Hááát… (szubjektíven Charles Lloyd koncertjéről)
A 83 éves Charles Lloyd szó szerint egy élő legenda, többször koncertezett Magyarországon is, én is voltam néhányan, kilenc CD-je lapul a szekrényemben. Bár elsősorban a Jarrett-tel felálló quartetje a kedvencem – amely összeállítással nem járt hazánkban –, ha jön, én megyek a fellépésére.
A múlt év végén tűnt fel a Müpa januári programjai között Lloyd koncertje, mégpedig „Wild Man Dance” lemezének anyagával. A lemez felvételei 2013-ban készültek Wrocław-ban (kifejezetten az ottani jazzfesztivál felkérésére íródott), és 2015-ben jelentette meg a Blue Note kiadó. Érdekessége, hogy Lloyd-on és három amerikai zenésztársán kívül a görög Sokratis Sinopoulos játszik lírán és a magyar Lukács Miklós cimbalmon az együttesben. Magyar zenész egy top kategóriás amerikai jazz együttesben, hát nem egy mindennapos történet.
Baljós előjelek már a koncert előtt jelentkeztek. A múlt héten írt egy e-mail-t a Müpa, hogy elmarad Maria Schneider Orchestra februári koncertje. A Lloyd koncert napján bekapcsolom a számítógépet és egy újabb üzenet a Müpa-tól „Fellépőváltozás Charles Lloyd január 12-i koncertjén” címmel. A tartalom azért még nem tragikus: Lukács Miklós betegség miatt nem játszik és a dobos személye is változik.
Az esti koncerten majdnem telt ház, nyolc óra után pár perccel jönnek is a zenészek: Charles Lloyd, Gerald Clayton zongorista, Reuben Rogers bőgős, a beugró Greg Hutchinson dobos és Sokratis Sinopoulos, a görög líra megszólaltatója. A 83 év nem kevés, Lloyd is leül és 2-3 perc kivételével ülve játssza végig a koncertet.
Sinopoulos kicsomagolja a bőröndjéből a hangszerét, amit én a görög vázák és mozaikok alapján teljesen másmilyen képzeltem el. Otthon aztán utánanéztem, van a pengetős líra, – ez látható a görög műkincseken, – és van a sokkal később kitalált vonós líra. Úgy tudnám leírni, hogy egy hegedűnél is kisebb méretű és rövidebb nyakú hangszer, amolyan mini csellónak néz ki a vonós játékmódot is figyelembe véve (elnézést, senkit nem akartam megbántani a hangszer leírásával).
A „Wild Dance Man” lemezen is megörökített változatához hasonlóan a líra hangjaival indul koncert és ahogy haladunk az időben egyre inkább azt érezzük, hogy ez hangszer legalább akkora dominanciát kap a zenefolyamban, mint Lloyd tenorszaxofon játéka. Ráadásul a hangszer által keltett zene a magyar fülnek felettébb furcsa és egyáltalán nincs jazzes hangzása. Előre elárulom, hogy egyben, szünet nélkül kb. 75-80 percben játszották el a „Wild Dance Man” anyagát. Jazzkoncerteken szokatlan módon az első taps a 25. percben hangzott fel a nézőtérről, miután az eddig a zongorája mögött leginkább mereven és mozdulatlanul ülő Gerald Clayton trió formációban villantott egy minden igényt kielégítő zongora szólót. A következő tapsra a 45. percig kellett várni, mikor Lloyd kapott tapsot. Volt még egy taps Hutchinson dobszólójára, majd a 70. perc táján Lloyd váratlan felállt és fújt egy egészen jót. A közönség, amelyet eddig inkább a passzív beletörődés jellemzett (az előttem lévő sorban négyen csendesen szunyókáltak) hirtelen fellelkesült, na, most jön majd a java. Ehelyett a szám vége közelegett, amikor az egyes hangszerek hatásos szólókkal búcsúznak.
Ez volt a program. Taps, meghajlás, a közönség ráadást akar vagy inkább valami olyat, amit szeretett volna hallani. Jött is a ráadás, a négy amerikai zenész a színpad szélén álldogált, Sinopoulos pedig belekezdett a szólóprodukciójába. Valaki megszólalt a közelemben: „Nem erre gondoltunk.” Mint kiderült ez csak intro volt, mert pár perc után a többiek is bekapcsolódtak a játékba.
Megint taps, meghajlás, a zenészek lemennek, majd visszajönnek. Még egy ráadás és újabb meglepő mozzanat, sőt utána több is. Lloyd állva marad és az eddig kizárólagosan használt tenorszaxofon helyett tárogatón kezd el játszani.
A szólója után odasétál a zongorához és odaül Clayton mellé a hangszerhez. Mi lesz itt: négykezes vagy csak hangszer csere? A válasz: egyik sem. A zongoránál volt egy mikrofon és ez kellett Lloyd-nak egy békéről szóló szöveg (himnusz, proklamáció, szabad vers – ha valaki pontosan tudja, kérem segítsen) zenei kísérettel történő előadásához.
Ezután már tényleg vége volt a majdnem kétórás koncertnek. A lemezen megjelent változat azért jobb, sokkal jobb. Azon nem érdemes meditálni, mi lett volna, ha Lukács Miklós is játszik. Nekem nem ez volt a legélvezetesebb Charles Lloyd koncertem, bizakodjunk, hogy mester még fog erre járni és emlékezetesebb pillanatokban lesz részünk.
