Szavazz rám! Válassz meg!
Tudtad-e, két tükör összetekint Kikutatni a titkod? Tudtad-e, hogy valahol két tükör Összehajol?
Egy big band koncertbeszámolót talán nem szerencsés két nem jazz formáció dalszövegével kezdeni, ugyanakkor mégiscsak dukálnak ezek most ide. Az Európa Kiadó dala onnan jutott eszembe, hogy a Modern Art Orchestra (MAO) megkérdezte közönségét: mely kompozíciókat hallanák újra az elmúlt évadból, annak záró koncertjén? Müller Péter „Sziámi” agyafúrt szövegének létjogosultsága pedig a zseniális fotók láttán valószínűleg nem lesz kérdéses. (De bizony kérdéses, mert a JazzMa.hu Magyarország piacvezető jazzfelülete, és semmi köze a fent említett new wave szövegekhez! – A szerk.)
A „Big Band Suite” a nyitó darab, amelyet Fekete-Kovács Kornél komponált. Ez a szvit három részből áll. Számos érdekessége, különlegessége közül néhányat a teljesség igénye nélkül feljegyeztem. Szerepel benne egy Juhász Gyula vers. Butch Lacy (amerikai születésű zeneszerző-hangszerelő) hangja is hallható, amelyben zenei hitvallását mondja el. Nagyon impresszív a darab kezdete: egy basszusgitár hang szól, majd abból egyfajta hanghullámzás alakul ki. A kompozíció első része elektronikus hangokkal kiegészülve fejlődik tovább, majd éteri zongorázást fedezhetünk fel benne. A big band fúvósai – megítélésem szerint – véletlenszerűen énekelt, szöveg nélküli, mélyvonóskart imitáló, tartott, búgó hangokat szólaltatnak meg. Pocsai Kriszta énekesnő is bekapcsolódik a férfikar tetejére. Hagyományos jazz nagyzenekari kompozíciók esetében szokatlan, kortárs művekben bevett, furcsa jelzéseket ad a karmester a zenekarnak. Azt nem tudtam eldönteni, hogy Pocsai Kriszta egy vokódert (beszédszintetizátor) használt, vagy „mérnöki precizitással”, Butch Lacy hangjával ritmikai unisono-ban szólaltatta meg a szerzemény ezen részét.
A második dal Horace Silver „Nutville” című mesterműve volt. Időnként felteszek magamban ilyesfajta kérdéseket: ha Buddy Rich jazzdobos ma élne, vajon mit művelne Csízi László kollégéjával egy zenekarban, illetve egy színpadon…
A „Blue Train”-re 23 szavazat érkezett a közönség részéről az előzetes felmérés során, így kötelező volt eljátszani John Coltrane, a valaha élt egyik legnagyobb (hatású) tenorszaxofonos dalát. A MAO szextettje (jujj, milyen szavak!) a 2017/18 évadban a kompozícióval azonos nevű legendás jazz albumot szólaltatta meg sorozatának második állomásán az Opus Jazz Club-ban. A dal intrójára ugyanúgy lúdbőröztem most is, mint 2017. szeptember 28-án. Egyébként egy nagyon egyszerű, de zseniális dolgot talált ki a zeneszerző: ritmikai és dallami unisono-ban indul a kompozíció, majd a ritmikai együttjáték marad ugyan, de a szólamok különválnak és szép, jazzes harmóniákat szólaltatnak meg a muzsikusok.
„Blues4Mode” a címe a koncert negyedik szerzeményének, amelyet Ávéd János jegyez. Messien hatását a kompozíció megírása kapcsán ezen a koncerten is kihangsúlyozta a MAO zenekarvezetője. Az „Átlátszó hang 2018” kortárszenei fesztiválon is megszólaltatott művet maga a szerző vezényelte szaxofonos helyéről időnként megfordulva. Cseke Gábor szólóját kiemelkedőnek tartottam. A szintén remek bőgőszólóból egy lenyűgöző dobos improvizációba mentünk át.
Az ötödik dal egy jazz standard, a „Body & Soul” volt, amelynek hangszerelését Bob Mintzer készítette. A szárnykürt dominált. A szaxofonsor metamorfózisát (két fuvola, egy klarinét, egy szopránszaxofon) testközelből figyelte Ülkei Dávid altós, akinek amerikai szaxofonos-hangszerelő kollégája ezúttal nem osztott szólamot.
