A free jazz kiemelkedő alakjai - 36. rész: SUNNY MURRAY

1960. december 21-e (62 évvel ezelőtt történt), New York City, A&R Stúdió: az Ornette Coleman Double Quartet felveszi a “Free Jazz - A Collective Improvisation” című lemezét. Mérföldkő a szabadon rögtönzött zene évtizedekre visszatekintő történelmében. A minden hónap második hétfőjén megjelenő sorozat részei a free jazz legjelentősebb képviselőit mutatják be. Harminchatodik rész: Sunny Murray.

Öt évvel ezelőtt, 2017. december 7-én hunyt el az amerikai dobos James Marcellus Arthur “SUNNY” MURRAY. Ő a harmadik ezen a hangszeren sorozatunkban Ed Blackwell és Billy Higgins után - két utóbbi muzsikus a bevezetőben említett albumon (is) szerepelt.
Sunny Murray (1936) kilenc esztendős korában kezdett ismerkedni a dobokkal. Húsz évesen New York City-be költözött, eleinte olyan neves zenészekkel játszott együtt, mint például a szaxofonos Jackie McLean, a trombitás Ted Curson, vagy a zongorista Willie “The Lion” Smith.

1959-ben több éves együttműködése kezdődött a zongorista Cecil Taylor-ral, amely egész pályafutását döntően befolyásolta.
1962-ben először járt Európában a szaxofonos Jimmy Lyons-szal és Taylor-ral.

1964-ben Svédországban találkozott a szaxofonos Albert Ayler-rel, akivel aztán évekig együtt játszott, számtalan közös lemezfelvételük volt.
Közülük az egyik legjelentősebb a “Spiritual Unity” (ESP- Disk, 1965).
A trióban Ayler tenorszaxofonon, Gary Peacock bőgőn, Sunny Murray ütőhangszereken hallható.

Még ebben az évben jelent meg első önálló albuma “Sonny’s Time Now” (Jihad, 1965) - beszédes címmel, SM szerzeményeivel.
Remek muzsikustársakat talált a felvételhez: Albert Ayler tenorszaxofonon, Don Cherry kornetten, Henry Grimes és Lewis Worrell bőgőn játszik, Leroy Jones (egy számban) énekel - S. Murray mellett.

A következő évben látott napvilágot a dobos nevét viselő lemez: “Sunny Murray” (ESP-Disk, 1966) - teljesen új felállásban.
Byard Lancester és Jack Graham altszaxofonon, Jacques Coursil trombitán, Alan Silva bőgőn játszik - S. Murray dobol.

A következő - saját neve alatt megjelenő - lemezhez újra nagyszerű csapatot sikerült összehozni: Roscoe Mitchell  és Arthur Jones altszaxofonozik, Archie Shepp és Kenneth Terroade tenorszaxofonozik, Lester Bowie trombitál, Dave Burrell zongorázik, Malachi Favors és Alan Silva bögözik - Sunny Murray mellett.
Három SM kompozíció hangzik el a “Sunshine” (Byg Actuel, 1969) című alkotáson.

Ugrás az időben: “Live at Moers Festival” (Moers Music, 1979) – a lemezborítón szereplő trió ellenére négyen játszanak: David Murray (aki névrokon) tenorszaxofonon és basszusklarinéton, Malachi Favors bőgőn és ütőhangszereken, Cheikh Tidiane Fall kongán - S. Murray dobol.
A nyolcvanas-kilencvenes években olyan neves zenésztársak mellett hallhatjuk S. Murray játékát (az eddig említetteken kívül), mint például: Charles Gayle (szaxofon), Burton Greene (zongora), Keshavan Maslak (szaxofon, klarinét), Aki Takase (zongora), vagy Alexander von Schlippenbach (zongora) - többek között.

A kétezres években S. Murray folytatta önálló albumainak kiadását.
Ezek egyike a “Perles Noires” (Eremite Records, 2005) című koncertfelvétel. A közreműködők: Sabir Mateen és Louis Belogenis - szaxofonok, Dave Burrell – zongora. és Alan Silva - bőgő. (Volume 1. és 2. formában, két részben jelent meg.)

Utolsó, saját neve alatt megjelent kiadványa a “Boom Boom Cat” (Foghorn Records, 2011) - amely még életében látott napvilágot - szintén egy (2009-es) hangverseny felvétele. A trióban Tony Bevan szaxofonozik, John Edwards bőgőzik.
Sunny Murray 2017. december 7-én légzési- és keringési elégtelenségben, 81 esztendős korában hunyt el. A free jazz korszakos egyéniségeivel játszott együtt hosszú pályafutása során, művészete a műfaj legjobb dobosai közé emelte.