BIENVENIDA de NUEVO, MIGUEL!

Csütörtökön a főképp az európai jazz alternatív vonulataira szakosodott Opus Jazz Club színpadán rendhagyó módon egy amerikai világsztár lépett fel kvartettjével. A Miguel Zenón Quartet az e hónapban kezdte hosszú európai turnéját, és a klub másfél évvel ezelőtt indított szervező munkájának köszönhetően Prága után Budapestre is ellátogatott. Másodjára látogatott fővárosunkba, hét éve a régi BJC-ben lépett fel ugyanezzel a kvartettel, ezért a címet adó „Üdvözlünk újra” köszöntés spanyol nyelvterületen használatos megfelelője. Zenón még a vitathatatlan világsztár mezőnyben is a szűk elithez tartozik, 2010-ben még a feltörekvő tehetségek között találták az év legjobb altszaxofonosának a Down Beat kritikusai, de azóta a „felnőtt mezőnyben” is állandóan dobogós helyet kapott a „Critics Poll” listákon, sőt még a világ legrangosabb jazzmagazinjának a címlapjára is felkerült. Mindezt egy olyan mezőnyben érte el, ahol rendszerint Kenny Garrett, Rudresh Mahanthappa, Phil Woods (+), sőt a még mindig aktív Lee Konitz alkotja az élbolyt. Európai körútjára nem turnézenekarral érkezett, így legújabb, „Típico” című lemezét az immár tíz éve azonos összeállítású kvartett előadásában mutatta be. Amerikai világsztárról és zenekaráról írok beszámolómban, noha az altszaxofonos zenekarvezető és a dobos Puerto Rico-ban, a zongorista Venezuelában, a bőgős Ausztriában született, azonban már jó ideje az Egyesült Államokban élnek, és identitásukat megőrizve is, amerikaiaknak számítanak. Zenón vezetésével Luis Perdomo, Hans Glawischnig és Henry Cole a francia légitársaság sztrájkja miatt vonattal érkezett Prágából Budapestre, de játékukban nyoma sem volt a hosszúra nyúlt út okozta fáradalmaknak. Persze jó kondícióban kell lenniük, mert a turné alatt minden este fellépnek, tőlünk Drezdába repültek, majd Németország több városába látogatnak, és hónap végén Karlsruhe-ből térnek majd vissza, az Egyesült Államokba.

Miguel Zenón Puerto Rico fővárosában, San Juan-ban 1976. december 30-án született. Első zeneelmélet és a szolfézs óráit, egy bizonyos Ernesto Vigoreaux nevű idős úrtól kapta, aki rendszeresen ellátogatott a Residencial Luis Llorens Torres lakótelep hátrányos helyzetű gyerekeihez. Zenón nem zenészcsaládba született, de a zenére már gyerekkorában igen fogékony volt, így Vigoreaux úr korrepetálásainak köszönhetően 10 évesen felvették az Escuela Libre de Música-ba, egy előadó-művészeti középiskolába, ahol hat évig a klasszikusszakon tanult szaxofonozni. Évfolyamtársai jazz lemezeit hallgatva kezdte figyelni az improvizációk szerkezetét, elsősorban Charlie Parker zenéjében mélyedt el. Jó tanulóként a természettudományokban is jeleskedett, de elutasította a Recinto Universitario de Mayagüez, a sziget legelső műszaki egyetemének mérnöki ösztöndíját, és zenészként akarta kibontakoztatni tehetségét. Másfélévnyi erőfeszítés után sikerült elegendő összeget gyűjtenie és támogatást szereznie, hogy 1996-ban Bostonba költözzön, és tanulmányait a Berklee College of Music -ban folytathassa.

Bostonban osztálytársai közé tartozott Antonio Sánchez, Anat Cohen, és Avishai Cohen (a trombitás!). ez alatt az idő alatt találkozott Danilo Pérez panamai zongoristával is, aki mentora lett. A diploma átvétele után részt vett a Manhattan School of Music mesterkurzusán, ahol találkozott a venezuelai Luis Perdomo zongoristával, és az osztrák Hans Glawischnig bőgőssel, akik később zenekarának tagjai lettek, majd New York meghódítására készült. Csak néhány név, akikkel játszott, és ahol megfordult hosszabb-rövidebb időre: Charlie Haden, Kenny Werner, David Sánchez, Bobby Hutcherson, Steve Coleman, David Gilmore, a The Vanguard Jazz Orchestra, a The Mingus Big Band, a Jeff Ballard Trio, Guillermo Klein és a Los Guachos….