Az „Allegro Barbaro” eredetileg az „Allegro” címet kapta szerzőjétől, Bartók Bélától. Mivel egyes kritikusok barbárnak minősítették zenéjét, így fricskaként megtoldotta még egy szóval a címet. A zongoraműből Subicz Gábor készített lenyűgöző big band hangszerelést. (A zongoradarabot ma egyébként Bartók életművének, valamint a magyar és az egyetemes zenetörténet egyik legjelentősebb alkotásaként jegyzik.) A hatodikként eljátszott kompozíciót már számtalanszor hallhattam. A tempó- és metrumváltások tömegével vannak a darabban, számomra teljesen ízléses kivitelezésben. A hangszerelő a kompozíció végére egy nagyon jól szóló tuttit arranzsált.
A szünet után az emeletről sikerült csodálni a zenét és a zenekart. Herbie Hancock „Speak like a Child” c. kompozíciója következett egy hattagú jazz combo előadásában.
Szintén hat fővel szólt Freddie Hubbard szerzeménye a „Caravan” c. lemezről. Egy héten belül másodszor került a közönség fókuszába ezáltal a szóban forgó lemez. Nagyon helyesen!
A “Boplicity” nélkül nem élet az élet a MAO-nál. Brilliáns, finom, nem túljátszott... A Miles Davis és Gil Evans nevéhez köthető szerzemény, hangszerelés a jazzben szokatlan felállású nonet előadásában szólt. A vadászkürt és a tuba egyidejű szerepeltetése kuriózum volt anno a jazz kompozíciókban, zenekari összeállításokban.
Bob Mintzer hangszerelésében szól a Herbie Hancock zongorájából kipattant “The Eye of the Hurricane”. A fotós kolléganő rá is erősít a hurrikánra: kattog, meg pittyeg folyamatosan itt mellettem. Jaj, de jól teszi! Imádom a képeit! (Úgy tűnik egyre többen vannak így ezzel.)
A hivatalos program utolsó szerzeménye a “8:45 este és reggel”. Az Orszáczky-díjat 2010-ben Fekete-Kovács Kornél ezzel a nagyzenekari kompozíciójával nyerte el.
Bár a Budafok Big Band koncertje nem nélkülözheti a “Soul Bossa Nova” c. kompozíciót, a Budapest Music Center koncerttermében Cserta Balázs kisfuvolás (szakbarbárul: piccolo) közreműködésével is ez „soul-t” 2018. május 27-én. A dallamok még a háziasszonyoknak is ismerősek lehetnek, hiszen az 1998-as focivébé meccsei közti egyik cég reklámjaiban erre a hangszerelésre rúgták a labdát az akkori világsztárok.
A legutolsó dal felkonferálásáról eszembe jutott az a poén, amit gyakran elsütöttünk koncertjeinken: “Játszunk egy számot? Jó. Mondjuk, a 6-ost?” (mosolyog)
Félre a tréfával! Bartók Béla „Tizenöt magyar parasztdal” c. zongoraművének jazz nagyzenekarra hangszerelt változatából a 6. parasztdalt játszotta a Modern Art Orchestra.
Teljes zenei extázisban voltam a koncerten végig. Újra végigélhettem az elmúlt szezon néhány “foszlányát”. Le a kalappal a MAO előtt! Folytassátok, például Kapolcson a Művészetek Völgyében nyáron-off!
Még valami, ahogy Columbo hadnagy mondaná az ajtóból visszafordulva - aki persze már az első pillanatban tudja ki a tettes - a róla elnevezett sorozatban: számomra a jelen beszámolóban a tükrözéses technikával készült fotók és összhatásuk fejeznek ki mindent, amit mint big band szerető közönség és zeneszerző gondolok, érzek, hallok, stb… a legnagyobb létszámú jazz együttesről, mint formációról és a MAO-ról. A kivetitőn ott vannak szó szerint és átvitt értelemben a hatalmas elődök, mesterek. Ehhez a nagysághoz teljesen egyenrangúvá fejlődött, világszínvonalú big band és a szavakkal le nem írható élmény, a tükörképben a MAO legénységével eggyé olvadó nagyságok. (A "világszínvonalú big band" kifejezést Deseő Csaba, nagyszerű jazz hegedűstől hallottam legutoljára az egyik Dzsesszmecsere alkalmával, amikor a két legjobb magyar jazz nagyzenekart méltatta.)
Enikő, köszönöm, hogy leképezted és fotóidon megörökítetted a - magam részéről tudat alatt megsejtett - big band vágyaimat! Nagyon örülök annak, hogy amikor kérdezgettelek a "hagyományos" fotózáshoz képest milyen tartalékjaid lehetnek még, többek között ezt a zseniális tükrözéses megoldást is említetted.
