Életem jazzkoncertje – Tamás Kinga (Gárdony)
Diana Krall!
Diana Krall talán egy kevésbé ismert albuma a „Glad Rag Doll” (2012), amellyel a 20-as, 30-as évek amerikai konzumnőinek állít egy-egy dalban emléket az énekesnő. Nem tudom, hogy hányan emlékeznek rá, de ennek az albumnak a bemutató turnéja alkalmával Magyarországon is játszott a jazzénekes/zongorista 2012. november 13-án a Budapest Sportarénában. Nekem mindig is nagy kedvencem volt, sosem gondoltam volna, hogy eljutok egy élő koncertjére, de a férjem meglepett egy jeggyel, ráadásul nagyon közel a színpadhoz. Diana a hatalmas előadótermekben is nagyon meghitt hangulatot teremt, és ez sikerült neki Budapesten is. Úgy emlékszem, hogy a küzdőtérnek csak egy része volt székekkel berendezve és a lelátókat is csak az egyik oldalon lehetett elfoglalni. A színpad vörös, nehéz drapériákkal volt körülhatárolva, mint egy némafilm vetítővászna, és jazzklubokat idéző félhomályba öltözött. Diana-nak rendkívüli kísérőzenekara volt, minden egyes zenész önmagában is világklasszis, valahogy mégis annyira ő és a zongorajátéka áll a produkció középpontjában, hogy szinte nem is nagyon emlékszem másra, csak a fesztelen, beszélgetős, viccelődős énekesnőre a zongoránál, és a leírhatatlan hangjára. Annyira elképesztően természetesen áradt belőle a zene, hogy bármit csinálhatott a hangjával, akármilyen szabadon játszott is a ritmusváltásokkal, sokszor az eredeti dallamot szinte teljesen elhagyta, mégis harmónia és tiszta hangzás vette körül.
A zongora számára nem is hangszer, egy másik szólam, hanem sokkal inkább egy játszótárs a koncertek alatt, egy improvizatív mező, amiben állandóan fenntartja a hallgatósága figyelmét. A lemezfelvételekhez képest teljesen kitágítja egy-egy dal interpretációs terét, és elszakad attól az elképzeléstől, hogy egy dal reprodukcióját adja. A jelenlét, az ottlét kiemelt fontosságú a számára, és az egész show ezt a jelenlétet igyekszik megteremteni, megszülni a hallgatóságában is. Az énekesnő otthonról hozott gramofonja állt a színpad közepén, és a koncert egy mozzanataként elkezdett mesélni a szülei lemezeiről, és arról, hogy mennyire meghatározza az egész zenei életútját ez a gyerekkori élmény, hogy hallgathatta ezeket a lemezeket. Aztán mesélni kezdett arról, milyen volt azokkal a legendákkal találkozni és énekelni, akiknek a lemezeit ezerszer meghallgatta. És a nézők beolvadtak ebbe a jelenlétbe, ültek Diana Krall-lal egy szobában, és hallgatták a szobakoncertjét, mintha meghívott volna mindenkit a nappalijába. Az énekhangjában is ez a fajta közvetlenség, egyszerű könnyedség az, ami lebilincselő. Emlékszem, hogy az album témájához gondosan megválasztott videók is futottak a színpad hátterében felszerelt vásznon. Fekete-fehér rajzfilm-részletek, mindig az aktuális dallal összekapcsolt asszociatív vizuális tartalmak, de sokkal inkább nyomot hagyott bennem ez a bensőséges hangulat és az énekesnő végtelen közvetlensége és egyszerűsége. Neki még a csöpögős, romantikus, már-már szirupos dalokat is elhiszem, mert annyira hiteles ebben a melankólikus, melodramatikus, ábrándozó női szerepben.
Nagyon hamar véget ért a koncert, bár voltak ráadás dalok is. Emlékszem, hogy sokáig nem mozdultam a helyemről, nem akartam ebből a hangulatból felugrani és a mélygarázsban találni magam, inkább lefényképeztem a gramofonját, és fel is raktam valami közösségi felületre, pedig nagyon ritkán osztok meg ilyen élményeket. Teljesen a hatása alá kerültem.
Két okból is emlékezetes nekem Diana Krall. 2012 novemberében másfél évesek voltak az ikreim, és emlékszem, hogy ez volt hosszú idő óta az első élő koncert, amin ott lehettem. Akkoriban 2 órákat aludtam hosszú hónapokig, és már nagyon ki voltam merülve, de ez a koncert megint feltöltött.
A másik ok pedig az ismétlés volt. Diana Krall a legnagyobb meglepetésemre 2013 nyarán a VeszprémFeszt-en is fellépett a Glad Rag Doll show-jával! Nem volt kérdés, hogy mindenképp újra elmegyek. A veszprémi arénában volt a koncert, és ide már kettesben mentünk a férjemmel. Hasonlóan emlékezetes volt, lehetne írni erről is egy beszámolót.
Találtam is egy írást erről a fellépésről a jazzm.hu-n, a képek miatt is érdemes rákeresni.
A koncert másnapján pedig megtudtam, hogy mi a másik ok a zenei élményen kívül, amiért nem fogom ezt a veszprémi rájátszást Diana Krall-tól soha elfelejteni, ugyanis akkor derült ki, hogy már nem ketten mentünk a férjemmel, hanem a születendő harmadik gyermekünk, Liza is velünk tartott.
