JazzMa

Friss Hírek

JANIS IN JAZZ2018. május 16.
Egy amerikai az Opus-ban2018. május 13.
Ágoston Béla: Summaya2018. május 10.
Wollny, Michael: Oslo2018. május 09.
Duni, Elina: Partir2018. május 08.
XI. BODAJKI JAZZ TÁBOR2018. április 15.

Hírek

Fél évszázada randevúznak a jazz szerelmesei Cegléden

Ez a cikk eredetileg 2018. május 5-én jelent meg a ceglédi blogger, Nyirán Ferenc „tollából”. Fotók: Kisfaludi István, Kőhalmi Dezső, Juhász István, Róna archívum.

rona-50-jazz.jpg


Az UNESCO 2011-ben április 30-át a jazz világnapjává nyilvánította, hogy elismerje ennek a zenei műfajnak a szerepét a kultúrák közötti párbeszédben, a tolerancia, az egyenlőség és az emberi jogok közvetítésében.

E jeles nap estéjén nagy esemény színhelye volt a ceglédi Kossuth Művelődési Központ színházterme: 50 éves a Róna jazz és vendéglátás (Jazz Randevú) címmel emlékezetes program várta a szép számú közönséget.

Természetesen zömében olyanok ültek a nézőtéren, akik az ötven évvel ezelőtti első jazz-napokon még tinikorú zenerajongóként vettek részt. A mostani fellépők közül páran az 1968-as eseményen még maguk is ámulva hallgatták a zene nagyjait, sőt épp ott és akkor kaptak kedvet, kötelezték el magukat életre szólóan egy-egy hangszer és a jazz mellett.

A műsort korabeli kisfilm vezette be, majd a helyi rádió műsorvezetője, Szatmári Gábor vitte végig az estet érdekes információkkal látva el a hallgatóságot. Például felolvasta Gonda János alább levelét is:

"Tisztelt közönség, kedves ceglédi jazzbarátok!

Őszintén sajnálom, hogy csak levél útján szólhatok Önökhöz néhány szót. Egészségi állapotom azonban annyira megromlott, hogy nem hagyhatom el lakásomat.

Mindenekelőtt a ceglédi Róna Vendéglátó Vállalatot köszöntöm, amely elérkezett működésének fél évszázados jubileumához. Vendéglátói feladatkörének nívós ellátása mellett zenei, főképpen jazzprogramok megrendezésére is vállalkozott, amivel jelentősen hozzájárult a város jazzéletének fellendüléséhez. Talán még sokan emlékeznek a szocializmus korai időszakára, amikor nálunk – és persze a többi, hasonló helyzetű országban - szigorúan tiltották a nyugati orientációjú művészeteket, köztük persze az amerikai eredetű jazzt is. Ezért volt különös jelentősége annak, hogy a Róna Vállalat a hatvanas évtizedben vállalkozott egy, akár magyar jazztörténeti jelentőségűnek is nevezhető  jazz-találkozó lebonyolítására, amelyre az akkori legjobb jazzmuzsikusaink és együtteseink kaptak meghívást.

A Róna Vállalat a jazz-találkozó után tovább folytatta ilyen irányú, rendkívül hasznos kulturális tevékenységét. „Jazz Randevú” címmel, Garai Attila vezetésével egy több éven át tartó jam session sorozatot hozott létre, amelynek keretében ismét olyan élvonalbeli muzsikusok léptek fel, mint Pege Aladár, Kovács Gyula, Vukán György, Berki Tamás és még sokan mások. Időközben Nagykőrösön és Cegléden immár két nemzetközi ifjúsági fesztiválra is sor kerülhetett.  Ezek megszervezéséhez a Európai Jazzföderáció alelnökeként magamnak is módomban állt segítséget nyújtani: így az egyik fesztivál keretében sikerült egy nemzetközi jazzpedagógiai konferenciát is létrehozni.

Azóta sok minden történt a város jazzéletében. Kiváló jazzmuzsikusok tűntek fel: véletlenül három zongorista, András Tamás, Bori Viktor és Sárik Péter éppen az én növendékem volt a Zeneakadémián, de megemlítem a  szintén kitűnő Szalai Gábor gitárost, vagy Banai Szilárd ütőhangszerest és másokat, akik szintén sokat tettek a ceglédi jazzért. S nemcsak a fiatalok szeretik és kultiválják ezt a zenét: idősebb, más foglalkozású amatőr muzsikusok is foglalkoznak a műfajjal – gondoljunk például a nemrégiben elhunyt Illanicz Györgyre, aki korábban lelkes jazztriójával, Lénárd Bélával és Kármán Sándorral sokat játszott a városban és annak környékén. Úgy érzem, Kármán Sándor nevét külön is meg kell említenem, mert talán jó néhány ceglédi lakos sem tudja, hogy a városban működik egy európai viszonylatban is párját ritkító dobmúzeum, melyet Kármán Sándor hozott létre, ő tart fent, folyamatosan bővíti a múzeumi gyűjteményt és időnként még koncerteket is rendez. Persze jazzhangversenyekre, néha fesztiválokra más helyeken is sor kerül: máig is emlékszem, hogy egy alkalommal a Városháza nagytermében, egyszer pedig a Kossuth Gimnáziumban játszottam – az utóbbi intézet máig is rendszeresen biztosít koncert lehetőséget a műfajnak.

