Magyar Jazz ABC – 350. rész: Éder Ferenc „Lá’
Magyar Jazz ABC: Ezt a minden szerdán jelentkező sorozatot 2011 április elején indítottam Csányi Attila barátom hathatós közreműködésével. (Sajnos, ő már nincs közöttünk, hisz 2016. augusztus 4-én elhunyt.) 139 hónapos ez a rovatunk. Abbas Muráddal kezdtük és most Éder Ferenc „Lá”-nál tartunk. 11 év és 8 hónap alatt eddig 350 előadót és együttest mutattunk be Önöknek!
Éder Ferenc „Lá”
1980. március 28-án született Budapesten.
8 éves korom óta zongorázik. Akkoriban rá legnagyobb hatással tanáraként Perczel György volt.
22 évesen kezdett basszusgitározni. Még abban az évben felvették a Kőbányai Zenei Stúdió basszusgitár szakára, amit családi okok miatt harmadévben ott kellett hagynia. Az iskolában szintén fantasztikus emberektől tanulhatott (Lattmann Béla, Ullmann Ottó, Fekete István, id. Tornóczky Ferenc, Póka Egon….)
Az iskola után több zenekar állandó tagja lett, s mellette session munkákat csinál azóta is.
Állandó zenekarok: Fourtissimo, JaMese.
További zenekarok: 2006 Thea Sóti Quartet, 2013 Kunatones 2013 Fourtissimo feat. Tóth Vera, Czutor Zoli, Majsai Gábor 2014 Szulák Andi kísérő zenekara.
Színházi projektek: 2017 Frida – Átrium színház – Duda Éva Társulat.
DISZKOGRÁFIA: 2014 JaMese - Csak a napba, 2015 Fourtissimo – The Road so Far, 2017 Szulák Andi – Így, 2018 JaMese - Bennem a világ 2019 JaMese - Zenés Adventi Kalendárium, 2021 KunaTones – Between Past and Future.
Az É-betűsök között van néhány hiányunk: Égerházi Attila, Éles Gábor, Éles Máté.
Aki tud róluk valamit, az hívjon a 06 30 570-0625-ös mobil számon, vagy írjon e-mailt (olvaso.jazzma.hu@gmail.com)!