Karcsi bácsi szaxofonozik... avagy a Charles McPherson Group a Marian’s JazzRoom-ban (Bern, 2022. május 28.)

Én is azok közé az őrültek közé tartozom, akik úgy gondolták, hogy tegnap este, Bajnokok Ligája döntő helyett – inkább Charles McPherson zenekarát kellene megnézni.

Lassan végéhez közeledik az idei berni jazzfesztivál, amelyet én csak „Öreg ember, nem vénember” fesztiválnak hívok (volt ugyebár Billy Cobham, Rhoda Scott, és most a 83 éves Charles McPherson). Aki még annak idején Charles Mingus egyik legendás zenekarában is játszott. Aki Barry Harris-szel, Lionel Hampton-nal, Pepper Adams-szel, Elvin Jones-szal és sok más, azóta elment legendával zenélt. És aki, meglett korára fittyet hányva, hihetetlen energiával és muzikalitással játszott végig egy héten át, minden este két szettet a Marian’s JazzRoom-ban.

Ez a tegnapi koncert az utolsó napra esett; a focimeccs miatt kicsit foghíjasabb volt a közönség, de ez senkit nem zavart; a 83 éves mester tökéletesen vezette a szupergroupot. Amely csapat nem akárkikből állt: Terell Stafford (Philadelphia) trombitált, Randy Porter (Portland) zongorázott, Darryll Hall (Párizs) bőgőzött, és Stephen Keogh (London) dobolt.

A programban eredeti kompozíciók (Seventh Dimension, A Tear and a Smile, Wedding Song) szerepeltek a mester viszonylag újabb lemezeiről, és a végére egy paprikás Charlie Parker standard, és egy ráadás: az „Old Folks”, nyugtatónak és útravalónak.

Vannak a természetben olyan dolgok és jelenségek, amelyekre nehéz magyarázatot találni. Ilyen Charles McPherson, aki 83 évesen is ámulatba ejtette, nemcsak a közönséget, de a zenésztársakat is, akik sokszor tátott szájjal nézték/hallgatták, ahogy altszaxofon-szólózik a „főnök”.

„Nem semmi” volt ez sem, ahogy győriesen mondanám.

Képek.