amikor „angyal száll át” az előadók felett és ennyire „egy húron pendülnek”. Pedig az az érdekes helyzet adódott – mint ezt Kerekes Gyuritól megtudtuk a felkonfból –, hogy valamilyen okból a tegnapra hirdetett trió játéka elmaradt, és Pataj Gyurinak köszönhettük, hogy egy all-star csapatot hozott össze. A korábbiaktól eltérően most nem egy trombitás és egy tenoros volt, hanem alt- és tenorszaxofon képviselte a fúvósokat. De kik is voltak a pódiumon? A zenekarvezető-zongorista Pataj Gyuri mellett a hazai jazz két kiemelkedő, pályája csúcsán álló „veteránja”, Balázs Elemér és Egri János, a fúvósszólisták pedig a két „Nagy Sándor”, Soso Lakatos Sándor alt- és Molnár Sándor tenorszaxofonon.

És ha már egy közhellyel kezdtem beszámolómat, akkor maradjunk is ezeknél. Milliószor elmondtuk már, hogy jazz-zenészeink közül sokan igazán világszínvonalú produkciót képesek nyújtani és higgyék el, hogy ez a tegnapi ötös is ezt tette. Deseő Csaba, Csécsi Attila és jómagam már az első szett végén annyira fellelkesültünk, hogy rohantunk gratulálni az egész csapatnak. Megállapítottuk, hogy egy ilyen élményt az agyonsztárolt amerikai zenészektől sem kapunk, akik fáradt igásló módján, sokszor unottan és enerváltan adják elő azt a programot, amit tegnap Lyonban, holnap pedig Grazban kell eljátszaniuk. Ezzel szemben a hazaiak igazán a maximális teljesítményt akarják kihozni magukból a közönség legnagyobb örömére. Ez tegnap már annál is inkább így volt, mert – sajnos – ez a felállás lehet, hogy soha nem jön ismét össze, mert csak erre az alkalomra született!

Pataj Gyuri a jazz legstrapabíróbb, legállóképesebb irányzatának a hazai apostola. Amit ez az általunk annyira szeretett műfaj produkált, annak legmagasabb fokát a hard-bop képviseli, különösen a duó és a szextett közötti formációk, de talán a kvintett a csúcs. A kvintettben lehet trombita és szaxofon, vagy két szaxofon. (Hangsúlyozom ez csupán az én véleményem, amit azért vagy félévszázadnyi – élő- és „konzerv”-zenei tapasztalatra alapozok…) Gyurival többször (tegnap is) jól elbeszélgettünk, őszintén szólva nagyon tetszett, amikor az igényes zenét és az értő közönséget, a megfelelő körülményeket emlegette és azt mondta, hogy nem hajlandó elektromos „zsebzongorán” játszani olyan méltatlan körülmények között, amire sok zenész rákényszerül /üvöltözés, tányér- és pohárcsörömpölés/. (Mit mondjak, szívemből beszélt.)

A Gyuri által vezetett formációkban sokan megfordultak már, de mindig a legmagasabb igények szerinti játékot hallhattuk előadásukban. Emlékeim szerint trombitán (és szárnykürtön) hallottam már az ő kvintettjében Fekete-Kovács Kornélt, Fekete Istvánt, Subicz Gábort és Benedek Áront is, tenorszaxofonon pedig Nagy Balázst és legtöbbször Zana Zolit. De őszintén szólva ez az alt-tenor páros teljesen levett a lábamról. Igaz két kitűnő játékos, akiket már számos formációban megcsodálhattam, sőt saját kvartettjeik élén is. (Pl. tavaly május 1-én Molnár Sanyi, november 27-én pedig Szoszo kvartettje adott remek koncertet a BJC-ben. Könnyű emlékezni, mert mindkettőről írtam.)

