Jazz-collapsus a Meseházban
A Meseházi Alapítvány gondozásában, a Jazz evolúciója címmel írta be magát nagy nyomtatott vörös betűkkel a Békési úti intézmény Békéscsaba kultúr-kúl-történelemkönyvébe, csütörtök este. A jazz-meseudvar három zenekarral húzta be a nyári függönyt – csoda, hogy nem estünk szét a sok szinkópától.
Veres Kriszta, a Meseház anyukája köszöntőjében elújságolta, az est folyamán egy nagy álma valósult meg: ugyanis a hazai jazz nagyágyúi vezetnek végig a jazz korszakain, a kezdetektől, napjainkig és tovább.
Majdan a szólabdát Tóth Sándor (továbbá Sanyi) szaxofonos vette át, és csak mesélt, mesélt, mesélt… Már lassan kezdtem megijedni, hogy itt már nem lesz muzsika, csak sok 10 perces históriafestés, miközben csak úgy dagadt a góré előtti színpad a remekebbnél remekebb hangszerektől.
És egyszer csak Sanyi felkonfolta az első csapatot, a Szalóky Classic Jazz Bandet a deszkákra (Szalóky Béla – trombita, pozan, Gyárfás István – gitár, Dennert Árpád – szaxofon, klarinét, Lutz János – bőgő).
Közben a káprázatos klasszikus melódiákat hallva, a drága Vandlik Tomi (az évente egyszer koncertező csabai Grandmothers torka) fájdalmasan megvallotta, biztos magnóról gitározik Gyárfás István (Gyafi), mert be sincs dugva a hangszere.
A murit követően, az átállás alatt az intézménnyel szemközt meghúzódó Kotró csehó előtt kérdőre is vontam Gyafit, hogy ugyan, mit képzel?, van itt nekünk elég bajunk… és ő meg csak úgy a mindenféle nyakatekert, disszonáns kígyózó hangokkal tetézi a nyomorunkat. „Ó… tkp. most vissza is fogtam magam”, felelte elegánsan.
A második zömmel bebop-káprázat a Tóth Sándor Quartet volt, azaz a mi Sanyink bandája (Tóth Sándor – szaxofon, Pataj György – zongora, Pengő Csaba – bőgő, Jeszenszky György – dob). Az egyesület egyébként telis-tele volt békéscsigabigai fejjel.
Ugye Sanyi vagy két évig itt élt… Pataj Gyurikát épp 30 éve hívtuk a világ egyik legjobb diákrockzenekarába, a Szilánkokba billentyűzni, de ő akkor már javában rajta volt Oscar Petersonon, mi meg nem. Pengő Csabi pedig akkoriban kezdte bontogatni a basszusgitárhúr-készletet a csomagjából… illetve egyszer dicsérte, az azóta elhunyt Chris Squire, a Yes bőgőse játékát… mire én azt gondoltam magamban, hogy „ugyan mán, Öcsi!”, majd Csabi vagy 100x kinőtt engem. Ez van.
És az utolsó etap, a Loop Doctors (Romhányi Áron – billentyűk, rap; Szendőfi Péter – dobok, octapad) a hátán vitte a 22. századot. Ha Sanyiék a bebop-káprázat, akkor Romhányiék az elektro-szemfényvesztés. Hihetetlen dinamika, tempó, őrület… és önkívület.
Ájulás. Még szerencse, hogy közel volt a sürgősségi.
