Oláh Kálmán szerzői estje a BJC-ben
Tévedett, aki csütörtök este az Oláh Kálmán Septet BJC-ben tartott koncertjén a még sextet formában felvett, 1995-ös „Night Silence” album frissített formában történő előadására számított. Hát még az mekkorát tévedett, aki erre gondolva el sem jött a koncertre. Szerencsére sokan eljöttek és amolyan Oláh Kálmán szerzői estet hallhattak a septet előadásában.
Oláh Kálmán bevezetőjéből megtudtuk, hogy az első részben a 2004-ben bemutatott „Concerto for Symphony Orchestra and Jazz Band” művének átdolgozott változatát fogjuk hallani, amelynek címe – stílszerűen – „Concertino for Septet”. Csak azért nem volt ez ősbemutató, mivel egyszer már előadásra került az Óbudai Társaskörben.
A zenészek, akik a mű új verziójában a szimfonikus zenekart is pótolták:
Oláh Kálmán – zongora, zeneszerzés, hangszerelés
Barcza Horváth József – bőgő
Balázs Elemér – dob
Bacsó Kristóf – tenor- és szopránszaxofon
Borbély Mihály – klarinét, basszusklarinét
Oláh Kálmán Jr. – alt- és szopránszaxofon
Schreck Ferenc – harsona
Az előzetesen jelzett 40 perces hossznál is tovább tartott a kompozíció előadása, mivel a megírt, meghangszerelt részek mellett bőven jutott lehetőség a jazz improvizációknak is.
A szünet után a bőgőnél személycsere történt, ugyanis Barcza Horváth Józsefnek egy korábbi kisebb baleset okán célszerű kímélni a kezét, Pecek Lakatos Krisztián játszott a továbbiakban a basszushangszeren.
A második rész programja is meglepetést tartogatott. A múlt évben jelent meg a lengyel-magyar együttműködésben készült „Mosaics” című lemez a Kalman Olah-Piotr Wojtasik Quintet előadásában. Erről hallhattunk három Oláh Kálmán kompozíciót, amelyek három nagy zeneszerzőnek való tisztelgésnek is felfoghatók.
A lemezről készült és a jazzma.hu-n megjelent értékelés az alábbi linken olvasható:
https://www.jazzma.hu/lemezpolc/hazai-eloadok/olah-kalman/mosaics/kritika/olah-kalman-mosaics
Aki pedig a lemez zenei anyagára is kíváncsi, itt hallgathatja meg:
https://open.spotify.com/album/3jHvoNZgsgNdwLhazqCNd0
Szóval erről a szaxofonnal és trombitával quintet formációban előadott lemezről három szám került átdolgozásra, hogy septet szólaltathassa meg azokat.
Először a „Kodaly Impression”-t játszották, amely Kodály Zoltán Epigrammáinak egyik tételén alapult. Másodikként a „Chopin-fantasy” került sorra, amely két Frédéric Chopin prelude összekapcsolásával íródott.
A zárószám, – ahogy az Oláh Kálmán koncerteken már megszokott – a „Polymodal Blues” volt. A polimodális jelző a bartóki kompozíciókra utal. Ezt a darabot már sok változatban játszották koncerteken és lemezeken is, így megtalálható a „Night Silence” és a „Mosaics” albumokon is.
Darabszámra kevés szerzemény hangzott el, de így is elrepült az idő. Hiába volt nagy taps és ováció, ráadást már nem kaptunk, de így is egy tartalmas, újdonságnak ható, élvezetes koncertben volt része a nagyszámú közönségnek.