Tudatfeletti utazás szavakon túl Novannal
Fonó Budai Zeneház, 2022. szeptember 15.
Erős, művészeti ágak közötti koncerttel indult a 2022-es évad őszi idény első Kamaracsütörtök estje a Fonó Budai Zeneházban.
Novai Novan Gábor (1990) havi rendszerességű zenei szeánsza mindig meglepetést tartogat nemcsak a közönség, hanem a fellépő művészek számára is. A Novan Experiment néven ismert esemény megismételhetetlen, jelenidejű, tudattágító, tudatmódosító zenei, művészeti utazásra hívja a nyitott lelkű közönséget. Novan hangsúlyozottan kéri az interakciót, visszajelzéseket a hallgatóktól, közösség létrehozására és együttgondolkodára inspirálva az együttutazókat.
A Fonó jóvoltából otthonra lelt koncertsorozat már évek óta kelt életre egyedülálló produkciókat izgalmas zenészek meghívásával. Novai Gábor, elsősorban billentyűs (de multiinstrumentalista is), mint házigazda rendkívül sokszínű zenei világ és biztos szakmai tudás birtokosa. A nyolc évet megért 2016-ban megszűnt Zombori Bandben népzenei érdeklődését aknázta ki elsősorban moldvai népzenék világzenei feldolgozásával. Egészen a 2021-es év végéig a rendkívül sikeres Mörk zenekar meghatározó, alapító tagja volt. A nagy siker ellenére egy éve a nehezebb, keskeny ösvényt választva saját zenei világa kibontásán dolgozik hazai és nemzetközi alkotótársak bevonásával.
A Novan Experiment a Mörk működése mellett is biztosította kísérletező kedvének kiélését. Már a zenekarban is saját zenei világa fogalmazódott meg nagyívű szólóiban és saját szerzeményeiben is. A Mörk pszichedelikus, soul, funky, jazz zenei univerzumában Novan világa a kortárs és kísérleti zene erősítését jelentette. Kiválásával ezt az utat folytatja kompromisszum mentesen, bevonva társművészetek képviselőit is.
Ezen az estén kortárs költővel, Bokor Krisztiánnal tandem ugrott az ismeretlenbe. Ez volt az első alkalom a többször tervezett közös élő műsor létrehozására. Bokor Krisztián költői világa szervesen alkotott élő szövetet Novan érzékeny zongorajátékával és digitális zajkeltő eszközei földöntúli és nagyon is földközeli hangképeivel. Szélzúgás, vízcsobogás, kozmikus szél, természetközeli népek hangszereinek finom ritmusképletei és szívdobogás groove alapja átgondolt, átélt és tervezett, biztos tartószerkezetet jelentett a szárnyaló, lebegő improvizációkhoz. Bokor Krisztián szabad asszociációs szövegei meglepő képeivel, mélyen személyes gondolatiságával ért el katartikus hatást a legkonkrétabb, leírható művészeti ág és a legelvontabb, megfoghatatlan zenei világ fúziójával. A versek Bokor Krisztián folyamatosjelen című kötetéből hangzottak el a szerző kiváló előadásában. Ritka eset, hogy a költő színészi orgánummal és előadókészséggel is rendelkezik. Bokor Krisztián ez a kivétel, aki egyébként fotósként, teaszakértőként és slammerként is ismert.
Az első őszi Novan Experiment est nagy sikerrel nyitotta az évadot, kiváncsian várjuk kivel és mi születik a következő koncerten, zenei beavató szertartáson.