Fontos állomása még életének az SFJAZZ Collective, a 2004-ben San Francisco-ban összeállt zenei alkotókör, melynek Zenón egyik alapítója, és mára egyetlen eredeti tagként, azóta is a csoportban maradt. A tagságban szerepelt többek között Joshua Redman, Bobby Hutcherson, Nicholas Payton, Brian Blade, Renee Rosnes, Joe Lovano, Dave Douglas, Robin Eubanks, Matt Penman, Eric Harland, Mark Turner, Avishai Cohen (a trombitás!) és Warren Wolf, valamint a művészeti vezetői között is olyan neveket találhatunk, mint Bill Frisell, Jason Moran, Regina Carter. „A legjobb jazzlaboratórium; ahol a múlt hőseit a viszonylag fiatal ikonok mellett ünneplik.” – írta róluk az All About Jazz. Az SFJAZZ Collective zenészei ugyanis minden év őszén több hétre összegyűlnek San Francisco-ban, és a mai jazzben ritkaságnak számító hosszú próbaidőszak alatt alakítják ki az adott évad programját. Legtöbbször a jazz óriásainak állítanak emléket, műveik egyedi feldolgozásával, és hangszerelésével. Ezután a világ legfontosabb klubjaiban és koncerttermeiben fellépve, koncertsorozaton mutatják be a közösen létrehozott darabokat, és a gyűjtők örömére számozott, fényképeket és a zenekar tagjaival interjúkat tartalmazó, limitált CD albumban adják ki a stúdióban, vagy a koncerteken készült felvételeket. Így születtek évente a Coltrane, Hancock, Monk, Shorter, Tyner, Horace Silver, Joe Henderson, Chick Corea és Miles Davis munkássága előtt tisztelgő összeállítások, melyek közé két alkalommal populárisabb ikonok is bekerültek, Stevie Wonder és Michael Jackson esetében. Mielőtt azonban a nemes célok mellett üzletiességgel vádolnánk őket, tudniillik az SFJAZZ non-profit jazz intézmény, a bevételből hatékonyan működő ifjúsági és felnőttképzési programjait finanszírozza. Ennek egyik legreprezentatívabb bizonyítéka a középiskolás zenészekkel, és az SFJAZZ Center-ben tanító tanárok All-Stars zenekarával felvett Big Band és Combo formációból álló, „SFJAZZ HIGH SCHOOL ALL-STARS 2016-2017” című professzionális stúdió album, amelynek bemutatója a legnagyobb amerikai sajtóorgánumok érdeklődése mellett rangos zenei fesztiválokon és versenyeken zajlott.

2008 áprilisában Zenón elnyerte a rangos John Simon Guggenheim Alapítvány ösztöndíját, és még ugyanabban az évben egyike volt annak a 25 kiválasztottnak, aki a MacArthur Fellowship-et, közkeletű nevén a „Genius Grant”-et, azaz a „Zseni-ösztöndíjat” is megkapta. A New England Zeneművészeti Konzervatórium állandó tanáraként több száz előadást és mesterkurzust tartott a világ minden táján. A csúcsra jutott, de gyökereit soha nem feledő Zenón, talán az SFJAZZ Center-ben szerzett tapasztalatait is felhasználva 2011-ben elindította a Caravana Cultural programot, és ennek keretében Puerto Rico vidéki területein díjmentes jazzkoncerteket szervez. Az SFJAZZ programhoz hasonlóan, ő is minden egyes koncerten egy-egy kiemelkedő jazzművész (többek között Charlie Parker, Miles Davis, Duke Ellington) zenéjét mutatja be, amelyet előadás és esetenként mesterkurzus előz meg, amely a jazz és az improvizáció alapvető elemeiről szól.

