JazzMa

Friss Hírek

Takase, Aki: Forte2024. május 06.
ConnecTrio: Luminosity2024. május 04.

Hírek

Exkluzív interjú a Magyar Jazz Szövetség Combo Versenyének első helyezettjével, Gyányi Marcellel

Marcit a 2010-es évek elején láttam először játszani. Azóta sok minden történt vele.

gyanyi-marcell.jpg


1) Először is engedje meg, hogy gratuláljak ahhoz, hogy vasárnap a Budapest Jazz Clubban megnyerte a Magyar Jazz Szövetség Combo Versenyét!

Köszönöm!


mjszlogo.jpg


2) Melyik kompozíciójával nyert és kik voltak a Gyányi Marcell Quartet tagjai?

Két dalt játszottunk a döntőben. Ebből az egyik Chick Corea "500 Miles High" című darabja volt, a másik pedig "Any Drop of Youth" címmel az én szerzeményem. A zenekar tagjai még: Szabó Dániel Ferenc - dob, Varga Dániel – szaxofon, és ifj. Tóth István - gitár. 

3) A pénzdíjon kívül járt ez más különleges jutalmazással?
Nyertünk két koncert lehetőséget is a következő héten, de mivel mindegyikünk aktív, elfoglalt zenész, ezért ilyen rövid határidővel nem tudunk fellépni a megadott időpontban különböző elköteleződések miatt. Kértem a Jazz Szövetségtől, hogy keressünk másik időpontot, egyelőre a válaszukat várom. Szeretnék minél jobb körülmények között bemutatkozni a zenekarommal.

4) Akkor én meghívom a zenekart A Debreceni Bor- és Jazz Napokra! 2022. augusztus 8-án, vasárnap a JazzMa Színpadon lesz a fellépés!
Köszönöm, ott leszünk!


5) Akkor most lépjünk vissza időben! Talán 2010 tavaszán láttam magát először Csepelen, mikor az Egressy Béni Zeneiskola országos versenyének jazz döntőjében az iskola sextetjének tagjaként megnyerte a combo versenyt. Emlékszik még arra?

Igen, jól emlékszem. Szerintem 2012 tavasza volt, mivel előző év szeptemberében költöztem Budapestre. Nagyon szerettem azt a zenekart. Rengeteget tanultam a társaimtól és Tűzkő Csabától, aki felkészített minket a versenyre.


6) Azóta hány tehetségkutatón vett részt? Pár évvel ezelőtt a Talentométeren láttam életemben először basszusgitározni magát a Makrohangban.
Azt hiszem, most érintettük azt a hármat, amit fontosnak tartok a zenei karrieremben. Mindegyik erős lökés volt egy bizonyos irányba. Az A38-as Talentométer a rock, az Egressy és az MJSZ által szervezett verseny pedig a jazz felé. 

7) Jelenleg hány zenekarban basszusgitározik?

Vannak zenekarok, amik projekt alapon működnek és dolgozom állandó formációkkal. Játszottam és nem kizárt, hogy fogok is basszusgitározni például Baló István és Subicz Gábor zenekarában, de a közeljövőben jelenik majd meg izgalmas rock anyag a Laiho-val és a Deep Glaze-zel is.


8) És melyik formációkban bőgőzik?

Nagybőgőn játszottam a combo versenyen a saját quartettemben, ezenkívül bőgőzöm még a Dresch Quartetben, Kovács Ferenc-Kovács Zoltán Quintetjében, a Párniczky Quartetben, és Varga Dani különböző felállású cuccaiban.


9) 2019-ben már járt Dresch Mihállyal a Békás tó partján a debreceni Nagyerdőben. Milyen benyomást szerzett a fesztiválról?  

Jót! Király, hogy van jazz fesztivál Kelet-Magyarországon!


10) Legközelebb hol, mikor és kivel fog fellépni?

Szeptember 28-án zenélek legközelebb a Dresch Quartettel a MOMkultban.


hangfoglalo.jpg


nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez