JazzMa

Friss Hírek

Salamon, Guy: Free Hugs2024. június 20.
Laughing Bastards: Fetish2024. június 16.
B52 JazzParadicsom2024. június 10.

Hírek

A free jazz kiemelkedő alakjai - 4. rész: ALBERT AYLER

1960. december 21-e (éppen idén lesz hatvan éve), New York City, A&R Stúdió: az Ornette Coleman Double Quartet felveszi a "Free Jazz - A Collective Improvisation" című lemezét. Mérföldkő a szabadon rögtönzött zene több évtizedre visszatekintő történelmében. A sorozat minden hónap második hétfőjén megjelenő részei a free jazz legjelentősebb képviselőit mutatják be. Negyedik rész: Albert Ayler.

aa1.JPG


Rövid életrajz - egy nyúlfarknyi (34 év!) földi pályafutásról.

Albert Ayler (nincs más-, vagy becenév!) 1936. július 13-án született Cleveland-ben. Tizenéves korától oboán is tanult, később (1950 után) különböző zenekarokban szaxofonon játszott, eleinte R&B-t, aztán jazzt. Kezdetben Charlie Parker zenéjét szerette. A hatvanas évektől - nehezen megmagyarázható módon - a free jazz felé fordult, de nevezhetjük avantgárdnak is a kialakulóban levő stílusát. Akik hatottak még rá: John Coltrane és Ornette Coleman - de ez "visszafelé" is igaz! Meghatározó  esemény az életében: 1962-ben Európába költözött. Megismerkedett Cecil Taylor-ral és Niels-Henning Ørsted Pedersen-nel.

A továbbiakat kövessük lemezfelvételei kapcsán - sajnos nem túl hosszú (és szubjektív), a nem teljes lista. A sorrend a rögzítések időpontjait veszik figyelembe, a megjelenések nagyon változóak (sok a posztumusz kiadás). Ayler tenor-, szoprán-, majd később altszaxofonon játszott - aztán énekelt, szövegeket is mondott. A címek önmagukért beszélnek.


"My Name is Albert Ayler" (Debut, 1963): Niels Brosted - zongora, Niels-Henning Ørsted Pedersen – bőgő, és Ronnie Gardiner - dob.

(Furcsa módon ez tetszik nekem a legjobban, pedig kikövetkeztethető, hogy ez az első. Később megjelent egy korábbi (1962-es) felvétele "Something Different!!!!!!!" címmel - hat felkiáltójellel! - több évvel a halála után.)


aa2.JPG


Néhány hónap múlva jött a "Spirits" (Debut), 1964. februárjában vették fel. Quartet, már játszott rajta a későbbi rendszeres zenésztárs Sonny Murray (dob).


aa3.JPG


Pár hónap múlva rögzítették a "Spiritual Unity" (ESP) című lemezt. Trió felvétel: Gary Peacock bőgőzik, Sonny Murray dobol. Na, ez már "nagyon olyan". "Csicsergés" - Peacock szép alapjaira - nem háttérzene.


aa4.JPG


Egy héttel később a "New York Eye and Ear Control" (ESP) került rögzítésre - az előző alkotás hármasához Don Cherry (trombita), John Tchicai (altszaxofon), és Roswell Rudd (harsona) csatlakozott. A bevezetőben ("Free Jazz...") említett lemeztől nem áll távol - de nem is hasonlítható hozzá. (Az korszakalkotó, ez - szerény véleményem szerint - nem.)


aa5.JPG


Két hónappal később (nem tétlenkedtek!) a "Ghosts" (Debut) című albumon Cherry, Peacock és Murray játszott - a zenekarvezető mellett. (Az előző négy lemezt alig több, mint fél év alatt vették fel!)


aa6.JPG


aa7.JPG


Most jöjjön egy koncertfelvétel: a sokkal később kiadott "Live in Greenwich Village - The Complete Impulse Recordings" (Impulse!) - az 1965-66-67-es felvételek összkiadása. New York City-ben három helyszínen játszottak: a Village Gate-en, a Village Vanguard-ban és a Village Theatre-ben. Három év hangversenyeinek összegzése - dupla CD - Ayler (és társai) rögtönzéseinek kiváló példája.


aa8.JPG


A következő - általam kiválasztott - lemez a "Love Cry" (Impulse), 1967-68-as felvételek. Ezen (is) öccse Donald Ayler trombitál, Alan Silva bőgőzik, Milford Graves dobol. Érdekes színfolt (?) Call Cobbs csembaló-játéka. (A kérdőjel nemtetszést jelent.)


aa9.JPG


És végül: "The Last Album" (Impulse!) - az utolsó stúdiófelvétel (1969), amely már AA halála után jelent meg. Eklektikus számok - mintha a közönség igényét már nem vették volna figyelembe - elektromos gitárral, elvont ének- és beszédhangokkal, a blues (!) mellett free-be hajló elemekkel, nehezen befogadható dallamokkal - de Ayler átható tenorszaxofon játékával, egy gyönyörű befejező darabbal.


aa10.JPG


Az életrajz folytatása: AA 1970. november 5-én eltűnt. Húsz nappal később, 25-én az East River-ből (New York City) került elő a holtteste. Öngyilkos lett? Vagy megölték? A mai napig tisztázatlan. De: nem merült el - sem ő, sem a zenéje! Az az utolsó dal, az utolsó lemezen - mintha elbúcsúzott volna...

Ösztönös, egyedülálló tehetség volt - a maga műfajában. Ha egy free jazz zenész felvételei több, mint ötven (50!) évig fennmaradnak - sőt újra kiadják a "megtalált" alkotásokat - az nem lehet véletlen.

És most újra meghallgatom a bemutatkozó lemezéről a "Summertime"-ot. Ajánlom.


aa11.JPG


Vissza a hírekhez