1999 táján Zenón és barátai, a mexikói dobos, Antonio Sánchez, és Luis Perdomo, a venezuelai zongorista az osztrák bőgős Hans Glawischnig New York-i Upper West Side-i lakásán jövögettek össze napközben, és Zenón korai kompozícióit próbálták. Esténként Miguel Zenón Quartet néven, leginkább a C-Note és a Jazz Gallery klubban léptek fel. 2002-ben több vendégzenésszel elkészíthették első lemezüket, a „Looking Forward” rögtön nagy sikert aratott, az albumot a New York Times 2002-ben a legjobb "Alternatív" jazz felvételnek választotta. 2004-ben már a Marsalis testvérek alapította Rounder kiadónál jelent meg második, a „Ceremonial”, Luciana Souza énekesnővel. 2005-ben Sanchez rendszeresen kezdett játszani Pat Metheny zenekarában, így a Puerto Rico vidéki területeinek népzenei stílusa ihlette „Jibaro” című, modern-jazz hangzású, ritmikusan pontos, lírai és lágy albumuk után a Puerto Rico-i dobos, Henry Cole váltotta fel a kvartettben, és ez a felállás a mai napig változatlan maradt. Sanchez távozása azért nyilván okozhatott valami törést Zenón és társai évekig fejlesztett zenei építkezésében, mert következő lemezük, az „Awake” csak három év után, 2008-ban látott napvilágot. A kvartett tökéletes összecsiszolódását jelezte, hogy egy év múlva újabb lemezzel jelentkeztek, ez a 2009-es „Esta Plena” című album volt, Zenón gyökereihez való hűségének első igazi megnyilvánulása, mely olyannyira hitelesnek, eredetinek és újszerűnek bizonyult, hogy a kritikusok egybehangzó méltatása mellett két Grammy-díj jelölést és egy Latin Grammy-díj jelölést is hozott. Két év múlva folytatódott a sikertörténet, mikor 2011-ben megjelent a Puerto Rico-i zeneszerzők emlékének tisztelgő „Alma Adentro: The Puerto Rican Songbook”, mely Grammy-díjat kapott a „Best Large Jazz Ensemble”, valamint Latin Grammy-jelölést a legjobb „Instrumental Album” kategóriában. A következő évben új kiadónál, az argentin író, Julio Cortazar könyve, a „Rayuella” inspirálta Zenón azonos című, a Sunny Side gondozásában megjelent albumának létrejöttét, Laurent Coq francia zongoraművész–zeneszerzővel. A felvételen Dana Leong csellón és a harsonán, Dan Weiss dobokon és ütőhangszereken játszik, nyilván a téma miatt szakadt el Zenón hű társaitól egy rövid időre. 2013-ban a Miel Music kiadó adja ki az új Zenón albumot, az „Oye!!! Live in Puerto Rico” egy tíz évvel azelőtti Puerto Rico-i fesztiválon készült felvételeket tartalmazott, de 2014-ben már új anyaggal, és újból a régi kvartettel jelentkezett ennél a kiadónál maradva. Az „Identities Are Changeable” a legjobb latin jazz album Grammy-jelölést kapta. Érdekes koncepció köré íródott zenéje, ugyanis számos riportot készítettek Puerto Rico-i bevándorlókkal a nemzeti identitás eszméjéről New York utcáin, az albumon lévő zenéket az elhangzottakra reagálva, az interjúk köré írták. Végül tavaly jött ki hosszabb szünet után a tíz éve, 2008 óta azonos felállásban játszó Miguel Zenón Quartet legfrissebb lemez, a „Típico”. Egyben ez Zenón saját néven megjelent tízedik lemeze is, az ünnepi alkalomra kompozícióit kifejezetten a kvartett tagjaira írta. Így még jobban érthető, hogy eredeti zenekarával kelt útra, és érkezett hozzánk is.

Bár a zene befogadásához nem kell feltétlenül intellektuális szűrő, úgy gondolom, hogy ezek az életrajzi adatok segítenek Zenón személyiségének jobb megismeréséhez, és ezáltal zenéjének tudatosabb értékeléséhez. Minden nagy művész alkotásaiban fellelhetőek hazájának, születési helyének, és környezetének génekbe ivódó kulturális gyökerei, természetesen Zenón esetében is hallatszik, honnan jött, mit élt át. De ahogy az Opus Jazz Clubban élőben hallgattam a két részben bemutatott „Típico” dallamait, egy gondolkodó, mélyen humánus ember zenében fogalmazott üzenetei is eljutottak hozzám a virtuóz szólók között. Zenón hatalmas szuflája, és tökéletes ösztönei mellett tudatos, és mérnöki módon szerkesztett zenét játszott. Az előbbieknek köszönhetően kompozíciói nem csak az agynak szóló érzelemmentes, vérszegény élményt nyújtották, hanem egész testünket átjárva, az utolsó ujjbegyünkig hatottak. Domináns latin öntettel tálalta a kortárs, klasszikus és globális hatások finom keverékét, de intellektusa révén a latin jellemzőket az arányokra figyelve, tudatosan csepegtetve zenéjébe. Meleg altszaxofon hangjával fokozatosan előremutató dallamot alakított ki, amely sejtette az elkövetkező fordulatokat. A lassan izzó parázs egy pillanat alatt belobbant, a latin hangulatot a kvartett lendületes ritmusokkal, olykor szigorú kemény bop hangzással, vagy éppen spirituális dallamokkal egyedülálló módon egészítette ki és egyesítette. Zenéje óriási sikert aratott, a ráadás sem maradhatott el, de a végső meghajlás után is csak lassan csitultak a tapsok. Mind a négy zenész csúcsteljesítményt nyújtott, a koncertnek nem voltak gyenge pontjai, így egy feledhetetlen élménnyel, és a mielőbbi viszontlátás reményével térhettünk haza.