Végül köszönetet szeretnék mondani azoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Cegléd az ország egyik legjelentősebb vidéki jazz-centrumává fejlődjék. Így a műfaj valamennyi barátjának nevében köszönetet mondok a város illetékes kulturális vezetőinek, az itt élő és tevékenykedő jazzmuzsikusoknak, valamint a jazzt szerető, azt támogató, koncerteket látogató ceglédi lakosoknak."


Majd a ceglédi múzeum igazgatója, Reznák Erzsébet történész idézte fel a korabeli vendéglátást, rövid áttekintést adva a Róna Vendéglátó Vállalatról és a kapcsolódó zenei életről.

Végig jelen volt az ötletgazda, az akkor harminchat esztendős Dr. Hajdu Endre, akit ma már mindenki Bandi bácsiként ismer és szeret, a Róna egykori névadó igazgatója.

1968-ban már érződött némi lazulás a kultúrpolitikában, s ha csikorogva is, de beindult az új gazdasági mechanizmusnak nevezett csodafegyver. Így esett, hogy Bandi bácsi – aki maga is zongorázott a Délibáb presszóban –, meghívta a zenéléstől épp visszavonulni készülő (és jogászi pályára visszatérni szándékozó) Dr. Garay Attilát, legyen a vállalat művészeti vezetője. Ezzel meg is indult Cegléden a vendéglátás felvirágoztatása mellett az élénk és nívós jazzélet.


a-rona-1.jpg


A rendszeressé váló Róna Jazz Randevúkon és a Nemzetközi Ifjúsági Jazz Fesztiválokon a hazai és külföldi zenei élet élvonala lépett fel, többek között Pege Aladár, Kovács Gyula, Csík Gusztáv, Bontovics Kati, a Syrius együttes, vagy az ausztrál Red Onions, hogy csak pár nevet említsünk.

Mielőtt azonban a hétfői világnapi estéről szólnék, meg kell itt említenünk a mára legendássá lett rónai vendéglátást. Bandi bácsi irányítása alatt ugyanis nemcsak nevet, de arculatot is váltott a hatvanas évek végén a vállalat. Dél-Pest megye szerte újabb vendéglátóhelyek nyíltak, melyek a Rónához tartoztak. Legkülönlegesebb talán a Berda kocsma volt, ahol nívós irodalmi események élénkítették a kisváros amúgy is egyre színesebb kulturális életét. Ladányi Mihály is gyakran megfordult itt, csakúgy, mint Baranyi Ferenc, aki a szervezésben is aktívan részt vett, de vendég és fellépő volt Rátonyi Róbert, Bilicsi Tivadar, Béres Ilona – csak néhány név az ismert művészek közül.

Bandi bácsi titka elsősorban az volt, hogy kiváló munkatársakkal vette körül magát. Azokban az időkben a tévé és a rádió is közvetítette az eseményeket, s nem egy hanglemez megszületése is a rónás napoknak köszönhető.


berda-kocsma-1.jpg

A Berda kocsma


Az esti zenei koncertet megelőzte egy vérbeli vendéglátós esemény, az egykori rónás munkatársak és családtagjaik a legendás mesterszakács, Rosenstein Tibor – aki anno a Zöldhordóban sütött-főzött –, finomságaival töltekezhettek.

A Róna Vendéglátó Vállalat sikeres működése ellenére nem volt hosszú életű, mert a moszkvai vezetés nem nézte jó szemmel az új gazdasági mechanizmus talaján virágzásnak indult „szabadosságot”, és Magyarország-szerte visszanyesték az ágakat. Hiába a kiváló, többször kitüntetett vendéglátás, a nemzetközi hírű zenei események, jam session-ök; egyik évben az igazgató még magas kitüntetést kapott, a következőben pedig menesztették a vállalat éléről, s magát a Rónát is megszüntették, beolvasztották egy nagyobb, Pest-megyei egységbe.

S bár a vállalat mindössze három esztendőt élt, mint Róna, a hatása – úgy a vendéglátás, mint a zenei eseményeket nézve – máig ható. Nem véletlen, hogy idén Dr. Hajdu Endrét e téren végzett munkájáért Pernye András-díjban részesítették.

Jóllehet a Róna megszűnését követően hanyatlásnak indultak az addig felépített értékek, lezüllött, majd be is zárt a Berda kocsma, nem működik a Zöldhordó sem – ahol fiatal korában e sorok írója is remek májjal és gombával töltött sertésszeleteket fogyasztott, melyeket Péter bácsi, a pincér szolgált fel –, de nem halt meg a zene Cegléden, mert a hetvenes években születtek itt olyan zenészek, akik mára rangot vívtak ki a hazai jazzéletben, s ezen a koncerten is felléptek. Így például Sárik Péter, Banai Szilárd és mások.

Az estre az ötven évvel ezelőtt fellépő zenészek közül is sokan eljöttek, ki a színpadon közreműködőként, ki a közönség soraiban ülve, mint például a Benkó Dixieland még élő tagjai.


a-benko-dixieland.jpg

A Benkó Dixieland még élő tagjai a nézőtéren


Az est első részében Farkas Gábor Gábriel triója lépett fel. Farkasról tudni kell, hogy Dr. Garay Attila utolsó tanítványainak egyike.

Őket követte a Gyárfás kvartett; Gyárfás (Gyafi) István, a 2016-os év Szabó Gábor-díjas gitárosa, Elek István (szaxofon, az idei Szabó Gábor-díjat ő kapta), Lénárd Béla basszusgitár és Kármán Sándor dob – két utóbbi zenész ceglédi, a dobosról tudni illik, hogy Mr. Dob, azaz Kovács Gyula tanítványaként ma a nemzetközi hírű Dobmúzeum alapítója, az évenként megrendezett Nemzetközi Dobos- és Ütős Gálák szervezője (idén májusban immár a huszonharmadiké); Lénárd doktor pedig rendszeres jazzz-esteket szervez a városban, a gimnázium, vagy a városháza dísztermében, a művelődési központ kamaratermében. Gyafiról meg tudjuk, hogy Cegléd régről ismerős neki: itt töltötte sorkatonai szolgálatát híradósként.


mr-dob-kovacs-gyula.jpg

Kovács Gyula, azaz Mr. Dob


Őket követte szünet előtt Szakcsi Lakatos Béla, aki már az első Jazz Randevúkon is jelen volt, felváltva zongorázott anno Csík Gusztávval, a doboknál pedig Lakatos „Pecek” Géza verte akkor a bőröket.

A továbbiakban eltekintünk a közreműködők díjainak felsorolásától, mert meghaladná azt a terjedelmet, ami itt a tárgyban rendelkezésünkre áll.

A második rész születésnaposok (75) köszöntésével kezdődött: Csík Gusztáv, Szakcsi Lakatos Béla, Rosenstein Tibor és Ottohál Vilmos voltak az ünnepeltek. (Kedves, nem feledhető emlékem egy merész és az akkori időkhöz talán méltatlan vicc volt, hogy a társadalmi rendezvényeket lebonyolító tanácsi osztály vezetőjeként Vilmos nem csak a jazz-események szervezésében vett részt, de a házasságkötés és a temetési szertartások is hozzá tartoztak. Egyikünk egy lapot ragasztott az irodája ajtajára: „Keresztel és elkapál jutányosan Ottohál” – pardon...).


75-evesek.jpg

A születésnaposok


Szünetet követően a Cam Bori (Bori Viktor – zongora; Kővári Péter – basszusgitár; Banai Szilárd – dob) következett, majd a Szalay-Hárs-Petrik Trió gitár-bőgő-vibrafonjátéka nyűgözte le a nagyérdeműt, őket pedig Csík Gusztáv követte a színpadon, a tőle megszokott zseniális zongorajátékával ejtve ámulatba mindenkit – még emlékszem a negyvennyolc évvel korábbi fellépésére a Jazz Randevún: az akkor huszonhét éves ifjú zongorista már megjelenésével is feltűnést keltett, divatos frizurájával erősen Liszt Ferencre hajazó jelenség volt.

Az est zárásaként a ceglédi Sárik Péter ült a zongorához, hogy Berki Tamással összejátszva izzó hangulatot varázsoljon. Berki minden számhoz más sapkát tett fel, és a csaknem arcába mászó gémeskútszerű intelligens kamerát is bevonta a játékába.

És hiába igyekezett mindennek a kitalálója, mondhatni atyja, Hajdu Bandi bácsi kihúzni magát a nyilvános szereplésből, végül Berki Tamás dalba foglalt unszolásának nem lehetett ellenállni, színpadra kellett lépnie.


a-fellepok.jpg


Vissza a hírekhez