JazzMa

Friss Hírek

Bluesy Wednesday2024. május 08.
Takase, Aki: Forte2024. május 06.
ConnecTrio: Luminosity2024. május 04.

Hírek

ÚJRA EGYÜTT

Kedden az olvasók, a zenészek, a koncertszervezők, valamint szerkesztőségünk munkatársai által is az év énekesének választott Winand Gábor ezúttal Szakcsi Jr. hathatós közreműködésével tárta a Budapest Jazz Club közönsége elé zenében fogalmazott önvallomását. A különböző zenei kifejezésmódokban bátran kalandozó Winand, és a többnyire a „Blue Note” úton járó, konzervatívnak elkönyvelt Szakcsi Jr. duója furcsa párnak tűnt. Elsőre Lautréamont, a szürrealizmus alapvető művész elvévé vált mondata idéződött fel bennem: „Szép, mint egy esernyő és egy varrógép véletlen találkozása egy boncasztalon.”

01-67.jpg


02-66.jpg


A múlt évben az „About Me", igen kifejező című, kivétel nélkül saját kompozíciókat tartalmazó új szólólemezzel jelentkezett Winand Gábor a lemez megjelenése után koncert sorozaton élőben kezdte bemutatni saját magáról és az őt körülvevő világról szóló szerzeményeit. A koncerteken mindig elmondta, énje két félből tevődik össze, és az egészet adó elengedhetetlen másik fél, aki mindenben életének társa, Elsa Valle. Ő inspirálta Gábort önvallomásainak lemezzé formálására, írta a dalok szövegeit, és mint speciális vendég két számban énekelt is a lemezen.

https://www.jazzma.hu/lemezpolc/hazai-eloadok/winand-gabor/about-me/kritika/winand-gabor-about-me

Énjének fontos alkotóeleme azonban a lemezbemutatókon nem lépett színpadra, mert mindenképp ki akarták próbálni, Gábor képes-e lekötni egyedül a közönséget egy teljes koncerten át. A stúdiótechnika lehetőségeit kihasználva a lemezen hallható összes hangszert, a tőle megszokott fúvósokon kívül, a billentyűsöket is ő szólaltatta meg, fő „hangszere”, az ének mellett. Ezek a koncertek így mind rendhagyó lemezbemutatók voltak, mert Gábor elhagyva a fúvós hangszereit, a fő hangszerévé vált billentyűsön játszott. Mint a tavalyi első koncertek egyikén tavaly elmondta, élőben kissé zenebohóci produkciónak tűnne, ha zongorázás közben még a szaxofont is fújná, de a későbbiekben kidolgoz majd valami megoldást. Továbbra is a billentyűknél maradva a megoldást idővel megtalálta, mégpedig meglepetésre egy zongorista, Szakcsi Jr. személyében.

A koncert előtt mindketten nevetve mesélték, utoljára talán még valamikor gyerekkorukban játszottak együtt. Aztán külön utakon jártak, újbóli egymásra találásuk okának megfejtéséhez most is egy régi-régi közhely felidézése, nevezetesen a „keresd a nőt” segített. Az utóbbi időben ugyanis Szakcsi Jr. többször is helyettesítette édesapját Elsa LATIN JAZZ SYNDICATE zenekarában, és a koncertek alatt egymás játékában egyre több örömöt felfedezve újult meg zenei kapcsolatuk, mely ígéretük szerint hosszú távú lesz. Ennek első állomása volt a BJC keddi koncertje is, mely ahogy Gábor mondta, csak annyira „About Me”, amennyire továbbra is művészi irányát, álmait tükrözi, de az új és régebbi számokkal bővülő repertoár már kettőjük közös, egyenrangú alkotói folyamat eredményeként kerül feltárásra és bemutatásra.


03-63.jpg


Winand Gábor szólóban játszotta a nyitó dalt, de a szintetizátor varázzsal kezdődő tempós témájú „Sparkle of Stars” utáni tapsok közepette Szakcsi Jr. is újabb tapsok kíséretében elfoglalta helyét az akusztikus Yamaha zongoránál, és az új szerzemény, a „Sky” már duóban hangzott el. Az új dal után egy régi nóta, Winand Gábor az „Ad Libitum”, az előzőleg megjelent a capella duólemezén is megtalálható „Jazzero” következett. Ez a szerzemény minden koncertjén a repertoárba kerül, Gábor az elmúlt években Ramon Valle triójával is előadta. A jazzero spanyol nyelvterületen a jazzman megfelelője, a dalt most két igazi jazzero, zenei kifejezéssel élve és előző, a capella lemezének címére utalva „ad libitum”, azaz „ahogy jólesik”, a dallamok kötöttség nélküli ritmizálásával hallhattuk. A katarzist hozó szám feszültségét az első részt záró „Estreya Fugaz” lágyabb melódiája oldotta.


04-64.jpg


05-61.jpg


06-61.jpg


07-60.jpg


Balladával indult a második rész, a „Mis Pasos” halk léptekkel vezetett vissza a koncert hangulatába. A ráhangolódás pillanatok alatt megtörtént, és a Gábor pozitív életfelfogását hirdető „Yes” címet kapott kompozícióra az egész közönség boldogan igenelt. A gondosan szerkesztett, és jól építkező programnak köszönhetően első részhez hasonlóan, a másodikban is a harmadik szám hozta a csúcspontot. A katarzist ezúttal Gábor kíséret nélkül, szöveggel és a „scat” nyelvén improvizálva előadott éneke alatt élhettük meg. Végül a „Nagy Amerikai Daloskönyvből” egy standard, Jerome Kern híres dala, az „All the Things You Are" alatt merenghettünk az Oscar Hammerstein II írta szép szerelmes szavakon, és csodálhattuk a finoman játszott szólókat. Természetesen jött a ráadás, amely igazi örömzenét hozott. A Mercer Ellington komponálta „Things Ain’t What They Used to Be” a világ talán legjobb búcsúszáma, a lassú blues most is lázba hozott mindenkit, a közönség ütemre tapsolva adta a dob kíséretet, amely végül vastapsba csapott át.


08-56.jpg


A koncert előtti kétségek eloszlottak. A csodában, amit zenének hívnak nincsenek áttörhetetlen falak, sőt, alaposabb vizsgálódás után rájöhetünk, a falak nem is léteztek. Winand Gábor és Szakcsi Jr. megmutatta, hogy két különleges tehetséggel megáldott, a jazz nyelvét gazdag szókinccsel beszélő, virtuóz művész képes kölcsönösen ráérezni egymásra, és kompromisszumok nélkül, közös úton haladni. Rezdüléseik, vihart hozó szólóik ezt mutatták. Zenéjük boldogságot hozott. Hazafele menet elmosódtak a „Furcsa pár” képkockái, és azon kaptam magam, hogy a „Két összeillő ember” dallamait dúdolgatom.


hangfoglalo.jpg


nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez