MAGYAR-AMERIKAI CSÚCSTALÁLKOZÓ
Az előző évekhez hasonlóan, idén is augusztusban érkezett a világ legjobb szaxofonosai között jegyzett Chris Potter hazánkba. Két egymást követő nap, szerdán és csütörtökön az Opus Jazz Club este nyolckor kezdődött koncertjein láthattuk a Dresch Quartet vendégeként. A „minden jegy elkelt” felirat már hetekkel ezelőtt mindkét napra felkerült a klub világhálós programajánlójában, én a szerdai szerencsések között várhattam az újabb magyar-amerikai csúcstalálkozót.
A Chicagóban, 1971-ben született Chris Potter a Dave Holland Quintet szaxofonosaként a 2006-os MediaWave fesztiválon járt először nálunk. A kilencvenes évek elejétől saját zenekaraival egyre komolyabb sikereket arató Potter a világhírnév előszobájában, az ezredforduló környékén került Holland formálódó kvintettjébe. Több mérföldkőnek számító lemezen játszott már, mikor eljutott a győri fesztiválra. Kapcsolata a zseniális bőgőssel később sem szakadt meg, példa erre a két éve nagy durranást hozó Dave Holland, Chris Potter, Lionel Loueke, Eric Harland felállású „Aziza” formáció is. Azonban az említett MediaWave fellépésnek életében egy fontos, ugyancsak a mai napig tartó kapcsolat is köszönhető, ekkor ismerkedett azzal a fesztivál szervezésében dolgozó győri lánnyal, akit feleségül vett. Potter szaxofonosként felért a csúcsra, és magánéletében is megtalálta a boldogságot, tíz éve leánya is megszületett, a család New York-ban él. Erre a házasságra minden magyar jazzrajongó évente áldását adja, az évenkénti családi látogatásoknak köszönhetően, azóta Potter zsúfolt koncert naptárába augusztusonként bekerülnek a hazai jazz helyszínek is. Így vált elsősorban az Opus színpadán 2015-től rendszeressé a Dresch Quartet együttműködése az ezredforduló óta a világ legjobbjai között is többször a legjobbnak elismert tenorszaxofonosával. Az évenkénti találkozók előtt 2011 augusztusában a BJC-ben, 2012-ben viszont rendhagyó módon, áprilisban a Müpa Fesztivál Színházának pódiumán léptek fel közösen. A MüPa koncert felvételeiből lemez is készült, és „ZEA” címmel jelent meg a BMC kiadásában. Azért érdemes felidézni pár más magyar muzsikussal történt emlékezetes találkozását is, például mikor 2007-ben a MüPában Szakcsi 65. születésnapján lépett fel. 2010-ben Szabó Dani vele készített „Contribution”, 2013-ban Németh Feri Joshua Redman közreműködésével készült „Triumph” című lemezének bemutatóján is játszott, az utóbbinál Redmant helyettesítve. Két éve európai turnéja során saját zenekarával a BJC-ben mutatta be „The Dreamer is the Dream” című, az ECM kiadónál megjelent lemezének anyagát.
A szerdai koncerten Chris Potter szoprán- és tenorszaxofonon játszott, a Dresch Quartet a közelmúltban kialakult formációban lépett színpadra. A szoprán-, tenorszaxofonon és természetesen fuhun nevet kapott speciális hangszerén játszó zenekarvezető mellett Lukács Miklós cimbalmozott, a Horváth Balázst váltó Gyányi Marcell bőgőzött és Baló György dobolt.
A két részes koncert első pillanatában megtörtént a varázslat, amit az Opus műsorajánlója ígért, amire mindenki várt. A zene spirituális ereje egyből megfogta a közönséget. Rögtön különös dolgok történtek, napi gyűlöleteink egyre távolodtak, a tekintetek egyre szelídebbé váltak. Dresch Mihály és Chris Potter kettőse egyre újabb csodákat mutatva ragadott magával. Hitetlenkedni próbáltunk, de Baló István és Gyányi Marcell elhitette, ez a csoda a valóság. Furcsa volt, de éreztük, lehet úgy felemelkedni, hogy nem taposunk lefele. Gyanakodtunk, de lebegni jó volt, és különben is Lukács Miklós cimbalom szólója úgy elröpített, hogy majdnem nekiütköztünk saját korlátainknak. Potter még további magasságokat tárt fel, onnan nézve már nem volt más csak a zene. Dave Binney, a szaxofonos-zeneszerző mondta egyszer a Down Beatnek adott interjújában: "Chris nyitott mindenre. Innentől bármi megtörténhet." Nos, Misi és a többiek is nyitottak mindenre, így jazz, világzene, Hungarian bebop és American folk, a városi fekete blues és a nagy puszták férfi éneke, Coltrane öröksége, több különböző gyökerűnek ítélt kultúra találkozott. Nem akarta egyik sem legyőzni a másikat, egyedüli üdvözítőnek mutatkozni, inkább a közös pontokat mutatták fel. Potter szerint a zene életmód; tovább kell haladnia. Mint honlapján megfogalmazta: „Sok zenei forma érintett meg, mint a funk, hip hop, country, különböző népzenék, klasszikus zene stb. Nem engedtem, hogy ezek a hatások zenémbe szükségtelenül önkorlátozóak legyenek. Azt szeretném, hogy az emberek érezhessék a zenét, sőt táncolhassanak is, és ne gondolják, hogy ez bonyolult vagy tiltott dolog. Ha tudok játszani valamit, aminek értelme van számomra, talán képes vagyok a jelentését eljuttatni más emberekhez, és a stilisztikai kérdések maguk adják meg a választ." Bár táncra nem sikerült perdíteniük, de a varázslók üzenete befogadásra talált, mozdulatlan utazásként is katarzist hozott. A székeken ülve vagy a karzaton állva lelkünk szabadon táncolhatott. Aki ott volt ezen a koncerten, igazolhatja, igazi varázslat történt. Külön öröm volt, a friss diplomás varázslóinas Gyányi Marcell is méltó társa volt a nagymestereknek, márpedig Chris Potter, Dresch Mihály, Lukács Miklós és Baló István minden alkalommal ámulatba ejtik a közönséget. Talán a varázs nem törik meg a következő koncertig, ahol majd új erőt kapva ismét kezdhetjük magunkat szabadon jól érezni.
