Szubjektív beszámoló a Bartók jazzkonzi 2019-2020-as tanévének félévi vizsgáiról – 1. nap
Tegnap voltam először 2018 májusa óta a Budapest Jazz Clubban. Kicsit tartottam ettől az úttól, mert a BJC-ben sok lépcső vezet lefelé a koncert helyszínig. 2018. május 31-i stroke-om óta nem szoktam lépcsőkön lefelé járni. Most azonban with a little help from my lovely wife Gabriella, ha nem is túl könnyed léptekkel, de abszolváltam ezt is.
A koncertteremben az első asztalsor első asztalához ültem, ahonnan egyenesen a Yamaha zongora billentyűzetére lehetett látni. Első „vendégem” Csuhaj Barna Tibor volt, majd jöttek egymás után kitörő szeretettel üdvözölni a tanárnők és tanár urak: Karosi Júlia, Urbán Orsi, Juhász Gábor, Gyémánt Bálint, Révész Richárd, Márkus Tibor, Geröly Tamás. És a koncert után Kollmann Gábor is. Remélem, nem felejtettem ki senkit.
Lakatos Ágnes nem adott puszit, mert meg volt fázva, viszont búcsúzóul megjegyezte: „Robi, nagyon kíváncsi vagyok, mit fogsz írni erről az estéről.”
Hát alább olvashatod Ági néni!
Az első „félidőben” négy zenekar játszott. Az első háromtól nem jöttem izgalomba. Átlagos konzis produkcióval rukkoltak elő.
Viszont a szünet előtti formáció egészen jó volt, agyam notebook-jába feljegyeztem: reszkess Vintage Dolls! Persze Munkácsy Eszteréknek nincs félni valójuk, mert ők tök profik, de a három lányos vokál itt is megvolt, csak a repertoár modern kori jazz standard-ekből állt. A lányok közül különösen Regián Réka Kata fuvolázása tetszett. Szerintem Zahár Fanni óta nem hallottam ilyen jazzes ízzel fuvolázni lányt. Pedig az már jó pár éve volt. Ebből az első részt záró produkcióból még két fiút emelnék ki. A gitáros Csíki Ágostont (azt mondtam, na végre valaki 21. századiul gitározik), és a dobos Fábry Adoniszt (2000), akit a javaslatomra vett fel 12 évesen Snétberger Ferenc híres felsőörsi nyári táborába. Utána legközelebb 2014-ben az AlbaRegiaFest tehetségkutatójának zsűrijében láttam őt játszani a D.A.S. Trio-val. Rögtön meg is hívtam őket a következő évi Debreceni Jazz Napokra. Azóta viszont nem találkoztam vele. Régebben fusiont játszott, most viszont úgy swingelt, hogy az csoda. Egyébként, ha a műsorvezető lány nem mondja be a nevét, nem nagyon ismertem volna meg, mert bennem a 2015-ös kisfiú képe volt meg róla, középmagas, nagyon hosszú hajú. Ehhez képest legalább 30 centit nőtt és levágatta a haját!
Szünetben ismét odajött az asztalomhoz Juhász Gábor, hosszasan beszélgettünk, majd búcsúzóul megköszönte, hogy Karácsony előtt feltettem friss stúdiófelvételét (kép és hang) a JazzMa.hu-ra. Aztán Antal Tibor (hegedű) tanár úr is odajött hogylétem felől érdeklődni.
S máris kezdődött a második rész.
Claudia Castagno (Garai Attila unokája!) az egyik kedvenc énekesem! Argentin apukájától örökölte hosszú ébenfekete haját, a hangját pedig Attilától. Csak hát övé a szoprán „lage”-ba tartozik. Olyan tökéletes brazil portugállal énekelte a „Triste” című Antonio Carlos Jobim dalt, hogy arra még a Flamengo drukkerek is csettintettek volna. (Itt jegyzem meg, hogy a bemondó kislány „triszte”-ként konferálta a dalt, pedig az „triszcsi”!) Claudia-t olyan zenészek kísérték, akiknek már rég a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékén lenne a helyük. Nevesítve őket: Thorpe Gáspár – gitár, Gerendás Ruben (arra gyanakszom, hogy Gerendás Péter fia!) – basszusgitár, Ceryák István – dob. Mindegyikük különleges tehetség hangszerén!
Gáspárék után egy olyan formáció jött, amire nagyon kíváncsi voltam. Mert a JazzMa.hu két gyakornoka játszott benne. Ti. a basszusgitáros Török Bettinát és a gitáros Salvai Ádámot még soha sem hallottam játszani. Bettina nem virgázott fel, s alá, annyi hangot játszott, amennyi egy ízléses kísérethez kell, betonbiztos alapot szolgáltatott a zenekarnak. A balkezes gitáros Ádám az első számban kicsit elfogódott volt, a másodikban már egész jókat játszott, a „Yardbird Suite”-ben pedig egyenesen „lubickolt”. Nagyon örültem neki, mert amikor a koncert előtt odajöttek az asztalomhoz köszönni, bíztatásul mondtam nekik: „Szedjék össze magukat, jól játsszanak, mert ha szarul játszanak, azt is megírom!” De mint olvashatták, csak jókat tudtam írni róluk.
Viszont ebből a formációból kiemelkedett Kacsenyák Gábor! Konkrétam ámuldoztam, annyira jó volt. Ő az Egri Jancsika, Farkas Zsolti vonulat következő tagja. Nem tudom, kinek a tanítványa, ezért azt írom, nagy taps a lányoknak! (Akik már asszonyok…)
Utána jött volna az a produkció, amire nagyon kíváncsi voltam. Az énekesnő Orbay Lilla itt zongoristaként szerepelt volna. Viszont a bemondó lány közölte, ők holnap fognak szerepelni… (Arról viszont már Salvai Ádám fog beszámolni.)
Aztán jött a záró felvonás, vagyis a hab a tortán. A Magyar Jazz Szövetség „Az év fiatal jazz muzsikusa” cím tavalyi nyertese, az énekesnő Hász Eszter! Őt már láttuk feleségemmel Debrecenben tavaly nyáron. (Vajh, ki hívhatta meg?)
Mivel Gabinak abszolút hallása van, egyből kiszúrja, ha valaki hamisan énekel. Eszterről már a Nagyerdőben megállapítottuk, hogy nagyon tisztán énekel. Tegnap este is ezt tette. Az első számban (How Deep Is the Ocean) viszont megrémültem, mert úgy énekelt, mintha hangszálgyulladása lenne. De az Esperanza Spalding nótában (Precious) szabályszerűn világszívonalú volt. Aki ismer engem, azt tudja, hogy ilyent nem túl sűrűn írok!
Egyébként pedig kedves tanár nénik és tanár bácsik, köszönöm a hosszú évek óta tartó kitartó munkátokat, amellyel felnevelitek a magyar jazz következő nemzedékét!