Pataj Gyuri kvintettjei emlékeztetnek az olyan amerikai ikonok együtteseire, mint amilyen a hőskorban Art Blakey, vagy Horace Silver kvintettjei voltak, ahonnan a legnagyobb szólisták kerültek ki, egyfajta „jazzakadémiának” számítottak. Bárcsak sokkal több lehetőség állna Gyuri rendelkezésére. Egyébként azt is igen nagyra értékelem nála, hogy a repertoár megválasztása is egyedülálló a hazai gyakorlatban, mivel nem a mindenki által ismert és állandóan játszott standardeket nyúzza, hanem a modern jazz nagy előadóinak kevésbé ismert, de igazán „blikkfangos” kompozícióit veszi elő (és szinte minden koncertjén újabb darabok tűnnek fel), mint pl. McCoy Tyner, Freddie Hubbard, Roy Hargrove, Ron Carter, Herbie Hancock, Wayne Shorter, vagy éppen Horace Silver szerzeményeit. És mindezt többnyire saját hangszerelésében játsszák.

Ezúttal McCoy Tyner kompozíciók vezették a listát, neki három szerzeményét is hallhattuk: a „Train Like”, a „Changes” és az „A Song for Love” hangzott el, Buster Williams és Bud Powell két-két számmal szerepelt, előbbi a melankolikus „Christina”-val és a „Song for Sensei”-jel, utóbbitól pedig a „Bouncin’ with Bud” és a „Willow Grove” (olykor „Willow Groove” címmel is szerepel) került sorra. A záró szám az „It’s You or No One for Me” c. standard volt, és a vastaps ellenére sem tudtak ráadást adni, mert a terjedelmesen „kivitelezett” számok miatt igencsak előrehaladt az idő.

És akkor a következő közhely, „a zenéről írni”. Azt a remek, teljesen összecsiszolt játékot, amelyről bárki azt hihette, hogy ez az öt művész már évek óta együtt zenél, nehéz szavakkal visszaadni. Többnyire gyors számok voltak, a „Christina” és a „Song for Love” kivételével. Olyan drive-ot, mint tegnap már régen nem hallottam. (Az est csúcsa a második félidő másodiknak előadott száma, Tyner „Changes”-e volt, legalábbis én úgy éreztem, de minden szám olyan jó volt, hogy ez is csak egy szubjektív érzés.) Mindannyian annyira élvezték a szó legnemesebb értelmében vett játékot, aminek már szintén régen nem voltam tanúja. Gyuri szemkontaktussal irányította a szólókat a zongora mellől. Csak úgy zengett a hangszer a keze alatt, Tyner és Kenny Kirkland hatását véltem felfedezni. Briliáns szólókkal kápráztatott el minket, ami zajos tetszésnyilvánítást váltott ki, éppúgy, mint Egri Jancsi és Balázs Elemér szólói is. A két fúvós is kitett magáért, az ilyen fiatal muzsikusok a műfaj biztos jövőjét ígérik… Olyan tűzzel játszottak, hogy minden szóló után nem győztünk tapsolni. Abszolút modern hangvételben játszanak mindketten, gyönyörű „sound”-dal, saját egyéniségük is kialakult már, ők az új generáció kiemelkedő képviselői. Külföldön is tanultak éveken át: Szoszo Hollandiában, Sanyi Grazban.

Lassan mondanivalóm végére is érek, hiszen egy ilyen koncert után annyi mesélnivaló lenne, hogy az kikezdené az olvasó türelmét. Mégis – bár már az elején elsütöttem – csak arra tudom biztatni a „nagyérdeműt”, hogy tessék koncertekre járni, jól választani a hatalmas kínáltból, és tudni azt, hogy nem feltétlenül a nagy sztárok borsos áru koncertjei az igaziak. A BJC műsorkínálata minden igényt kielégít, nem hiába szerepel már évek óta a Down Beat magazin listáján, ami a világ legfontosabb jazz-színhelyeit sorolja fel!


Deseő Csaba fotói:

2016-09-23-bjc-001-large.JPG


2016-09-23-bjc-007-large.JPG


2016-09-23-bjc-018-large.JPG


2016-09-23-bjc-021-large.JPG


Csécsi Attila fotói:

dscf0003.JPG


dscf0004.JPG


dscf0005.JPG


dscf0012.JPG

Vissza a hírekhez