JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2020. november 24.
Olvasói Szavazólista 20202020. november 24.
Névnapi jazz - Emma2020. november 24.
FELHÍVÁS 2020. szeptember 06.

Hírek

Megjelent a Nagy Emma Quintet „LFO” című lemeze

2018 januárjában a Bartók jazzkonzi félévi vizsgakoncertje után hazaérve azonnal kiírtam újságunk legfrissebb híreként, hogy felfedeztem egy olyan 20 éves énekesnő tehetséget, aki a magyar mezőnyben teljesen egyedi, szokatlan énektechnikával énekel. Azt is leírtam, hogy a következő években először a magyar mezőnyt fogja elkápráztatni, majd rohammal beveszi Európát.

nagy-emma.jpg


Nos, szokás szerint 1 évvel mindenkit megelőztem itthon! A Müpa csak 2019-ben figyelt fel rá… Igaz, addigra Emma és zenekara már nyert egy itthoni tehetségkutatót, sőt első CD-jét is felvette. Sőt 2018 augusztusában felléphetett hazánk legrangosabb jazzfesztiválján, az 1972 óta üzemelő Debreceni Bor- és Jazz Napokon is. Mi több lapunk Szerkesztőségi Szavazólistáján, és az Olvasói Szavazólistáján -2019 január elején- is ő lett „Az év felfedezettje”!

2019-ben meghívták a Sziget Fesztiválra, Debrecenbe (ezúttal már együttesével, a Nagy Emma Quintet-tel!), és októberben a Pozsonyi Jazz Fesztiválra!

Az idén a COVID-19 járvány félbe szakította diadalmenetét. Például júliusban nem tudott Spanyolországba menni a NEQ, pedig három fellépésük is lett volna.


nagy-emma-quintet-kredit-scholtz-kristof-.jpg


A Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló programja támogatásával felvehette második lemezét, a „Low Frequency Oacillator”-t.

https://www.youtube.com/watch?v=LOom8HgNB8A&feature=youtu.be&fbclid=IwAR3dkvskpJg-fE8YfILEvzZ3hnpxEdAWda4CETN3qzPDC-8pbf0uSE8HJEM


nagy-emma-quintet-low-frequency-oscillator.jpg


Ennek lemezbemutatója október 27-én, kedden 20 órakor lesz az Opus Jazz Clubban.


hangfoglalo.jpg


nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez