Magyar Jazz ABC – 351. rész: Égerházi Attila
Magyar Jazz ABC: Ezt a minden szerdán jelentkező sorozatot 2011 április elején indítottam Csányi Attila barátom hathatós közreműködésével. (Sajnos, ő már nincs közöttünk, hisz 2016. augusztus 4-én elhunyt.) 139 hónapos ez a rovatunk. Abbas Muráddal kezdtük és most Égerházi Attilánál tartunk. 11 év és 9 hónap alatt eddig 351 előadót és együttest mutattunk be Önöknek!
Égerházi Attila
1966. április 11-én született debreceni művészcsaládban. Édesapja festőművész, anyai nagyapja karmester volt.
13 éves korában bátyja hatására kezdett gitározni, klasszikus gitárt is tanult magánúton.
1983-ban alakította Gesztelyi Nagy Judit fuvolással a Novus Jam együttest, amelyben Karvaly Tibor hegedűn, Rácz Tamás gitáron játszott. A klasszikus zene, etno- és jazz keverékét játszó sikeres zenekar 1994 és 95-ben 2 CD-t is megjelentetett „Profilok” és „Debrecen Élő” címmel. Ez utóbbit, a 25. Debreceni Jazznapokon rögzítették.
Egy évvel később Sipos András és Égerházi Attila új zenekart alakított, 1996-ban jelent meg bemutatkozó albumuk, a „Djabe”, amelyen szerepeltek a korábbi Novus Jam és az új Djabe tagjai: Barabás Tamás basszusgitáros, Muck Ferenc szaxofonos és Kovács Ferenc trombitás-hegedűs.
Második albumuk, amelynek nagy részét Égerházi Attila komponálta és hangszerelte, Arany Zsiráf-díjat kapott jazz-world kategóriában.
A Djabe zenekar későbbi produkciói is rangos elismerésekben részesült: az „Update” album eMeRTon-díjat, a „Táncolnak a kazlak” pedig nemzetközi Prince Award díjat kapott.
Égerházi Attila a Djabe formációval fellépett számos rangos nemzetközi fesztiválon, többek között a New York állambeli Rochester-ben, Finnországban a Pori Jazzfesztiválon, a Stockholmi Jazzfesztiválon, a burghauseni Jazz Woche-n, Londonban a Spitz színpadán, ahol Steve Hackett, a Genesis egykori gitárosa is csatlakozott hozzájuk, és a litvániai Kaunas-i jazzfesztiválon.
A Djabe zenekar mellett szerzőként és előadóként szerepelt Muck Ferenc, Gesztelyi Nagy Judit és Kovács Ferenc CD-in.
Vezeti saját kiadóját, a Gramy-t, amely más, élvonalbeli klasszikus- és jazzművészek lemezeinek kiadását és menedzselését is vállalta.
2005-ben jelent meg a Djabe zenekar „Slices of Life”, azaz „Életképek” című CD-je Ben Castle szaxofonos és Kovács Sári fuvolista közreműködésével.
További CD-k és LP-k: Tájak (2006), Message from the Road (2007), Köszönjük, Sipi! (2007), Take on (2008), Djabe/Steve Hackett: Sipi emlékkoncert (2009), Djabe special guest Steve Hackett: In the Footsteps of Attila and Genghis (2011), Djabe 15 (2011), Down and Up (2012), Djabe special guest Steve Hackett: Summer Storms and Rocking Rivers (2013), Forward (2014), Live in Blue (2015), Dimensions (2016), Life Is a Journey (2017), It Is Never the Same Twice (2018), Back to Sardinia (2019), Live in Edmonton (2020), The Magic Stag (2020), The Journey Continues (Live) (2021).
Az É-betűsök között van néhány hiányunk: Éles Gábor, Éles Máté.
Aki tud róluk valamit, az hívjon a 06 30 570-0625-ös mobil számon, vagy írjon e-mailt (olvaso.jazzma.hu@gmail.com)!